6. Következtetések

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A monográfiában bemutatott kutatás célja, hogy elméletileg, módszertanilag és empirikusan egyaránt megalapozott, funkcionális kognitív pragmatikai kiindulópontú leírását adja a műfajiság diszkurzív érvényesülésének egy választott számítógép közvetítette diskurzustípus, a tematikus weboldal, azon belüli is a receptes és a könyvértékelő weboldal összetett műfaja tekintetében. Ehhez a monográfia I. rész: A receptes és a könyvértékelő weboldalak diszkurzív hálózata című egysége úgy járult hozzá, hogy megvizsgálta, hogy milyen jellegű, összetettségű, illetve egymással milyen viszonyban álló diszkurzív események kapcsán vethető fel a műfaji tudás érvényesülése, amennyiben a műfajt a nyelvhasználati események által motivált, illetve azokat motiváló diszkurzív sémaként, valamint a nyelvhasználók által a beszédtevékenység természetes kategóriájaként számontartott diszkurzív kategóriaként fogjuk fel.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A tematikus weboldalakat a kutatás során komplex diszkurzív hálózatoknak tekintettem, amelyen belül a csomópontok a weblapok, míg az élek szerepét a hiperlinkek töltik be. E hálózaton belül a weblapok ugyancsak hálózatként írhatók le, amelyek reflexív kontextualizáló típusú nódusokból, paratextusokból, és kontextualizált típusú nódusokból, például receptekből, könyvértékelésekből, hozzászólásokból épülnek fel. A weblap egymással hierarchikus, azaz függőségi viszonyban álló nódusai közötti élekként az említett két alapvető típusba tartozó diskurzusrészek közötti különféle értelmi kapcsolatok azonosíthatók. A nyelvi megismerést jellemző interszubjektív figyelemirányítás működése tekintetében a tematikus weboldalak weblapjai különböző megnyilatkozók figyelemirányítási aktusaiként értelmezett, változatos komplexitású megnyilatkozásokat építenek magukba. Ezek a megnyilatkozások a szintén figyelemirányítási aktusként értett paratextusok makroszintű kontextualizáló jellege révén szerveződnek összefüggő diskurzussá, azaz több megnyilatkozó figyelemirányítási aktusát magában foglaló, hálózatos belső szerveződéssel jellemezhető közös figyelmi jelenetté: weboldallá. A Bahtyin beszédműfaj-koncepciója által kínált lehetőségeket kihasználva tehát a könyvértékelő és a receptes weboldalt mint közös figyelmi jelenetként értett diskurzust tekintettem összetett műfajnak, az ebbe emergens módon beépülő könyvértékeléseket, recepteket, hozzászólásokat és egyéb műfajokat pedig figyelemirányítási eseményként értett megnyilatkozásokként egyszerűbb műfajoknak.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A monográfia I. részében rámutattam arra, hogy a tematikus weboldalak összefüggő diskurzussá szerveződésében központi jelentőségük van a kontextualizáló hálózatrészként értelmezett paratextusoknak, amelyek explicit metapragmatikai jelzésekként a különféle műfajú beépülő megnyilatkozások diszkurzív státuszára reflektálnak, és azoknak az adekvát értelmezését, adott esetben a létrehozását kezdeményezik. A paratextusok ugyanakkor gyakran hiperlinkként is funkcionálnak, így a weblapot mint hálózatot beágyazzák a weboldal kiterjedtebb diszkurzív hálózatába. A paratextusok tehát kontextualizálóként kezdeményezik, explicit metapragmatikai jelzésekként pedig reflektálttá is teszik az egyes figyelemirányítási események közös figyelmi jelenetté szerveződését.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az empirikus kutatásban a receptes és a könyvértékelő weboldalak paratextusainak a részletes kvalitatív vizsgálatát hajtottam végre, mégpedig annak érdekében, hogy – a könyv második nagy egységét is megalapozva – bemutassam a műfajiság érvényesülésének diszkurzív, kontextuális keretét. A kutatással azt az átfogó kutatási kérdést válaszoltam meg, hogy a paratextusok különféle megvalósulásai hogyan kezdeményezik a tematikus weboldalak diszkurzív hálózatának létrejöttét. Ezt a kérdést – a tudományos leírás használatalapúságának az elvét érvényesítve – egy kvalitatív korpuszvizsgálaton keresztül válaszoltam meg. Ennek során egy olyan adatvezérelt, a grounded theory methodology szemléletét érvényesítő kutatási módszert dolgoztam ki, amelynek keretében a nem kutató által előhívott nyelvi anyag szisztematikus, több szempontú kódolását hajtottam végre. Ezt követően, a kiosztott kódok tipikus együttállásai mentén, az adatelemzés második szintjén elkülönítettem a paratextusok absztraktabb kategóriáit, fő típusait. A paratextusoknak az így megállapított három nyitott, prototípuselvű kategóriája tehát aszerint alakult, hogy a paratextusoknak az általános, reflexív kontextualizáló funkciója a konkrét megvalósulások alapján hogyan, milyen nyalábok mentén specifikálódott.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A vizsgálat egyik fő konklúziója, hogy a receptes és a könyvértékelő weboldalakon a reflexív kontextualizálóknak tartott paratextusok alapvető funkciói, vagyis a paratextusok főbb típusai lényegében megegyeztek. Ez egyfelől rámutat arra, hogy a receptes és a könyvértékelő weboldalt igen indokolt az újmédia ugyanazon számítógép közvetítette diskurzustípusának, a tematikus weboldalnak a specifikusabb összetett műfajainak tekinteni. Másfelől ez azt is jelenti, hogy a két összetett műfaj közötti különbségek a paratextusok szempontjából nem a paratextusok főbb típusainak és az azokhoz kapcsolódó funkcióknak az elkülönülése alapján mutathatók ki, hanem ezeknek a jellemző előfordulási mintázatai mentén. A vizsgálat eredményeként a paratextusoknak az alábbi három fő kategóriáját állapítottam meg, amelyek közül az egyik további két specifikusabb alkategóriára bontható.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A paratextusok (i) típusát alapvető diszkurzív struktúrát létrehozó orientációs paratextusoknak neveztem. E paratextusok a weboldalak szerkezeti felépülésében, hálózatos diszkurzív struktúrájának a kialakításában, a weblapok rendezett egymáshoz kapcsolásában töltenek be kulcsszerepet. Ezzel összhangban legtöbbször hiperlinkként is funkcionálnak. Orientációs pontokat, illetve különféle diszkurzív ösvényeket kínálnak fel a weboldal felhasználójának a közös figyelmi jelentben való tájékozódáshoz. Gyakori, hogy laikus kategóriamegnevezésekkel reflektálttá teszik, hogy milyen diszkurzív kategóriába sorolt megnyilatkozások épülnek be a weboldal különböző weblapjaiba. Valamennyi esetben önálló figyelemirányítási aktusok.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A paratextusok (ii) típusa a megnyilatkozásokat közvetlenül beágyazó paratextusok nevet viselte. Ez az átfogó kategória további két alkategóriára bomlott annak alapján, hogy az általuk kontextualizált diszkurzív egység hány figyelemirányítási eseményből állt.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az 1) alkategóriába a beágyazott megnyilatkozásokat strukturáló paratextusok tartoztak, amelyek az adott weblap kiterjedtebb diszkurzív egységének a közvetlen kontextuális keretbe ágyazását valósították meg. Ezek a címkeszerű paratextusok a megnyilatkozások együtteseinek vagy láncainak kezdeményezték a sikeres, szándékolt megértését, gyakran azok műfajiságára irányuló explicit metapragmatikai jelzésekként, műfajmegnevezésekként működve. Ennek az alkategóriának az esetében az összes példány önálló figyelemirányítási aktusként funkcionált.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A 2) alkategóriát a beágyazott megnyilatkozások paratextusai alkotják, amelyek egyetlen megnyilatkozás makroszintű kontextualizálását valósították meg, amely pedig igen változatos egyszerűbb műfajok példánya lehetett. Ezek a paratextusok – amelyek ugyancsak rövidek, címkeszerűek voltak – többségükben a weblapba beágyazott, kontextualizált megnyilatkozás részeinek tekinthetők. Jellemzően tehát nem működtek önálló figyelemirányítási aktusként.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A paratextusok (iii) átfogó típusa a metadiszkurzív paratextusok elnevezést kapta. A metadiszkurzív paratextusok a megértés és a megnyilatkozás adott diszkurzív hálózaton belüli mikéntjét diszkurzív elvárásként megjelenítve reflektáltak a weboldal felhasználójának az aktív diszkurzív tevékenységére, vagyis arra, hogy az internethasználó hogyan használja a weboldal fenntartójaként azonosítható paratextusszerző intencióinak megfelelően a weboldalt. Ezek a paratextusok a többi típushoz képest akár terjedelmesebb, több mondatból álló megnyilatkozások is lehettek, viszont metadiszkurzivitásukból adódóan kizárólag textuálisak, ami egyik korábban felsorolt kategóriára sem igaz. A metadiszkurzív paratextusok valamennyi esetben önálló figyelemirányítási aktusként működtek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az eredmények arra mutatnak rá, hogy a paratextusok működésének a leírása hozzájárul annak a jobb megértéséhez, hogy egy általánosabb diszkurzív séma, a tematikus weboldal diszkurzív hálózata hogyan jön létre az egyszerre interszubjektív és explicit módon reflexív figyelemirányítási aktusok makroszintű kontextualizáló működése révén. Ugyanakkor az eredmények arra is egyértelműen felhívják a figyelmet, hogy a diszkurzív hálózat létrejöttében kulcsszerepet játszó paratextusok funkcionálásán keresztül kevéssé ragadható meg a könyvértékelő weboldal összetett műfaja és a receptes weboldal összetett műfaja között olyan különbség, amelynek nyomán ezt a két összetett műfajt jellegadóan megkülönböztethetjük egymástól a tematikus weboldal diskurzustípusán belül. Mindez pedig rámutat arra, hogy a jellegadóan értékelő, illetve instruáló műfajokat magukba építő összetett műfajok leírásához a beépülő egyszerűbb diszkurzív sémáknak a több kutatói nézőpontot érvényesítő, makro-, mezo- és mikroszintű vizsgálatára van szükség, amely vizsgálatok már egyértelműen kimutatják, hogy – a beépülő jellegadó műfajok révén – miként különbözik egymástól a két összetett műfaj. A monográfia II. részében ezeket a vizsgálatokat valósítottam meg.
 
 
 
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave