Az ide kapcsolódó néprajzi kutatások szerint a hímzésféleségek között megkülönböztetik a vászonhímzéseket, ezeket len-, kender- és pamutvászonra, gyolcsra vagy gyári szövetre varrják, és a lakástextíliákat és a testi ruhákat díszítik vele. Készítői és használói maguk a parasztasszonyok és lányok. A másik hímzésféleség a szűcshímzés (amely a bukovinai székelyeknél is előfordult), ez a szűcsök által készített bőrruhák hímzett díszítése. A szűcshímzést szűcsmesterek, tanult kézművesek készítik (de akár a mester családjához tartozó nők is). A fenti két hímzéscsoport az alapanyag és az ezzel kapcsolatos technikák szerint különül el, továbbá a tanult kézművesek más-más mintakincset és előképeket követtek. Hímzés kerülhetett az öltözet darabjait képező vászonra (például főkötőre, ingekre, zsebkendőre), és a házbelsőhöz tartozó textíliákra (például párnahéjakra, párnavégekre, lepedőkre, abroszokra és különböző kendőfélékre, melyek a rúdra vagy szögre kerültek). Nagy ünnepi alkalmakon is megjelent a hímzett vászon, ilyenek voltak például a vőfélykendők, násznagykendők, komakendők. A hímzéseket és szőtteseket a lakodalom és a halálesetek idején tették közszemlére nagyobb számban, ilyenkor a kelengye darabjait mutatják be, és a ravatalon is szerepet kapnak a hímzett és szőtt darabok. A hímzett mintát a vászon legfeltűnőbb részére varrják (vagy szövik), például a vetett ágy látható részére kerülnek a párnák díszes végei és a lepedők kilátszó része, vagy a kendő és az abrosz jól látszó széleire hímeznek (Fél – Hofer 1979). A paraszti szóhasználat a hímzést varrásnak nevezi, találunk példát erre a bukovinai székelyekre vonatkozóan is (Penavin – Matijevics 1980: 84, D.A.Cs.B. 1979: 27, Sebestyén 1989: 93). Dávid Albertné Csobot Borbála önéletírásában nem részletezi, hogy a varrás milyen munkafolyamatokat jelentett nála (pl. a ruhanemű készítését, javítását, vagy hímzését, vagy akár mindegyik munkafolyamatot): „Varrogattam hol bundát, hol inget, amit hoztak” (1979: 17).