Szentgáli-Tóth Boldizsár, Schweitzer Gábor (szerk.)

„…aki bátor és odaadó hazafi volt”

Emlékkötet Irínyi József (1822–1859) tiszteletére


A történelmi környezet

A szabadságharc leverését követően a trauma első hullámait a lassú újrakezdés váltotta fel, amely különösen a gazdasági és a kulturális életben viszonylagos gyorsasággal zajlott le. Az irodalmi körökben lehetett szinte elsőként tapasztalni az élénkülés jeleit, a reformkor szabadságharcot túlélő tollforgatói ismét hallatni kezdték hangjukat. Ugyanakkor a cenzúra még rendkívül szigorú volt, a politikai közlemények száma és tartalma korlátozott maradt, így néhány évre az irodalom vált a nyilvános diskurzus szinte kizárólagos terepévé. A közéletben részt venni kívánó szerzők irodalmi köntösbe bújtatták mondanivalójukat, közismertek Jókai Mór küzdelmei a cenzúrával ezekben az években. Irínyi tehát nem véletlenül kapcsolódott rá erre a kibontakozó irodalmi hullámra: az adott körülmények között, különösen a halálbüntetéstől éppen csak hogy megmenekült rovott múltú politikusként más lehetősége nemigen adódhatott arra, hogy ismét előtérbe kerüljön. Nem véletlen, hogy a Tamás Bátya Kunyhójához több mint 25 oldal terjedelmű előszót is csatolt, amelyben részletesen bemutatta az észak-amerikai fekete rabszolgák helyzetét, annak történelmi fejlődését, és a felszabadításuk érdekében tett erőfeszítéseket.

„…aki bátor és odaadó hazafi volt”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Társadalomtudományi Kutatóközpont

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 070 5

A HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetében Irínyi József (1822-1859), a jeles reformkori író és publicista, a 12 pont első változatának szerzője, a Tamás bátya kunyhója magyar fordítója születésének 200. évfordulója tiszteletére 2022. május 19-én emlékkonferenciát tartottak. Az előadások alapján készült tanulmányok az irodalmi és közéleti pályafutás egy-egy aspektusát dolgozták fel. Gángó Gábor az úti jegyzetek alapján az útleírások reformkori irodalmával, Nagy Noémi és Csernus-Lukács Szilveszter a nemzetfogalommal és a nemzetiségi kérdéssel, Lehotay Veronika a vallásszabadsággal és az egyházüggyel, Gosztonyi Gergely a sajtószabadsággal, Szentgáli-Tóth Boldizsár a társadalmi előítéletekkel szembeni küzdelemmel, Schweitzer Gábor az Országgyűlés rendezésével foglalkozik, végezetül Nagy Péter a kortársak visszaemlékezései alapján árnyalja az Irínyi József személyéről eddig kialakult képet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szentgali-schweitzer-aki-bator-es-odaado-hazafi-volt//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave