5.2.1.2. A figyelemirányítási művelet célpontja

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A beágyazott megnyilatkozásokat strukturáló paratextusok közvetlen kontextuális keretet alakítanak ki a közös figyelmi jeleneten belül megnyilatkozásegyütteseket és -láncokat alkotó figyelemirányítási események számára. Ahogy arra már az előző fejezetben is történt utalás, ezt a paratextusok létrehozói – akik ennek a kategóriának az esetében is mindig a weboldal fenntartói (lásd 5.2.1.3.) – a legjellemzőbb módon úgy teszik meg, hogy különböző, általuk mint a diskurzus lebonyolításáért felelős autoritás diszkurzív szerepével rendelkező résztvevők által számontartott diszkurzív műfaji kategóriák példányaiként azonosítják a kontextualizált megnyilatkozásokat. E paratextusok tehát nagyon egyértelmű műfajjelölő szereppel rendelkeznek, azaz a beépülő megnyilatkozások műfajiságára vonatkozó reflexív konceptualizációkként tarthatók számon, hiszen velük a paratextus szerzője a kontextualizált figyelemirányítási események műfajiságára irányítja a diskurzuspartner, azaz a felhasználó figyelmét.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(30a) Friss hírek; Ajánló, Podcast; Népszerű idézetek; Legfrissebb cikkek

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(30b) Best fiction; Best debut novel

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(30c) Köretek receptjei; Sertés receptek

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(30d) Hozzászólások; Fotós kommentek
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ez a reflexív kontextualizációs művelet a hiperlinkként működő, a megnyilatkozásegyüttes vagy -lánc alatt a további azonos műfajú megnyilatkozások megjelenítésére utaló, variált formában megismételt paratextusok esetében értelemszerűen azzal a különbséggel valósult meg, hogy a kontextualizált figyelemirányítási események egy része másik weblapon volt megtalálható. Így a felhasználónak a kontextualizált megnyilatkozások befogadásához rá kell kattintania a paratextusra:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(31) Összes hír; Még több podcast
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A beágyazott megnyilatkozásokat strukturáló paratextusok közül azonban nem mind a beépülő megnyilatkozások által aktivált diszkurzív műfaji kategóriákat nevezte meg. Azok a paratextusok, amelyek valamilyen E/2. személyű felszólító módú igealakot tartalmaztak, a diskurzuspartner, azaz a felhasználó diszkurzív cselekvését kezdeményezték:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(32a) Olvass!; Olvasd; Őket is nézd meg!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(32b) Szólj hozzá!

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(32c) Edit details
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ez azt jelentette, hogy ezekben az esetekben nem a kontextualizált figyelemirányítási események valamilyen jellegadó tulajdonságát helyezte a paratextus szerzője a figyelem fókuszába, hanem azt a diszkurzív tevékenységet, amelyet a kontextualizált megnyilatkozások befogadásához vagy létrehozásához szükséges hogy végrehajtson a diskurzuspartner. Ugyanakkor ez a megállapítás nem az összes igei konstrukcióra igaz, amit a (33) példa szemléltet.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(33) Edd
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A (33)-ban az edd paratextus nem a kontextualizált megnyilatkozás befogadásához vagy létrehozásához viszonyul reflexíven, hanem metonimikusan aktiválja a kontextualizált megnyilatkozások műfaját. Ugyanis az edd paratextussal ellátott megnyilatkozások tematikus receptválogatások, a felhasználónak az evésre való felszólítása pedig a receptek kipróbálásának az eredményét helyezi a figyelem fókuszába. Végül pedig az E/3. személyhez lehorgonyzott igéket tartalmazó paratextusok úgy valósították meg a makroszintű kontextualizációt, hogy esetükben a harmadik személyű igealakoknak az elsődleges figurája [lásd a (34a) példát] vagy másodlagos figurája [lásd a (34b–c) példákat] a kontextualizált megnyilatkozásoknak a központi diskurzustopikként azonosítható szereplője volt.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(34a) Hamarosan érkeznek

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(34b) Várólistára tette

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(34c) Kölcsönkérné
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kattintható oldalszámok, illetve azok az interaktív gombként vagy hiperlinkként működő paratextusok, amelyek a beépülő megnyilatkozások megjelenítését, illetve megjeleníthetőségét tették reflexió tárgyává, egyúttal ahhoz is reflexíven viszonyultak, hogy a kontextualizált megnyilatkozások a képernyőn bizonyos térbeli kiterjedéssel is rendelkeznek:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(35a) Showing [szám]

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(35b) Most positive

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(35c) Sort by

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

(35d) Next page
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezért a felhasználó által megválasztott feltételekhez köthető, hogy mennyi és konkrétan mely megnyilatkozások jelenjenek meg kontextualizáltként a felhasználónak. Egyszersmind arra is ráirányítják a diskurzuspartner figyelmét, hogy ezekben a megjelenítést illető kérdésekben ő dönthet, és az ő egyéni ízlésén és választásain, vagyis aktív, kezdeményező részvételén múlik az, hogy mely figyelemirányítási események együttesének vagy láncának válik a résztvevőjévé.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fent leírtak alapján tehát a beágyazott megnyilatkozásokat strukturáló paratextusok központi szerepet játszanak a weblap diszkurzív struktúrájának a kialakításában, mégpedig azáltal, hogy explicit metapragmatikai reflexió tárgyává teszik a megnyilatkozások együtteseinek és láncainak a diszkurzív szerveződését.
 
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave