A Kínai Népköztársaságban környezettel kapcsolatos egységes, központi szakpolitika az ország ENSZ-csatlakozása, 1971 előtt nem létezett. Ekkor sem történt stratégiai áttörés, de az ENSZ munkájában, szakosított szervezeteiben, programjaiban való részvétel a maga természetességével hozta meg a környezeti szempontokkal való bánás szükségességét is. 1972. június 5. és 16. között rendezték Stockholmban az Egyesült Nemzetek Konferenciáját az emberi környezetről, amelyen részt vett egy kínai delegáció is. Li Lailai kínai kutató egy interjúban elmondta (Ma, 2021), hogy a kínai delegáció mandátumát illetően erős viták voltak, és Zhou Enlai miniszterelnök akadályozta meg, hogy az „osztályharc” alapján lépjenek fel Stockholmban. Az „osztályharcos” megközelítés akkor azt jelentette, hogy a környezeti problémák kizárólag a gazdag kapitalista társadalmak problémái. Az el nem kötelezett országok mozgalmában megindult egy kezdeményezés, hogy maradjanak távol, mert ez a konferencia „a gazdagok játéka”, míg a Varsói Szerződés tagállamai távol is maradtak. Végül a kínai delegáció elutazott a 113 tagállam részvételével lezajlott értekezletre, elfogadta az úgynevezett Stockholmi deklarációt és az emberi környezetről szóló cselekvési tervet is. Két évvel később – még mindig a kulturális forradalom idején – megszervezték az első országos környezetvédelmi konferenciát, és a központi kormányzat szintjén 1974 októberében vezetői csoport alakult a környezeti ügyekkel való foglalkozásra. Az elv ekkor az lett, hogy mivel sem jelentősebb anyagi erőt, sem értékelhető technológiákat nem tudnak bevetni, ezért elsősorban a menedzsment során kell érvényesíteni a környezetvédelmi szempontokat.