Mák Erzsébet, Bodor Zsanett, Hermánné Juhász Réka, Molnár Szilvia, Vékony Blanka

Ételkészítési technológia és kolloidika


Konyhatörténet

A honfoglalás utáni idők konyhatechnikája, ételei alig ismertek, az ezelőttieket pedig végképp homály fedi. Ezekre az időkre, a vándorlás korabeli étkezésre elsősorban a rokon és a szomszéd népek táplálkozási szokásait megörökítő írott és tárgyi emlékeket használhatjuk, valamint a ránk maradt hadjáratok krónikáit és vallási visszaemlékezéseket. Fontos forrásunk az 1303-ból ránk maradt Kun Kódex. A kunok táplálkozásáról azt írta, hogy „az előkelők húst, kenyeret fogyasztanak és égett bort és főtt italokat isznak, míg a mezeiek nem ismerik a kenyeret, hanem őrölt kölest tejjel vagy vízzel összekeverve esznek, melyet közönségesen kásának neveznek”. Gróf Zichy Jenő, Ázsia-kutató expedíciói nyomán ismerhetjük, hogy a Kaukázusban élő népek legfőbb eledele a tej, a sajt és az ürühús. Savanyított lótejet, ún. kimiszt isznak, és teájuk (téglatea) igen gyenge minőségű, üstben forrázott, sóval ízesített ital. Árpából sört főztek, más gabonából pedig pálinkát erjesztettek. Vámbéry Ármin és Almásy György a török népek táplálkozási szokásait tanulmányozták. Hús csak ünnepek alkalmával és akkor került az asztalukra, ha vendéget fogadtak. A húst üstben, bográcsban főzték. Előbb a húst ették ki belőle, a levét csak a végén fogyasztották el. Legkedvesebb italuk a kancatejből erjesztett kumisz volt, ami egy savanykás szénsavtól pezsgő, enyhén bódító ital.

Ételkészítési technológia és kolloidika

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 048 4

Az ételkészítési technológiák vagy konyhatechnikai eljárások azon műveletek összessége, amelyek segítségével különböző ételeket, italokat állítanak elő. A technológiai műveletek színtere közétkeztetésben (vendéglátásban) a konyhaüzem vagy élelmezési üzem. Maga az élelmezés sokrétű társadalmi tevékenység, amely biztosítja a fogyasztók számára az egészséges táplálkozási irányelveken alapuló étkeztetést és ennek során a szükséges tápanyagokat a nap azon szakaszában, amikor a közétkeztetést igénybe veszik. Tehát az élelmezés szorosan összefügg a táplálkozással, de amíg az élelmezés egy társadalmi folyamat és a fogyasztó szájáig tart, addig a táplálkozás egyéni, élettani folyamat. A konyhaüzem rendjét és munkafegyelmét alapvetően az határozza meg, hogy benne balesetveszélyes termelőtevékenység folyik. A termelés alapvető feltétele a figyelmes és szabálykövető munkavégzés mellett a higiénés szabályok maximális betartása – személyi, üzemi és élelmiszer szintjén.

Hivatkozás: https://mersz.hu/etelkeszitesi-technologia-es-kolloidika//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave