A második magyar fordítás Alisz kalandjai Csodaországban címmel jelent meg csonkítatlan szövegverzióban 1929-ben, a pszichológus-író Juhász Andor fordításában, a Béta Irodalmi Részvénytársaság kiadó gondozásában, John Tenniel eredeti illusztrációival.1 A kor műfordítási gyakorlatának megfelelően a tulajdonnevek magyarosított formában jelennek meg (Dinah: Mici macska, Bill: Gyík Feri, Lory: Lóri), a domesztikációval elősegítve a gyerek olvasónak a fiktív világba való zökkenőmentes alámerülését. A honosított szövegverzió befogadásakor a hazai gyerek olvasóközönségnek a magyar iskolában tanult, saját kulturális háttérismereteit és önnön megélt valóságából fakadó tudását kell mozgósítania ahhoz, hogy dekódolni tudja a szöveg jelentését, és értékelje a feje tetejére állított világ abszurditásait és humorát. Juhásznál Dodó, a pelikán a Kókusz-verseny (Caucus race) eredményhirdetésekor olyan komoly képet vág, mint Deák Ferenc (Carrollnál Shakespeare), az egér száraz története II. Endréről és az Aranybulláról szól (hódító Vilmos és a normann hódítás helyett), az eredetileg a szorgos méhecske helyett a falánk kis krokodilról szóló versparódia pedig Arany János Családi körét figurázza ki, a falusi idill háziállatai helyett egy dzsungelvízió egzotikus vadjait – bogarászni restellő zsiráfot, fejésre váró tevét, szegény, éhes krokodilust – vonultatva fel.2 A honosítás azonban nem teljesen következetes: míg azok a kislányok nevei, akikkel Aliszt összekeverik, magyarosítva vannak, Ada, Mabel és Mary Ann helyett Mancira, Erzsire és Marcsára, maga Alisz neve fonetikus átiratában csak részlegesen kerül domesztikálásra, s továbbra is idegenül cseng a korabeli magyar gyerek olvasó számára. „Tájidegen” neve miatt Alisz mesebeli szereplőként hat a sok, reális referencialitásában felidézhető, hús-vér magyar kislány között. Ő maga lesz a valóságba beszüremkedő képzelet megtestesítője. Különösen érdekes ez annak fényében, hogy a regény hosszas nyelvfilozófiai spekulációt vezet le a személynevek lehetséges jelentéseiről, az Aliszság velejáróiról, a „nomen est omen” gondolat tétjeiről, a nonszenszben előszeretettel tematizált átvitt és szó szerinti értelmek, kollektív és privát jelentések, referenciális és absztraháló jelentésgyakorlatok konfúziója nyomán.