Az akadémiai szabadság értelmezésekor fontos kérdés a tudományos és oktatási tevékenység elhelyezése a köz- és magánszféra viszonyrendszerében. Elvi – és általánosságban nyilván nem vagy-vagy alapon eldönthető – kérdés, hogy hogyan kell a tudományra és az oktatásra tekinteni: közjószágként és közszolgáltatásként, vagy a globalizált tudásipar profittermelő magánpiaci értékeként, amelyet a vállalkozás szabadsága határoz meg? Tény, hogy az elmúlt évtizedekben radikálisan átalakult az egyetem és a tudományos kutatás világa is. Az egyetemeken az „új menedzsment” és a külső (állami és a privát szektorból érkező) kutatási források iránti igény, valamint a képzésért fizető diákok fokozódó dominanciája felforgatta a hagyományos viszonyrendszert az egyetemi polgárok különböző csoportjai között. Az egyetemek sokszor a gazdálkodó tevékenységet végző jogi személyekhez hasonló jogállást és társadalmi státuszt kapnak, miközben a globalizált piac markáns szereplői, valamint a globális „tudásgyártás” sokszínű, az ingatlanpiacon át az egészségügyi és a szociális szférán keresztül a kereskedelemig és a vendéglátóiparig terjedő portfólióval működő tőkeerős szektorrá lett. E szférán belül is kiemelkedik a kiadói és a technológiai ipar hatása és jelentősége az akadémiai világra. A hibrid, különböző technológiák által rögzített oktatás a koronavírus előtt is jelen volt, azonban 2020 tavaszától átmeneti időre számos helyen egyedülálló, de legalábbis meghatározó formává vált, és jelentős részben a korlátozások csökkenésével is velünk maradt.