A Pályavezetőhöz tőle szokatlan módon előszót is írt, melyből kiderül, hogy a kötetet Heckenast Gusztáv megrendelésére állította össze:

 

A Pályavezető esetében feltételezésem szerint Heckenast az általános kiadói gyakorlat szerint felmérte a hetilapjában a könyvmegjelenésre is érdemes szövegcsoportot, felismerte a piaci rést – tudniillik a nyugati típusú, de eredeti magyar nőnevelési kézikönyv hiányát –, és egy bejáratott, a témában tapasztalt szerzőre bízta a kötet összeállítását a már publikált cikkek olvasói sikerének ismeretében. Jósika Júlia a Nővilág 1857-es évfolyam második felében kezdett el rendes rovatában felváltva divattudósításokat és életvezetési cikkeket írni. Ahogyan Jósika Júlia főmunkatársi pozíciójával kapcsolatban az I. fejezetben megírtam, az 1859-es előfizetési felhívásban két állandó szerző nevének kiemelésével csalogatták az olvasókat: Jókai Mór és Jósika Júlia. Életvezetési témájú cikkeinek népszerűségét igazolják az alábbi részletek a Nővilág 1859-es és 1860-as előfizetési felhívásaiból:

 

Mivel nemhogy kritikai kiadás, de még modern újrakiadások sem születtek Jósika Júlia műveiből, ezért a „legjobb szöveg” kérdése nem textológiai értelemben merül fel a Pályavezető esetében, hanem legfeljebb a korai recepcióval kereshetünk összefüggést. Az önmagában obskúrus könyv csekély szakirodalmában mellőzött tény, hogy a Pályavezetőnek voltak 1863 előtti előzményei és 1863 utáni későbbi kiadásai is. Szinnyei József második, bővített kiadásként az 1885-ös, Kuliffay Beniczky Irma által „korszerűen átdolgozott” (szinte teljesen átírt) kiadványt nevezi meg,9 és nem tesz említést a Franklin Társulatnál évszám nélkül megjelent utánnyomásról. Mégsem Szinnyei az, aki a kiadástörténeti tényt hiányosan közli, ugyanis a Franklin maga tüntette fel az 1885-ös változatot „második, bővített kiadás”-ként. Az Országos Széchényi Könyvtár adatbázisában 1863 körülre datálták az újranyomott kötetet.10 Tekintve, hogy Heckenast Gusztáv 1873-ban vonult vissza, a nyomdát és a kiadót pedig eladta az akkor frissen alakult Franklin Társulatnak,11 valószínűbb, hogy ez a kiadvány 1873-ban vagy később jelenhetett meg. Különös ízt ad ennek az, hogy még az eredeti szerzői előszót is benne hagyták a kiadói felkérésre vonatkozó kitétellel együtt, ami így már nem Heckenast Gusztávra, hanem a Franklin Társulatra vonatkozott. Az eredeti kiadóra még egy jegyzet sem utal a kötetben, habár a kezdeti időszakban még Heckenast igazgatósági tagként részt vett a Franklin Társulat munkájában.12 Az újranyomás datálásának közvetett bizonyítékául a Politikai Ujdonságok hirdetései szolgálhatnak, melyek 1873. május 21-től kezdve több számon át mint ideális „confirmatiói ajándék”-ot hirdetik a Franklin gondozásában megjelent Pályavezetőt.13 Az utánnyomás évének valódi tétje az, hogy a frissen megjelent könyvet a nagy sikerre való tekintettel még az első kiadás évében újra kiadták, majd – további érdeklődés hiányában – évtizedekig pihent, míg Kulliffay Beniczky Irma át nem dolgozta; vagy az első kiadástól számított tíz év múlva igény mutatkozott az újranyomásra. Ha feltételezésem helyes, abból az következik, hogy a könyv tíz év alatt nem merült feledésbe, és a Heckenast-kiadványokat frissen birtokba vett Franklin Társulat is jövedelmező üzletet látott a Pályavezető változatlan utánnyomásában.

A könyv eladási statisztikái nem ismertek, azonban 1863 és 1873 között a napilapok és folyóiratok szinte minden évben listázták a Pályavezetőt az új kiadványokra vonatkozó hírekben: pl. a kiadás évében a Koszorúban14 és a Pesti Naplóban,15 ugyanitt nyereménykönyvként is felbukkan 1866-ban,16de kiemelt hirdetés formájában is helyet kapott 1864-ben a Látcsőben, majd 1872-ben a Politikai Újdonságokban17 és a Vasárnapi Ujságban.18 Lehetséges, hogy e két utóbbi az 1873-as Franklin-újranyomást készítette elő. Nem találtam filológiai bizonyítékot arra nézvést, hogy Heckenast még ez előtt újranyomatta volna a könyvet. 1876-ban a Csurgói Tanítóképző bevette a tanári segédkönyvei közé,19 adták pályadíj gyanánt tehetséges diákoknak Veres Pálné Leányiskolájában 1878-ban,20 és igazgatói beszédben idéztek a Pályavezető Jótékonyság című fejezetéből az érsekújvári algimnáziumban 1883-ban.21