A szabadságharc leverését követően a trauma első hullámait a lassú újrakezdés váltotta fel, amely különösen a gazdasági és a kulturális életben viszonylagos gyorsasággal zajlott le. Az irodalmi körökben lehetett szinte elsőként tapasztalni az élénkülés jeleit, a reformkor szabadságharcot túlélő tollforgatói ismét hallatni kezdték hangjukat. Ugyanakkor a cenzúra még rendkívül szigorú volt, a politikai közlemények száma és tartalma korlátozott maradt, így néhány évre az irodalom vált a nyilvános diskurzus szinte kizárólagos terepévé. A közéletben részt venni kívánó szerzők irodalmi köntösbe bújtatták mondanivalójukat, közismertek Jókai Mór küzdelmei a cenzúrával ezekben az években. Irínyi tehát nem véletlenül kapcsolódott rá erre a kibontakozó irodalmi hullámra: az adott körülmények között, különösen a halálbüntetéstől éppen csak hogy megmenekült rovott múltú politikusként más lehetősége nemigen adódhatott arra, hogy ismét előtérbe kerüljön. Nem véletlen, hogy a Tamás Bátya Kunyhójához több mint 25 oldal terjedelmű előszót is csatolt, amelyben részletesen bemutatta az észak-amerikai fekete rabszolgák helyzetét, annak történelmi fejlődését, és a felszabadításuk érdekében tett erőfeszítéseket.