Irínyi fordítómunkájának előrehaladásáról a pesti hírlapok már 1852 őszén folyamatosan beszámoltak, majd a megjelenést kritikák egész sora követte. Irínyi már írás közben is érzékelhette munkájának bizonyos gyenge pontjait, mert már a kötethez fűzött előszavában megkülönbözteti a szolgai iskolai fordítást és a szabadabb irodalmi fordítást, illetve hosszasan ecseteli a műfordításnak az egyes nyelvek különböző logikájából eredő nehézségeit.1 Reflexióként először a Pesti Napló közölt építő jellegű bírálatot a fordításról, amelyben a névtelen szerző dicsérte Irínyi gyorsaságát és elhivatottságát, ugyanakkor több ponton helytelenítette az általa alkalmazott fordulatokat. Az egyik legfontosabb fenntartás a tegezés és a magázás összemosása volt: Irínyi a „you” angol kifejezést minden esetben magázásként fordította magyarra, ami például a tulajdonosok és a rabszolgák viszonylatában kifejezetten ironikusan hatott. Ezt követően egy sor olyan konkrét hibát nevesít a reflexió, amelyek a névtelen bíráló megítélése szerint a magyar nyelv szellemével, logikájával nem összeegyeztethető fordításokhoz vezettek, vagy olyan magyar változathoz, amely nem adja vissza pontosan az eredeti angol szöveg értelmét. Hasonlóképpen úgy véli a kommentár, hogy a műfordítás sok esetben vét a helyesírás és a központozás alapvető normáival szemben is. „Több kegyelet és kevesebb dilettáns gondatlanság nyelvünk és irodalmunk iránt, tisztelt egy némely magyar iró urak!” – zárja a konstruktív kritika keretei között maradó írását a publicista, aki már írása bevezetőjében megjegyzi, hogy nézete szerint a magyar nyelvben indokolatlanul sok a „nyelvrontás”.2