A koncentrikus körökben pulzáló struktúra aztán nemcsak a család és nyilvánosság terei közt működik, hanem az egyén és a környezete vonatkozásában is. Például a Levélírás fejezet a világ felé nyit, azt ezt követő Engedelmesség ismét a család körébe tér vissza, ezután a Csinosság és tisztaság az öltözetben az egyén külső megjelenését tárgyalja, majd a Lelki tisztaság az egyén belső értékeivel foglalkozik. Ezen a ponton vissza is fordul a test irányába: az Egy rossz szokás a szoros fűzésről szól, majd Az első lépés című fejezet a felnőtt élet megkezdésének nehézségei felé veszi az irányt. A felsorolt fejezetek majdnem mind rendelkeznek folyóiratos szövegelőzménnyel, azonban a kompozíció centrumában álló Lelki tisztaság új szöveg.

Bizonyos fejezetek kulcsmotívumai megjelentek ugyan az életvezetési cikkek némelyikében, de teljesen más kontextusban, más irányból megközelítve, így ezek még részleteikben vagy retorikájukban sem ismerhetők fel a Pályavezetőben. A Pár szó hazánk gazdag embereihez I–II.1 cikkek a jótékonykodás fontosságáról szólnak, s habár a kötet a Jótékonyság című fejezettel zárul, ennek semmi köze a hetilapban közölt szövegekhez. A Pár szó hazánk gazdag embereihez I–II. a felsőbb társadalmi rétegek nyilvános kultúra- és művészetpártolását propagálja nyugat-európai példákkal alátámasztva. Egyértelműen önállóan gazdálkodó, felnőtt embereknek szól, tehát a célközönség itt egészen más. A Jótékonyság fejezet az adakozásra, segítésre való hajlandóságot mint belső értéket, emberi erényt mutatja be, fő üzenete éppen a kis erszényű ember szemérmes nagylelkűségének felsőbbrendűsége a gazdagok tömjénezett adakozásával szemben. Ez sokkal jobban illik az önálló jövedelemmel még nem bíró, a felnőtt élet küszöbén álló fiataloknak szóló útmutatóba.

Hasonlóan a megszólítottak körének eltérő mivolta lehet az oka annak, hogy a tematikusan egyébként illeszkedő Könnyelmüség című cikk is kimaradt a kötetből. A Könnyelműség közvetlenül anyáknak és nevelőknek szól („[…] számtalanszor azt tapasztaltam szülőkben ugy mint nevelőkben, hogy minden egyéb, a legkisebb hibát is hamarább észreveszik gyermekben, és erélyesebben dolgoznak kiirtásán, mint épen a legveszedelmesebbet: t. i. a könnyelműséget”; „[…]a lelkiisméretes nevelőknek is hozzá kell fogni a szellemi gyógyitáshoz, ha könynyelműségrei hajlamot tapasztal valamelyik növendékénél”2). A tanácsadó könyvtől túlságosan eltérő regiszterben írt cikkek tehát tematikus illeszkedésük ellenére sem fértek bele a szerzői koncepcióba – ami ebben az esetben szerkesztői koncepcióként is felfogható. A Pályavezető szerkesztési elvei egy szabadon, de nem véletlenszerűen összeállított kompozíciót mutatnak. Az 1. és 2. típusú szövegcsoportok vizsgálata láthatóvá tette a fejezetek közti mikroszintű kapcsolatot az egymásutániság adta szoros tartalmi illeszkedés által; a 3. és 4. típusú szövegeknél a kötet szerkezetének makroszintű összefüggéseire világítottam rá. A közeli és távoli összefüggések a fejezetek között fordítva is kimutathatók lennének, hiszen a könyv szerkezetének saját játéka már nincs szoros kapcsolatban a hetilapos előzményekkel.

Nyilvánvalóan nem ez az első és nem is az egyetlen példa az ilyen jellegű mediális váltásra – és még az 1850-es, 1860-as évek magyar irodalmára szűkítve sem sorolható a hatástörténetileg fontos szövegek közé. Mégis, éppen a szerző irodalmi kánonból kiszorult, marginalizált pozíciójából adódóan a könyv kiadás- és recepciótörténete egyben tartható korpuszt alkot. A bornsteini értelemben vett könyvészeti kód a nagy szerzők nagy műveinél jóval könnyebben átlátható, és ez ideális terepet kínál általános mechanizmusok vizsgálatára. Az eredeti kontextusukból kiragadott szövegek jelentésmódosulása viszonylag könnyen kimutatható volt Jósika Júlia műveiből, de ezen kívül még sok más jelenséget is kirajzolt Bornstein megállapításaiból kiindulva: a szöveg több, mint a szavainak összessége, hiszen a materialitásában horgonyzik az olvasat. A kontextus még ennél is több; a könyvészeti kód nem csupán a szöveg aktuális tárgyi megjelenését foglalja magában, hanem a szöveg gravitációs mezőjébe kerülő más szövegeket, filológiai adatokat, történelmi tényeket, melyek mind hatással vannak az aktuális olvasatra.

Az eredeti kontextus és az eredeti olvasat soha nem rekonstruálható tökéletesen, de már a megismerhető körülmények összejátéka is elegendő arra, hogy nyilvánvalóvá váljon: az 1. szövegcsoport alapján a médiumot váltó szöveg még akkor sem azonos az első változatával, ha a nyelvészeti kódja történetesen egyezik. A mediális váltás emellett képes kikényszeríteni a nyelvészei kód megváltozását is, ahogyan ezt a 2. és 3. típusba sorolt szövegek remekül illusztrálják. Az új médium új szövegeket is von az értelmezői mezőbe. Egy regény esetében ez gyakran csak egy előszó, fülszöveg stb. formájában jelenik meg, de gyűjteményes kötetekbe addig ismeretlen művek is bekerülhetnek. A Pályavezető bővelkedik ilyenekben, és ez vetette fel a következő nagy kérdéskört: a kompozíció problémáját. A tudatos rendezőelv szerinti összeállítás olyan szövegeket hoz játékba egymással, amelyek az első megjelenésükkor aligha voltak egymásra olvashatók; mindamellett egy nagyobb ívet is kirajzol, szerkezeti szinten erősítve a kötet szövegének célját – jelen esetben a társadalmi normák indoktrinációját.