Szintén a magyar társadalom alsóbb rétegéből származnak A cigány leány című nagyelbeszélés szereplői. Az elbeszélés először a Magyar Sajtóban jelent meg 1856-ban.1 Jósika Júlia saját novelláskötete megjelenésének évében, 1863-ban, a Való és költött 3. kötetén kívül egy másik kiadványban is megjelent. A magyar ember könyvtára2 című gyűjteményes kötetet Pákh Albert szerkesztette, Heckenast Gusztáv adta ki, és elsősorban ismeretterjesztő szövegeket tartalmazott. Az első kötet Széchenyi István emlékezetével, műveinek ismertetésével nyit, majd Benjamin Franklinről ad hasonló áttekintést. Ezeket követi A cigány leány3 Jósika Júliától, ami az egyetlen „elbeszélés” műfajmegjelöléssel ellátott fikciós prózai mű ebben a kötetben. A továbbiakban természettudományos, történelmi, társadalom- és vallástörténeti szövegek állnak (pl. az állatok viselkedéséről, a magyar egyetemek történetéről, a mormon vallásról). A kiadvány olcsó, sokrétű, műveltséget gyarapító olvasnivalóul szolgált.

 

A nagyapa maga is reflektál Anka két világ közé rekedt létmódjára, amikor a lány egy leégett kunyhóban szeretne megszállni:

 

 

Anka a cigányoktól tanult orvoslással menti meg az elesettek közt fekvő, súlyosan sebesült Gergelyt, aki megkésve döbben rá, hogy mekkorát hibázott, amikor hűtlen lett első menyasszonyához. Miután hosszú ápolásának köszönhetően a férfi megerősödik, nagyapjával elkísérik Debrecenbe, és Gergely visszatérhet a feleségéhez és a gyerekeihez, Anka pedig eltűnik a városból, és többé nem jön hír felőle.

 

A Vasárnapi Ujság 1862-ben valamivel elfogadóbb képet fest róluk: tolvajként mutatja be őket és nevetségessé teszi az öltözetüket, szokásaikat, de elismeri a kolompár cigányok fémműves szaktudását.7 Jósika Júlia elbeszélésében is fémműves vándorcigányok szerepelnek. A kovácsmesterség a 15. század óta hagyományos cigány foglalkozásnak számított. Évszázadokon keresztül – mesteremberek híján – a legtöbb fémműves munkát vándorcigányok végezték el, gyakran földesúri megrendelésre.8 A 17. században még társadalmi megítélésük is jobb lehetett, erről tanúskodnak legalábbis a cigány kovácsoknak adott privilégiumok. Debrecenben például – ahol a történet is játszódik – 1670-ben pontosan meghatározták, melyek azok a tárgyak, amiket cigányok készíthetnek el.9 Ez is bizonyítja, hogy Debrecenben több évszázados múltja volt a cigány kovácsoknak, azonban a 19. századra már megváltoztak a viszonyok. Egyre többen választották a letelepedett életmódot, és a szakképzett iparosok elterjedésével a cigány fémművesek egyre inkább háttérbe szorultak. Egy 1893-as felmérés szerint a magyarországi cigány lakosság több mint 88%-a állandó lakhellyel rendelkezett.10 Az arány valószínűleg 1848-ban és az azt megelőző években – amikor a történet játszódik – még némileg más volt, de már ekkor is többségben lehettek a letelepedett cigányok. A történetben szereplő „sátoros cigányok” kisebbség voltak a kisebbségen belül.