Formádi Katalin

A fogyasztás szociológiája


Az etikus fogyasztást befolyásoló tényezők és trendek

Az etikus fogyasztás különböző kontextusokba helyezése még világosabbá teszi, hogy a „környezeti tényezők” és a „társadalmi berendezkedés” hogyan alakítják az etikus fogyasztási gyakorlatok (szerveződésének) feltételeit. Elsősorban azt hangsúlyozzák (de Pelsmacker et al. 2005), hogy az etikus fogyasztók fogyasztási döntéseik révén nyilvánítják ki azt, hogy olyan árukat vagy szolgáltatásokat vásároljanak vagy éppen tartózkodjanak azok megvásárlásától, amelyek megfelelnek vagy nem felelnek meg az adott társadalmi és/vagy környezeti normák etikai kritériumaiknak (Karimzahed–Boström, 2022). Összehasonlító tanulmányok (Boström et al. 2019) rámutatnak a történelmi és földrajzi tényezők fontosságára a különböző etikus fogyasztási minták kialakulásában a különböző társadalmakban. A kormányzati szereplők szociális és környezetbarát cselekvéseket célzó tevékenysége alapvetően meghatározza és alakítja az intézményi kontextust, ösztönözheti, integrálja (és nyilvánvalóan ellensúlyozhatja is) az etikus (politikai) fogyasztói magatartást. Ugyanakkor csak az adott ország jóléti rendszere, gazdasága és környezetvédelmi politikája nem ad kizárólagos magyarázatot. Jacobsen és Dulsrud (2007) azt mérte, hogy az etikus fogyasztás egy liberálisabb világgazdaságban hamarabb megjelenik, ahol az új fogyasztási formákat elsősorban nem-kormányzati szervezetek (vállaltok, nonprofit szervezetek, civil kezdeményezések stb.) támogatják, előmozdítják a szuverén fogyasztói elképzeléseket, és alternatív termékeket és vállalkozásokat kínálnak (Karimzadeh–Boström 2022). Függetlenül a fentiektől, abban megegyeznek a kutatók, hogy az etikus fogyasztást a piaci struktúrákat, törvényeket és rendeleteket, infrastruktúrát, valamint kultúrát és normákat alakító társadalmi-politikai rendszerekkel összefonódó jelenségnek kell tekinteni (Jacobsen–Dulsrud 2007). A gazdaság, a kormányzati struktúra és a mindennapi élet berendezkedése keretbe foglalja a fogyasztók etikai döntéseit és gyakorlatát (Karimzadeh–Boström 2022: 6). Az etikailag orientált fogyasztás gyakorlatba ültetése bizonyos strukturális és infrastrukturális lehetőségek meglétét igényli (Karimzadeh–Boström 2019).

A fogyasztás szociológiája

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 097 2

Napjaink válságokkal teli világában a fogyasztás és a fogyasztói társadalom értelmezése ellentmondásokkal terhelt. Formádi Katalin könyve vállalja a kihívást, és a fogyasztásszociológia megszokott témái (életstílus, értékek, fogyasztói élmény stb.) mellett egyenrangúan szól a fenntartható és tudatos fogyasztásról, a nem fogyasztás jelenségéről és a fogyasztásetika kérdéseiről. A kötet alapos történeti áttekintést is nyújt a témáról, és a fogyasztás kutatását elméleti és empirikus eredmények, valamint gyakorlati példák segítségével mutatja be. Jó szívvel ajánlom a könyvet mindazoknak, akik szeretnék megérteni a fogyasztás aktuális társadalmi összefüggéseit, legyenek akár diákok, tanárok vagy az üzleti élet szereplői.

dr. Neulinger Ágnes

ESSRG, vezető kutató

Formádi Katalin hiánypótló műve a fogyasztás társadalomtudományi vizsgálatának komplex áttekintését nyújtja az olvasó számára. A könyv a fogyasztás szociológiájának történeti és elméleti gyökereitől indulva tárgyalja a modern fogyasztási trendeket, a fenntarthatóság és a tudatos vásárlás releváns kérdéseit, valamint szakmai fogódzót ad a fogyasztói élmény mélyebb rétegeinek megismerése kapcsán.

Az elméleti áttekintést gyakorlati példákkal ötvöző kötet véleményem szerint mind az oktatásban, mind pedig a fenntarthatósági szemléletet követő szakemberek számára egyaránt értékes, értékteremtő munka, amely meggyőződésem szerint kiemelten hozzájárul a fogyasztói magatartás jobb megértéséhez és a tudatosabb jövő formálásához.

Prof. Dr. Csapó János

egyetemi tanár

Pécsi Tudományegyetem, Közgazdaságtudományi Kar Marketing és Turizmus Intézet

Marketing & Menedzsment szakmai folyóirat szerkesztőségi tag

Hivatkozás: https://mersz.hu/formadi-a-fogyasztas-szociologiaja//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave