Szentgáli-Tóth Boldizsár, Schweitzer Gábor (szerk.)

„…aki bátor és odaadó hazafi volt”

Emlékkötet Irínyi József (1822–1859) tiszteletére


Záró gondolatok

Az első magyar sajtótörvény megszületésében Irínyi József jelentős szerepet játszott: az egyesek szerint már 1848. év elejétől a sajtótörvénytervezeten dolgozó Szemere ismerte az Ellenőrben megjelent írását, és bár nem mindent használt fel belőle, az inspiráció forrásaként kétségtelenül számot vethetünk ezzel a szöveggel is. Az bizonyos, hogy Irínyi neve a közvélekedés szerint nem a jogalkotói funkcióhoz kapcsolódik, inkább a lendületes, dinamikus márciusi ifjú képe sejlik fel a nagyközönség szemében. Ugyanakkor mindaz, amit Irínyi tett a sajtótörvényt megelőző időben – ma már tudjuk – érezhetően befolyásolta az eseményeket. Irínyi a magyar sajtószabadságért folytatott küzdelem egyik méltatlanul háttérbe szorított alakja, aki pedig megérdemelné, hogy a nevét a krónikások az arany lapokra véssék fel.

„…aki bátor és odaadó hazafi volt”

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó – Társadalomtudományi Kutatóközpont

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 070 5

A HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetében Irínyi József (1822-1859), a jeles reformkori író és publicista, a 12 pont első változatának szerzője, a Tamás bátya kunyhója magyar fordítója születésének 200. évfordulója tiszteletére 2022. május 19-én emlékkonferenciát tartottak. Az előadások alapján készült tanulmányok az irodalmi és közéleti pályafutás egy-egy aspektusát dolgozták fel. Gángó Gábor az úti jegyzetek alapján az útleírások reformkori irodalmával, Nagy Noémi és Csernus-Lukács Szilveszter a nemzetfogalommal és a nemzetiségi kérdéssel, Lehotay Veronika a vallásszabadsággal és az egyházüggyel, Gosztonyi Gergely a sajtószabadsággal, Szentgáli-Tóth Boldizsár a társadalmi előítéletekkel szembeni küzdelemmel, Schweitzer Gábor az Országgyűlés rendezésével foglalkozik, végezetül Nagy Péter a kortársak visszaemlékezései alapján árnyalja az Irínyi József személyéről eddig kialakult képet.

Hivatkozás: https://mersz.hu/szentgali-schweitzer-aki-bator-es-odaado-hazafi-volt//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave