Kína bő negyvenéves környezetvédelmi erőfeszítéseit és programjait utólag az ökológiai civilizáció koncepciójával foglalták keretbe. Az elképzelés fokozatosan alakult ki, a „fenntartható fejlődés” koncepcióját váltotta fel. A környezeti szempontok érdemi, stratégiai szintű megjelenése a 2007-ben zajlott 17. pártkongresszus dokumentumában érhető először tetten, elsősorban mint az iparosítás és a technológiai fejlődés egyik dimenziója (Hu Jintao’s report…, 2007). Innentől a környezethez való viszony fontos megközelítés lett, s ez a stratégia építése során elvezetett az ökológiai civilizáció elképzeléséhez (The 19th National…, 2017), amely 2018-ban az ország alkotmányába is bekerült (Constitution of the…, 2019). A kínai hagyomány olyan kiterjedésű és annyira komplex, hogy szinte bárminek a gyökereit meg lehet találni benne, ha ma valaki a modern koncepcióját a hagyományra is szeretné építeni. Így megvannak az ökológiai civilizáció gyökerei is. Elsősorban a taóizmusban találjuk meg az ember és a természet harmóniájára, a természet rendjének dominanciájára alapuló tanítást. Már a „fenntartható fejlődés” elképzelése is az indusztrializációnak a természet rendjét követő előrehaladásáról beszélt. Az elméletet mára nagyon részletesen kidolgozták a Xinhua Intézetben, lényeges elemeit kínaiasan mennyiségi csoportokká formálták („Tíz támogatás”, „Öt fő átalakulás”, „Öt fő viszony”) (Toward a More…, 2024).