Az egyén az őt körülvevő világnak csak egy kis részét érzékeli, számára a valóság a világnak azt a szeletét jelenti, azokat a dolgokat, amelyeket észrevesz és megért a környezetében. A komplex és gyorsan változó világ teljes körű érzékelése egyrészt a hétköznapok időbeosztása, térbeli mozgása, másrészt az észlelési képességünk korlátai miatt sem lehetséges (vagyis egyszerűen nincs rá sem lehetőségünk, sem kapacitásunk, hogy mindent érzékeljünk, megértsünk). A feladatokra és szerepekre való koncentrálásból jelenthet kilépést maga az utazás, ami a hétköznapi életmód átmeneti ideig történő felváltását jelenti (Formádi–Mayer 2002). Az utazások során a megszokott környezetből kilépve a hétköznapi élet megváltozik a térbeni mozgás, időbeosztás és társadalmi kapcsolatok tekintetében egyaránt. Az utazásaok alatt optimális esetben a szabad döntések nagyobb számban vannak jelen, a pillanatnyi hangulatnak, érzelmi állapotnak megfelelő időbeosztás válik lehetővé. A térbeni mozgás nem kizárólag a fizikai környezet változását jelenti, hanem a hétköznapihoz képest jelenti a másságot, az állandóság/egyhangúság megváltozását (más táj, éghajlati viszony, építészet stb.) Az utazás a naponta megtett távolságok tekintetében is a határok kitágulását hozza, a megszokott lakóhely-munkahely-egyéb kötelezettségek adta háromszöget felváltja a mindig új helyszíneket érintő rövidebb-hosszabb utazás lehetősége. Az utazás során az emberi -társadalmi kapcsolatok egy része is rövidebb időre háttérbe szorul. Ezzel egyrészt a kapcsolatokkal járó kisebb-nagyobb kötöttségek, elvárások alól is mentesül az utazó (legalábbis az utazás időtartamára), másrészt pedig lehetősége van a hétköznapi szerepekből való kilépésre, átmenetileg más szerepek gyakorlására (családi szerepek vs. munka/vezetői szerepek). A földrajzi környezetből és az emberi kapcsolatokból való átmeneti kilépéssel a felelősségek is szünetelnek, még ha meg is maradnak, kevésbé érezni a súlyukat. Átrendeződik a feladatok sorrendisége is: a családi kapcsolatok, az egyéni célok előtérbe kerülnek és a külső kötelezettségek háttérbe szorulnak. Ez a komplex változás – melynek minden eleme a feszültség csökkentéséhez járul hozzá – lehetővé teszi, hogy az utazó érzékelése kitáguljon, olyan dolgokat vegyünk észre, melyek mellett a hétköznapi életben elmegyünk. A koncentráció csökkenésével a szabadság érzése következtében időnk, energia szabadul fel a természet, a művészetek, az érzelmek, újdonságok stb. befogadására és élvezetére. A turisztikai élmény „felszabadulás” jellege sokféle formát ölthet – a lehetőségek száma szinte végtelen, ahány ember, ahány utazás annyi féle lehet. A turisztikai élmény jellegét tekintve lehet fizikai (pl. sportteljesítmény, masszázs), társadalmi (pl. másokkal együtt töltött idő) és mentális (pl. zarándoklat vagy kulturális élmény) eredetű (Zátori 2014; Aho 2001). A turisztikai élmény abban az értelemben is egyedi, hogy számtalan olyan részletből tevődik össze, melyek egy adott pillanat eredménye (pl. csak bizonyos időszakban átélhető események, környezeti elemek, a fényviszonyoktól kezdve az időjáráson át egészen a táj színéiig, az együtt utazók köre), és a későbbiekben összetettségük, bonyolultságuk miatt megismételhetetlenek (Formádi–Mayer 2002). A turisztikai élmény sajátossága az összetettségének köszönhető, vagyis különböző részletekből, mozaikokból épül fel. A turisztikai élményt nemcsak maga az attrakció jelenti, hanem más szolgáltatásokból, hatásokból (emberi kapcsolatból) áll össze. A mozaikok az utazás teljes időszakát és az azt megelőző felkészülést is magukban foglalják, melynek minden fizikai, társadalmi és természeti környezeti eleme számít: a szállodai környezettől, az utazási eszközök kényelmén át, a szállodai vendégkörön és együtt utazókon át, a használt szolgáltatások árán és minőségén keresztül, a tervezett programok és szolgáltatások elérhetőségéig stb. az utazás minden mozzanata, eleme szerepet játszik (Formádi–Mayer 2002).