A nonszensz az Alice-regények szerzőjének világában furcsa módon egyaránt összefonódik az irracionalitást leképező képzelőerővel, az empirikus tapasztalatra és tiszta rációra apelláló természettudományos, matematikai gondolkodásmóddal, valamint a természetfeletti irányába mozduló hittel, spiritualitással is. A mélyen vallásos Carroll számára a nonszensz narratívákban a lehetetlenség lehetőségeinek, az elképzelhetőség határtalanságának leképezése – a Sakk Királynő amellett való kardoskodása, hogy igenis lehet reggeli előtt akár hat hihetetlen dolgot is elhinni1 – tulajdonképpen az „Istennel minden lehetséges” krisztusi tanítást (Máté 19:26) fogalmazza újra körmönfont, abszurd formában. A keresztény apologetikusokhoz hasonlóan a logika és a filozófia segítségével igyekszik alátámasztani az észérvekkel felérhetetlen, csupán a tiszta képzelőerő, a hitbéli meggyőződés révén életre hívható gondolatokat. A Carrollt lenyűgöző különös csoda, a hit megfejthetetlen szent titka az, hogy a keresztény képzelet alapja a paradoxon, „az ellentmondás mint az igazság maga”: Jézus egyszerre megváltó és áldozat, emberi testbe költözött Isteni lényeg, örökkévaló és mindig leendő, mindenütt ott van, és még nincs itt, hiszen várjuk eljövetelét. Hasonló paradoxonok szervezik tér, idő, test, szellem és nyelv vonatkozásában a carrolli fantazmagóriák „másvilágát”, ahol egy nyúlüregben elfér a Könnytó és a királyi krokettpálya is, ahol lehet az Időt agyonütve előre emlékezni, és mindig majd csak holnap dzsemet enni, ahol minden és minden ellentettje is igaz lehet, és ahol a főhős Alice egyszerre gyalog és királynő, „Csodaország mindenható megalkotója, elpusztítója és kiszolgáltatott áldozata”,2 kicsi és nagy, álmodó és álmodott.