A madárdal mögött meghúzódó neuronális pályát egy neuronszóként foghatjuk fel.1 A kiváltott neuronszavakkal ellentétben a madárdal létrehozásában nem játszik szerepet pontszerű inger. Elegendő a nőstény madár puszta jelenléte ahhoz, hogy a hím zebrapinty (Taeniopygia guttata) énekelni kezdjen. A dal különálló hangfoszlányokból (szótagokból) áll, amelyeket néma intervallumok (szünetek) választanak el egymástól. A szótagsorok sztereotipikusak, és kevesebb mint egy másodpercig tartanak. A dalalkotás kritikus agyterülete a „magas vokális központ” mag. Michale Fee laborja a Massachusetts Institute of Technologyn kimutatta, hogy a dal időbeli struktúráját az ezen a területen található neuronok szórványos szekvenciális aktivitása generálja. Körülbelül 200 neuron alkot egy koherens együttest, és ezek egyetlen rövid tüskekitörést bocsátanak ki a dal egyetlen időpontjában. Ezt a tüskekitörést egy neuronbetűnek tekinthetjük. Több ilyen betű egy meghatározott sorozatban való aktiválódását felfoghatjuk egy neuronszóként, és egy ilyen szó apróbb eltérésekkel számtalanszor megismétlődik egy éneklési epizódban.2 A tüskekitörések hatását az arcopallium néven ismert downstream struktúra neuronjai érzékelik, amelyek viszont a hangképző szervet, a syrinxet beidegző motoros neuronokat vezérlik. Minden egyes hím madár szókincse egyetlen mondatra korlátozódik, amely eléggé különbözik a többitől ahhoz, hogy a fajtársaitól megkülönböztethető identitással ruházza fel az egyedeket.