A 19. század második feléből származó beszámolók szerint (ezek Istensegítsről és Józseffalváról szólnak) az asszonyok és a leányok vasárnapi viselete a piros magas sarkú csizma volt (1858-as és 1875-ös beszámolók, idézi Csibi 2007: 1). Höfflerné adatai szerint az 1930-as és 40-es évekig a női lábbeli a csizma volt, majd a magasszárú cipő, és ekkortól jelenik meg a csatos félcipő. Höfflerné a bukovinai székely nőkről és férfiakról is azt írja, hogy amíg az időjárás kezdvező volt, addig mezítláb jártak, sokan még a templomba is (Höffler 1996: 184, 189). Azonban 1904-ben Szabó Imre a dévai székelyekkel kapcsolatban ezt csak a nőkről állítja: „mezitláb férfit egyáltalán nem láthatni” (Szabó I. 1904: 71), a nők viszont „a telepen és mezőn mezítláb járnak; régebben a templomba is így mentek, ma azonban ezt már nem teszik” (Szabó I. 1904: 79). A dévai székelyeknél a nők lábbelije a cipő volt (Szabó I. 1904: 79). Höfflerné szerint lakodalomba, keresztelőbe és táncba nem mentek lábbeli nélkül (1996: 184). A nők is hordtak a csizmába kapcát, a magasszárú cipőbe viszont barna cérna istrimfit (harisnyát) vettek fel (Höffler 1996: 184). Az 1940-es évektől a hazaji (menyasszony) fehér cérna harisnyát viselt, majd ez a lëjányok körében is elterjedt (Höffler 1996: 184). A lëjánkáknak csak a jobbmódú családokban csináltathattak csizmát, és ezt a kisebbek örökölték (Höffler uo.) (Kapca: ’lábra tekert rongy’ [Zsók 2000: 158], ’ruhadarab, amibe a lábat tekerik’ [Penavin – Matijevics 1980: 41]). A bukovinai székelyek nyelvére vonatkozó adatok között szerepel, hogy a papucs szó jelentése ’cipő’ volt, a papucs kötő ’cipőfűző’ (G.S.A. 1986: 122), Salamon Gáspár szótárában a papucs meghatározása ’hosszúszárú, fűzős cipő’, a papucskötő vagy papucskëtő ’cipőfűző’ (2020: 242). A Néprajzi Múzeum F 95296-os jelzetszámú képének tartalmi leírása is ezt támasztja alá. A képen látható kislányok „viganó”-ban vannak, „a lábukon papucs. Bukovinában az ünneplő, magasszárú cipőt mondták papucsnak. Ezt a megjelölést ma már csak elvétve használják a cipőre, szégyenlik” (a képet Bakó Ferenc és Solymos Ede készítette 1948-ban Kakasdon).