Formádi Katalin

A fogyasztás szociológiája


Szükségletkielégítésből a társadalmi jelenségig: a vásárlási élmény kialakulása

A vásárlási élmény meghatározó pillanata az első nagyáruház megjelenése volt a 19. század közepén, melynek előfeltételét az áruk tömeges gyártása és elérhetősége (anyagi és fizikai értelemben egyaránt) teremtette meg. Sennett (1978: 142) szavaival élve „az áruház […] a gyárra adott válasz” eredményeként jelent meg. A nagyáruházak megjelenésével több árut lehetett bemutatni, elhelyezni a polcokon és értékesíteni (Sennett 1978:143). A nagyobb boltokban a vásárlás egészen más élményt jelentett a korábbiakhoz képest: a boltok ingyenesen látogathatók, így belépve az áruházba nem tettek különbséget a vásárlók között, az áruk elérhetők, megtekinthetők, az adott fix áron mindenki számára megvásárolható az értékesített áru. Az ingyenes/kötelezettségmentes látogatás lehetővé tette a fogyasztó számára pusztán a nézelődést, nem írt elő kötelező vásárlást, mely a későbbiekben lefekteti a vásárlás mint szabadidőtöltés alapjait. A nagyáruházak, bevásárlóközpontok elterjedésével a vásárlási időtöltés is egyre hosszabb lett és az aktív alkudozó, szükségleteit kielégítő vásárlóból, passzív, a fix árakat elfogadó nézelődő lett. A kiállított áruk ki- és felpróbálhatóak voltak, ezzel is erősítve a vásárlási elköteleződést, amely azután osztályhovatartozástól függetlenül is lehetővé tette a luxus elérhetőségét és/vagy annak egy adott pillanatban való átélését.

A fogyasztás szociológiája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 097 2

Napjaink válságokkal teli világában a fogyasztás és a fogyasztói társadalom értelmezése ellentmondásokkal terhelt. Formádi Katalin könyve vállalja a kihívást, és a fogyasztásszociológia megszokott témái (életstílus, értékek, fogyasztói élmény stb.) mellett egyenrangúan szól a fenntartható és tudatos fogyasztásról, a nem fogyasztás jelenségéről és a fogyasztásetika kérdéseiről. A kötet alapos történeti áttekintést is nyújt a témáról, és a fogyasztás kutatását elméleti és empirikus eredmények, valamint gyakorlati példák segítségével mutatja be. Jó szívvel ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretnék megérteni a fogyasztás aktuális társadalmi összefüggéseit, legyenek akár diákok, tanárok vagy az üzleti élet szereplői.

dr. Neulinger Ágnes

ESSRG, vezető kutató

Formádi Katalin hiánypótló műve a fogyasztás társadalomtudományi vizsgálatának komplex áttekintését nyújtja az olvasó számára. A könyv a fogyasztás szociológiájának történeti és elméleti gyökereitől indulva tárgyalja a modern fogyasztási trendeket, a fenntarthatóság és a tudatos vásárlás releváns kérdéseit, valamint szakmai fogódzót ad a fogyasztói élmény mélyebb rétegeinek megismerése kapcsán.

Az elméleti áttekintést gyakorlati példákkal ötvöző kötet véleményem szerint mind az oktatásban, mind pedig a fenntarthatósági szemléletet követő szakemberek számára egyaránt értékes, értékteremtő munka, amely meggyőződésem szerint kiemelten hozzájárul a fogyasztói magatartás jobb megértéséhez és a tudatosabb jövő formálásához.

Prof. Dr. Csapó János

egyetemi tanár

Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar Marketing és Turizmus Intézet

Marketing & Menedzsment szakmai folyóirat szerkesztőségi tag

Hivatkozás: https://mersz.hu/formadi-a-fogyasztas-szociologiaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave