A legelső lapszámtól kezdve főmunkatársként foglalkoztatott Jósika Júlia kétségtelenül húzónévnek számított. Ezt az írónő előfizetési felhívásokra nyomtatott nevének egyre növekvő betűmérete is mutatta. Ezeken a felhívásokon neve olykor már Jókai Móréval azonos betűméretben van szedve,1 ami természetesen nem esztétikai értékazonosságot sugallt, hanem egy, feltételezhetően a piaci igényekhez igazított szerkesztőségi döntést tükrözött. (Rovata, Barla Gyula szavaival élve, az eladhatóságot tekintve a Nővilág „legjobban csalogató értéke” volt.2) Vajda maga is reflektál az előfizetői felhívásokban szereplő nevek jelentőségére, amikor a Nővilágban hírt ad a Nefelejts indulásáról, egyben értetlenkedését fejezi ki, amiért az előfizetési felhívásban Kozma Vazul kiadó-tulajdonos és Bulyovszky Gyula felelős szerkesztő neve mellett az általa ismeretlennek mondott Friebeisz Ferenc szerkesztőtárs nevét is feltüntették:

 

 

Jósika Júlia brüsszeli divattudósításait és egyéb cikkeit maga Vajda is a Nővilág legnépszerűbb írásai közt tartotta számon – habár az emigráns írónő cikkeit a sajtórendőrségtől való félelmében Vajdának olykor szerkesztenie kellett. A következőképpen fogalmaz az 1859-ben Jósika Miklóshoz írott levelében:

 

A Bátorság/Lélekerő című cikkel a III. fejezetben behatóbban foglalkozom, itt a fent idézett levélrészletből értekezésem szempontjából két fontos tényezőt emelek ki. Egyfelől Vajda János tanúságot tesz Jósika Júlia divattudósításainak rendkívüli népszerűségéről, másfelől rávilágít a hetilap érzékeny kapcsolatára a rendőrséggel, illetve a felfokozott óvatosság szükségességére bármilyen politikai vagy akár csak annak értelmezhető téma esetében. A Bátorság című cikkben politikai üzenetet sejteni nem volt egészen alaptalan. A Jósika-levelezésből egyértelműen kitűnik, hogy a házaspár az emigráció idején is élénk kapcsolatot ápolt Kossuth Lajossal és családjával. Kossuth 1859 januárjában Londonban bekapcsolódott a Klapka György és Teleki László által vezetett szervezkedésbe, amely egy új magyar szabadságharc kirobbantását tűzte ki célul.5 Az 1849-es magyar emigránsok egy csoportja a küszöbön álló szárd–francia–osztrák háborútól remélt politikai átrendeződést próbálta felhasználni a magyar ügy támogatására.6 A törekvés ugyan kudarcot vallott, de az emigráns magyarok külföldi szervezkedése visszhangot vert az anyaországban. A hatalmi átrendeződésbe vetett remény összefüggött a magyar viselet iránti érdeklődés hirtelen fellángolásával is, hiszen ilyen körülmények között kényelmes és valamelyest biztonságos terepet jelentett a divat és az öltözködés témaköre a nemzeti narratívában. A magyar kulturális élet európai közegbe helyezett felpezsdítésének igénye tökéletesen egybevágott Vajda János és a Nővilág programjával, különös tekintettel az ilyenformán körvonalazódó női társadalmi szerepvállalásra. Mégis az ideológiai egyezés és hallatlan népszerűség ellenére 1860-ban Jósika Júlia elvesztette a divatrovatot, majd 1861-re írásai egészen kikoptak a Nővilágból. A következőkben ennek okait tárom fel.