Formádi Katalin

A fogyasztás szociológiája


Társadalmi és kulturális környezet

A kulturális értékek, hagyományok és társadalmi normák döntő szerepet játszanak a fogyasztással és a nemfogyasztással kapcsolatos attitűdök kialakításában. A helyi kultúra és tradíció ad keretet az adott társadalmi környezetben elfogadott normáknak, szabályoknak, mely eltéréseket mutat társadalmak és kultúrák szerint. Pavluska (2014) megfogalmazása szerint, a kultúra „amelyben bizonyos döntések logikusak, az elfogadott normáknak megfelelőek, míg más környezetben ugyanazon dologgal kapcsolatosan ellenérzések merülnek fel” (Törőcsik–Szűcs 2021). Ennek megfelelően egyes közösségekben a takarékosságot értékelik, a vallási tanítások az egyszerűséget hangsúlyozzák (pl. a buddhizmus) a túlzott fogyasztást pazarlónak, erkölcsileg kifogásolhatónak tartják, az egyének olyan fogyasztásellenes gyakorlatokat folytathatnak, mint például kevesebb vagyontárgy vásárlása vagy az erőforrások megosztása. Hasonlóképpen a korszellemnek megfelelően magasra értékelt minimalizmus és egyszerűbb életmód iránti vágy követendő példává válik egy adott társadalmi közegben, csoportban és hozzájárul a nemfogyasztáshoz. A csoport tagjai az anyagi javak felhalmozása helyett inkább az élményekben és a kapcsolatokban találják meg a beteljesülést.

A fogyasztás szociológiája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 097 2

Napjaink válságokkal teli világában a fogyasztás és a fogyasztói társadalom értelmezése ellentmondásokkal terhelt. Formádi Katalin könyve vállalja a kihívást, és a fogyasztásszociológia megszokott témái (életstílus, értékek, fogyasztói élmény stb.) mellett egyenrangúan szól a fenntartható és tudatos fogyasztásról, a nem fogyasztás jelenségéről és a fogyasztásetika kérdéseiről. A kötet alapos történeti áttekintést is nyújt a témáról, és a fogyasztás kutatását elméleti és empirikus eredmények, valamint gyakorlati példák segítségével mutatja be. Jó szívvel ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretnék megérteni a fogyasztás aktuális társadalmi összefüggéseit, legyenek akár diákok, tanárok vagy az üzleti élet szereplői.

dr. Neulinger Ágnes

ESSRG, vezető kutató

Formádi Katalin hiánypótló műve a fogyasztás társadalomtudományi vizsgálatának komplex áttekintését nyújtja az olvasó számára. A könyv a fogyasztás szociológiájának történeti és elméleti gyökereitől indulva tárgyalja a modern fogyasztási trendeket, a fenntarthatóság és a tudatos vásárlás releváns kérdéseit, valamint szakmai fogódzót ad a fogyasztói élmény mélyebb rétegeinek megismerése kapcsán.

Az elméleti áttekintést gyakorlati példákkal ötvöző kötet véleményem szerint mind az oktatásban, mind pedig a fenntarthatósági szemléletet követő szakemberek számára egyaránt értékes, értékteremtő munka, amely meggyőződésem szerint kiemelten hozzájárul a fogyasztói magatartás jobb megértéséhez és a tudatosabb jövő formálásához.

Prof. Dr. Csapó János

egyetemi tanár

Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar Marketing és Turizmus Intézet

Marketing & Menedzsment szakmai folyóirat szerkesztőségi tag

Hivatkozás: https://mersz.hu/formadi-a-fogyasztas-szociologiaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave