Irínyi József már az 1847-ben közzétett kötet megjelenése előtt szorgalmazta – elsősorban a külföldön szerzett tapasztalatok alapján – a rendi országgyűlés reformját, valamint a törvényhozás funkcionális működését biztosító házszabályok megalkotását. Az 1842. tavasza és 1843. tavasza közti időszakot Irínyi József német-, francia- és angolhoni utazásokkal töltötte. Magyarországra visszatérve hírlapokban, illetve gyűjteményes kiadványban megjelent cikkekben tette közzé benyomásait, valamint a hazai közjogi, politikai és társadalmi viszonyokra vonatkozó jobbító javaslatait, ám miután a cenzúra csak jelentékeny öncsonkítás árán engedélyezte volna az útirajzok kötetbe foglalt megjelenését, 1846-ban az alsó-szászországi Halle városában adta ki Német-, Francia- és Angolországi úti jegyzetek című kétkötetes művét. Amúgy a nyugat-európai államokat bemutató reformkori útirajzok szerzőinek többsége – miként Szalay László, Szemere Bertalan, Pulszky Ferenc, Tóth Lőrinc, Gorove István, Erdélyi János – Irínyi Józsefhez hasonlóan a politikai és társadalmi reformokat szorgalmazó, de legalábbis azokat támogató közéleti személyiségek közül kerültek ki.1 Az útleírások közzétételét tehát az a körülmény is motiválhatta, hogy a nyugat-európai alkotmányos, jogi, politikai, társadalmi és művelődési intézmények megismertetésével a hazai reformtörekvések számára is felvillantsanak megoldási lehetőségeket. Az útirajzok jogi területeken is járatos szerzői alkalmanként össze is hasonlították a hazai közjogi állapotokat a külföldön látott alkotmányos megoldásokkal. Az útleírások, útilevelek és útinaplók ebben a tekintetben az összehasonlító jog első hajtásait is jelentették, miközben eredendően nem tudományos célzattal és módszerrel készült munkákról van szó.