IV. Jósika Júlia fikciós prózai műveiről

 

 

 

Ezzel a romantikaellenes sóhajjal nyilatkozik Jósika Júlia a próza aktualitásáról a Pályavezető Tehetségeink kimivelése című fejezetében. Az idézet első felére e könyv bevezetőjében tételmondatként hivatkoztam, és a fikciós prózai művek tárgyalásához érkezve csak még relevánsabbá vált Jósika Júliának ez a kijelentése. Őt semmiképp nem érheti az a vád, hogy figyelmen kívül hagyta volna „az élet prózáját”; fikciós szövegei csakúgy a hasznosságra irányulnak, mint a nőnevelési írásai vagy a publicisztikái. Persze a közvetlen hasznosíthatóság igénye azonnal kitessékeli ezeket a fikciós irodalmi műveket a művészi szövegek köréből, de – meglátásom szerint – ide Jósika Júlia nem is törekedett soha. A fenti idézet fogalomhasználatát tekintve a próza és költőiség dichotómiája értelmezhető a használati szöveg és művészi szöveg szembeállításaként is – anélkül, hogy ezek között hierarchikus viszonyt állítana fel. Meggyőződésem, hogy Jósika Júlia itt nem műfaji kategóriákat különböztet meg prózáról és költőiségről beszélve, hanem a „prózai” fogalomhoz társítja azokat a gyakorlatias, olykor didaktikus szövegeket, amelyek az egyén boldogulását, döntéseit, helyzetfelismerését és a társas életben való eligazodását közvetlenül segítik. Ez lehet direkt tanácsadás vagy a fikciós művekben ábrázolt karakterek és viselkedésminták példája. A „költői” fogalomhoz ebben a dichotómiában a közvetlenül nem felhasználható, nem tanító jellegű, művészileg megformált szövegek tartozhatnak. Értelmezésemben Jósika Júlia nem minősíti le az irodalmi művek utóbbi csoportját, pusztán arra világít rá, hogy a gyakorlatias, hétköznapi olvasásra szánt művek sem alacsonyabb rendűek a „költői” szövegeknél, amennyiben az olvasás aktusának céljaként az olvasó mindennapi életben való boldogulásának közvetlen segítését határozzuk meg. Nőnevelési könyvében Jósika Júlia a jellemformáló, normaközvetítő használati szövegek mellett tesz hitet – ahogyan az Olvasás fejezetről szólva ezt már kifejtettem –, és saját fikciós prózáját tekintve is következetes marad ehhez. Nincs arról szó, hogy feledésre méltónak tartaná a művészi szövegeket a 19. századi modern olvasó számára, sőt. Pusztán kiáll a jól megírt használati szövegek létjogosultsága mellett.

 

Az Arany János által említett elismerő hangú bírálat Jósika Júlia Családélet című regényéről szól.3 A felkérő levél egy Jósika Miklóshoz szóló levél mellé volt csatolva, melyben Jósikát maga által megszabott díjazással kecsegteti, ha vállalja, hogy publikál a Szépirodalmi Figyelőben. Nem találtam arra utaló nyomot, hogy Jósika Júlia eleget tett volna Arany János kérésének, és küldött volna egy elbeszélést a Szépirodalmi Figyelőnek, de 1863-ban Arany másik lapjában, a Koszorúban két novellát is publikált folytatásokban. A fegyencz május 17. és május 24. között jelent meg, a Nagyanyám naplóját pedig szeptember 27. és október 11. közt közölték.