Fennáll tehát a veszélye annak, hogy a digitális tanteremből egyenes út vezet a bevándorlási és nyomozó hatóságokhoz. Egyrészt ott van fent említett módon az akadémiai kiadók analitikai szolgáltatáscsomagja, amely egyes források szerint az előfizetésre kínált folyóiratok mellett esetenként kémprogramokat is futtathat, amely a könyvtáron át a teljes egyetemi rendszeren gépelési sebességet, egérmozgatást és egyéb biometrikus adatokat elemezhet világhálószéles összehasonlításban, hogy aztán, adott esetben hallgatók, oktatók, kutatók célzottan bányászott profiljára élesítetten kínálja eladásra. A milliárd dolláros „információkapitalizmus” piacán mozgó és az adatkereskedelem irányába fejlődő tudományos publikációs piac tehát némi túlzással nemcsak, említett módon, átvette az iránytást az egyetemektől, kutatóintézetektől és pályázati donoroktól a tekintetben, hogy mi a „helyes” és „értékes” kutatás tárgya és formája, hanem egyúttal a rendészeti szervek számára is tud olyan értékes adatgyűjtést végezni, amely adott esetben kikerülheti a bonyolult jogállami garanciákat.1 (Ne feledjük: az adatkereskedelem alapja a személyes adatok olyan algoritmikus elemzésének értékesítése, amely lehetővé teszi az emberi viselkedés mérését, előjelzését/predikcióját és irányítását.) A kockázatok tehát túlmutatnak az akadémiai szabadság biztonságának sérelmén. A piacvezető Thomson Reuters vagy a RELX-platformot használó ügyvéd, aki a Westlaw vagy a LexisNexis oldalain keres jogszabályokat vagy jogeseteket, adott esetben éppen ügyfelei beazonosítását és kiutasítását segítheti elő…2 A könyvtári beszállítóból (részben) adatkereskedővé vált kiadók mellett a digitális tantermet működtető platformok is több ízben direkt módon avatkoztak be az akadémiai működésbe. A Zoom például volt, hogy a kínai jog proaktív tiszteletben tartására hivatkozással felfüggesztett az 1989-es pekingi Tienanmen téri mészárlásról megemlékezést szervező fiókokat.3