Zárógondolatok

Jósika Júlia irodalmi munkásságáról szóló könyvem végéhez közeledve ideje számot vetni az eddigi eredményekkel. A bevezetőben és a későbbi fejezetekben felvetett számos kérdés után felmerülhet egy újabb, az egész kutatásra vonatkozó, talán banális kérdés: miért is érdemes foglalkozni Jósika Júliával? Mi emeli ki a többi 19. századi magyar női szerző közül? Jósika Júlia viszonylag rövid idő (egy bő évtized) alatt emigrációban élve futott be karriert a magyar irodalmi életben. Férje fordítójaként még a külföldi piacra dolgozott, de újságíróként rovata indulásától fogva közönségsikert aratott a magyar olvasók körében, kiadója pedig hamarosan annyi munkával látta el, hogy polgári foglalkozása, a csipkebolt vezetése mellett irodalmi bevételei is megélhetést biztosítottak számára. Mindezt a nagy nevet szerzett, de az emigrációban álnéven publikálni kényszerülő férjével szoros együttműködésben tette. Az újságírói munkásságáról szóló fejezetben a Nővilág programja kapcsán reflektáltam arra, hogy ebben az időszakban már nem ritka, hogy egy nő írással keresse a kenyerét, az mégis különleges helyzetet teremt, ha ezt a férjével alkotóközösségben, ráadásul külföldről, levelezés útján éri el. Tekintettel a széles tematikus és műfaji skálára, amit ez az életmű mozgat, sok mindent meg lehet tudni a magyar kiadói és olvasói igényekről a 19. század közepén. A kezdetektől fogva célul tűztem ki, hogy a szerző (fennmaradt és publikált) irodalmi munkásságának teljes műfaji skáláját lefedve mutassak be szövegeket. Válogatásomat és értelmezési szempontjaimat mindig az aktuális szövegcsoport sajátosságaihoz igazítottam. Ennek a módszernek köszönhetően egyrészt rámutathattam a szövegek saját regiszterére, társadalmi bázisára, funkciójára és mediális környezetére, másrészt a szerző sokoldalúságára, munkamódszerére és irodalmi piaci helyzetére. Az újságírói tevékenységéről szóló fejezetből, majd a nőnevelési munkái kapcsán is kirajzolódik, hogy nyugat-európai tapasztalatok, hírek, szövegek, sőt műfajok importálásával vált igazán keresett szerzővé. Műveinek újdonsága tehát a kulturális transzfer felől ragadható meg igazán. A szövegek kiadási gyakorlatának vizsgálata során az is világossá vált, hogy az éppen virágzó sajtóirodalom piaci tendenciáit az ő munkássága is remekül leképezi. Az írásból élő – sőt, megélő – más 19. századi szerzőkhöz hasonlóan a fordítás, az újságírás és a kötetes közlés egyaránt fontos komponensei az alkotásnak. Bizonyos esetekben nem is válnak el egymástól olyan tisztán ezek a szerepkörök, hiszen bevett gyakorlattá vált a kötetes megjelenés előtt bizonyos szövegeket a sajtóban közölni. Más kutatók már sokat – és nálam értőbben – vizsgálták a tárcaregény-regény relációt, ami hatalmas segítséget és biztos alapot jelentett számomra; nekem ugyanis alkalmam nyílt egy új jelenséget megfigyelni: a sajtóban közölt életvezetési cikkekből (részben) összeálló kézikönyv műfaját.