A globális társadalmi és gazdasági trendek eredményeként már most látszanak a túlfogyasztás jelei, mely további gazdasági, társadalmi és környezeti problémát von maga után. A megnövekedett nyersanyagszükséglet, energiafelhasználás, a mindennapi környezetterhelés az erőforrások korai felélését és túlzott szennyezést, környezeti externáliákat, a biodiverzitás csökkenését stb. eredményezi (Valkó 2003). Ráadásul a fogyasztási minták nem fenntartható gyakorlatát erősíti a jelentős társadalmi és földrajzi különbségek megléte: míg egyes régiókban alulfogyasztás (szegénység, élelmiszerellátási probléma) okoz gondot, máshol túlfogyasztás (pazarlás) jelensége okoz környezeti és társadalmi problémákat. A világ mai élelmiszerellátási rendszere fenntarthatatlan, mert az élelmiszertermelési, feldolgozási és szállítási gyakorlatok terhelik a környezetet, gyorsítják az éghajlatváltozás ütemét. A WWF kimutatása szerint az élelmiszeripar a felelős a biológiai sokféleség csökkenésének 60%-áért, az üvegházhatású gázok kibocsátásának 30%-áért, a folyók és tavakból származó édesvízkivétel 70%-áért (WWF 2023). A túlfogyasztás az erőforrások pazarlását eredményezi, mely együtt jár a termékek gyors lecserélésével, az élettartam rövidülésével, az újdonságok keresésével. Az országok erőforrás-dinamikája meglehetősen egyértelmű képet és problémát vázol fel. A Global Footprint Network által végzett kutatás szerint a világ népességének 72%-a olyan országokban él, amelyeknek kettős erőforrás-kihívással kell szembenézniük. Ezek az országok (1) biológiai erőforráshiánnyal küzdenek (amikor a biológiai erőforrások iránti kereslet meghaladja a regenerálódást), és (2) a világátlagnál kevesebb jövedelmet termelnek, ami korlátozza a globális piacokon történő pótlólagos erőforrás-vásárlás lehetőségét (Global Footprint Network 2022). Ennek egyenes következménye, hogy a nemzeti erőforráshiánnyal küzdő országok súlyos szegénységi csapdákká válnak, mert nincs elég jövedelmük ahhoz, hogy a globális piacokon túllicitáljanak másokat az erőforrásokért. A világ másik felén pedig, amíg folyamatos globális túlterhelés/túltermelés van, addig a természeti erőforrásaink kimerülése és pusztulása, valamint a környezetben felhalmozódó hulladékterhelés lesz folyamatos. Az élelmiszerbiztonságot mutatja világviszonylatban, országok szerinti megoszlásban a 3.1. ábra. A függőleges tengelyen az élelmiszeripari biokapacitás az élelmiszerfogyasztás százalékában látható, a vízszintes tengelyen pedig az egy főre jutó GDP világátlaghoz viszonyítva. Az ábrán szürkével jelölt országok vannak a veszélyzónában, mert erőforráshiánnyal küzdenek és/vagy kisebb GDP-vel rendelkeznek, így az erőforrás felvásárlása is problémás számukra (pl. Nepál, Banglades, Fülöp-szigetek). Legjobb helyzetben azok az országok vannak, amelyek lakosainak egy főre vetített jövedelme magas és képesek többet is termelni, mint amennyit elfogyasztanak (pl. Norvégia, USA). Az országok egy másik csoportja (pl. Svájc, Szingapúr, Japán, Hollandia, Olaszország és Nagy-Britannia) magas jövedelmükkel tudja kompenzálni a hiányzó élelmiszeripari biokapacitást (többet fogyasztanak, mint amennyit képesek előállítani).