A külföldi működőtőke-beruházások első hullámában legkedvezőbben érintett, az Észak-Dunántúlon elhelyezkedő vármegyéket, valamint Pest vármegyét intenzív integrációs folyamatok jellemzik. Ez a térben összefüggő térség korán és mélyen beilleszkedett a feldolgozóipar európai munkamegosztásába, és stabilan a Közép-Európában formálódott feldolgozóipari integrációs zóna részének tekinthető. Az első, nagy beruházási projekteket több hullámban kisebb léptékű többletberuházások követték, amelyek részben a Közép-Európában megtelepedett nagyvállalatok beszállítóiként, részben kapcsolódó iparágakban működnek. Ezekben a térségekben tehát egy meglévő folyamat elmélyülését érhetjük tetten, a tanulmány későbbi részeiben ismertetett adatok azonban arra utalnak, hogy felzárkózásuk tartalékai kimerültek, a többletberuházások hatása csökkenő hozadékú. A külföldi tőke térformáló hatása ezekben a vármegyékben a legerősebb; az ipari foglalkoztatás 34%-os aránya jelentősen meghaladja a 21%-os országos átlagot. Itt koncentrálódik az ipari foglalkoztatás 40%-a és a telephely szerinti ipari termelési érték 46%-a. Ugyanakkor a külföldi vállalatok sikere a kkv-szektorban kiszorító hatással is járt; a képzett munkaerőért folyó verseny korábban stabil feldolgozóipari középvállalatok zsugorodásához és eltűnéséhez vezetett (Lux–Páger–Kovács, 2020), növelve a külsőtőke-függést és lezárva ígéretes fejlődési pályákat. A szakképzett munkavállalókért folyó versenynek vitathatatlan előnyei is vannak (javuló alkupozíció és emelkedő bérszínvonal), de oda is vezet, hogy a versenyben a magasabb – általában külföldi nagyvállalatok részéről érkező – bérajánlat kiszorítja a piacról a hazai kkv-szektor szereplőit, nemzetközi szinten pedig nyugatra irányuló migrációs folyamatokat generál. Zsibók és Koós (2023) a nyugati határmenti vármegyék kapcsán hívja fel a figyelmet a külföldi munkavállalás kedvezőtlen munkaerőpiaci hatásaira.

A második, öttagú csoportot az újraiparosodó vármegyék alkotják; az ország keleti felében helyezkednek el. Ebben a heterogén csoportban találunk az elhúzódó szerkezeti válság után kilábaló ipari válságtérségeket (Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves), valamint a külföldi beruházások térbeli terjedésével integrálódó vármegyéket is. Ezek a térségek a hagyományos és új iparágak, valamint a KMT-alapú és hazai ipar együttes jelenlétét mutató vegyes iparági profilt mutatnak. Ipari foglalkoztatásuk aránya szintén jelentősen országos átlag fölötti, 31%-os. Az ipari foglalkoztatás 24%-át és a telephely szerinti ipari termelési érték 29%-át koncentrálják. E vármegyék nagyobb léptékű újraiparosodási folyamatai újkeletűek, és a közép-európai feldolgozóipari integrációs zóna fokozatos földrajzi expanziójához kapcsolódnak. Felzárkózásuk a 2000-es évtized második felétől gyorsult fel két fő mecahnizmuson keresztül: részben pontszerű formában (jelentős pozitív térségi sokkot kiváltó nagyberuházásokkal), részben az integrált periféria térbeli bővülésével (beszállítóhálózatok bővülése, klaszteresedés). Bár az újraiparosodási folyamatokat elsősorban itt is a KMT mozgatja, a helyi vállalkozások egy része is sikereket ért el, részben beszállítóvá válással (Molnár–Lengyel, 2015), részben sajáttermék-fejlesztéssel (Lux, 2020).

A harmadik, nyolctagú csoportot alkotó ipari perifériák részben az új, részben viszont már korábbi iparosodási folyamatok vesztesei. Közös vonásuk, hogy jobbára földrajzi értelemben is periférikus, határ menti elhelyezkedésű (gyakran más fejletlen térségekkel határos) vagy infrastrukturálisan gyengén feltárt, jelentős belső perifériákkal rendelkező vármegyékről van szó. A periférikus vármegyék ipari foglalkoztatásának aránya valamivel az országos átlag fölötti, 25%-os. Az ipari foglalkoztatás 21%-át, de mindössze a telephely szerinti ipari termelési érték 14%-át koncentrálják, ami az alacsony hozzáadott értékű, munkaintenzív iparágak túlsúlyára utal. A perifériák ipari dinamikájában meghatározó jelenség a negatív kumulatív oksági folyamatok érvényesülése; vagy hagyományosan aluliparosodottak, vagy „nem teremtő pusztulás” és az ezzel járó funkcióvesztés elszenvedői (Lux, 2017b). A periférikus térségekben maguk a térségi növekedési bázisok szenvedtek jelentős károsodást, elveszítve az új fejlődési folyamatok elindulásához szükséges területi tőkéjüket. Tartós problémáik dacára ezekben a tevékenységekben a 2010-es évektől új növekedési folyamatokat tapasztalunk az ország más térségeiben hanyatló vagy növekedési korlátokba (elsősorban a munkaerőhiányba) ütköző iparágak felívelésével. A perifériákra jellemző hagyományos iparágakon (pl. élelmiszeripar, ruházati ipar, fémipar) túl alacsonyabb szintű beszállítói tevékenységek telepedtek meg (pl. autóipari és elektronikai értékláncokban), elsősorban betanított összeszerelő munka formájában. Ez a jelenség szintén az újraiparosodási folyamatok közé sorolható, de sérülékenyebb, mint az újraiparosodó megyékben – ugyanakkor szociális felzárkóztató szerepet játszik a munkaerőpiacról korábban kiszorult társadalmi rétegek munkaerőpiaci újraintegrációjában, és bár az ideálistól messze álló formában, hozzájárul a későbbi modernizáció alapjainak lerakásában.

Végül sajátos szerepet játszik ebben a térszerkezetben a főváros. Gazdasága erősen tercierizálódott, szolgáltatásalapú centrumtérségnek tekinthető. Az ipari foglalkoztatás részaránya az országban legalacsonyabb, mindössze 9%-os; ugyanakkor mintegy 133 ezer ipari foglalkoztatottal még mindig az ország legnagyobb „iparvidéke”, amelyet 103 ezer fővel közvetlenül agglomerációja, Pest megye követ. Budapest az ipari foglalkoztatás 14%-át és a telephely szerinti ipari termelési érték 11%-át koncentrálja. A termelési értékekben, exportteljesítményben jelentős székhelyhatás érvényesül a főváros javára; az itt bejegyzett, de vidéken termelő vállalatok esetén a székhely szerinti adatok nem adnak teljesen megbízható képet. Budapest iparági mixe erős sokszínűséget mutat, amelyben magas és alacsony hozzáadott értékű tevékenységek jelenléte egyaránt megfigyelhető. Sajátos paradoxon azonban, hogy kedvező tényezőellátottsága és intézményi előnyei ellenére a főváros növekedése megtorpant a 2008-as válság után: 2010 után évekig tartó stagnálást élt át, munkatermelékenysége ideiglenesen csökkent is (Lengyel–Varga, 2018). A megtorpanás, a centrum motorikus szerepének gyengülése nem eredendően ipari probléma, hanem a pénzügyi és üzleti szolgáltatások fejlődésének megtorpanását tükrözi (Gál, 2010, 2015).