A helyzet a századforduló után jogi értelemben nem változott, hiszen ki kell emelni, hogy 1820-ban királyi tilalmat hirdettek az irodalmi és tudományos folyóiratok Magyarországra való behozatalára is, azaz a szakirodalomból jól ismert bezárkózó ország képe sejlik fel előttünk. Ugyanakkor a húszas évekre több haladó szellemiségű megye felvetette problémáit: Bars vármegye például feliratban tiltakozott a cenzúra ellen.2 Érvrendszerük kettős volt: egyrészt állították, hogy a cenzúra ellenkezik a Tripartitumban foglalt nemesi szabadságjogokkal, azaz azzal, hogy gondolataikat szabadon közölhessék, másrészt kiemelték, hogy a megjelenítendő tartalmak cenzúrázása az ország haladását gátolja és kifejezetten káros a műveltség terjesztésével összefüggésben. Az 1820-as években a reformországgyűléseken3 több hasonló felszólalást feljegyeztek a történelem lapjaira, de belőlük sem alapvetően a cenzúra eltörlésének szándéka olvasható ki, hanem inkább a kérdés rendeleti úton való szabályozása jelentett számukra problémát. Ugyanígy felvetették páran, hogy a cenzorok ne csak katolikusok lehessenek, ám mindez ekkor még nem talált meghallgatásra. A kormányzat álláspontja egyértelmű volt: a politikát el kell zárni a nagyközönség elől.