7. Az iskolaérettség fogalma, kritériumai

A Pedagógiai lexikon szerint „az iskolai életre való felkészültség, iskolaérettség: testi, lelki (értelmi) és szociális területeken elért fejlettségi szintek, amelyek egyaránt fontosak a sikeres iskolai munkához” (Báthory & Falus, 1997b: 93). Az iskolaérettség ugyanakkor egy adott társadalmi kor elvárásait tükrözi a gyermek felé, nem a képességek megléte a hangsúlyos (Hajduska, 2008). Az iskolaérettség fogalma tovább bontható a tanulásra való készenlét és az iskolára való készenlét fogalmakra. A tanulásra való érettség azt jelenti, hogy az egyén elérte a fejlődésnek azt a szintjét, amikor képessé válik a tananyag elsajátítására. Az iskolára való érettség azt feltételezi, hogy az egyén rendelkezik azokkal a képességekkel, amelyek segítségével boldogulni fog egy tipikus iskolai közegben (Carlton & Winsler, 1999). A fontos készségek közé sorolandó a figyelem szabályozása, a stratégiahasználat, az alkalmazkodás és az önszabályozás képessége (Séra & Bernáth, 2004). Az iskolaérettség tekintetében hiányzik egy általánosan elfogadott definíció, többféleképpen próbálták meghatározni. Ezekben a megközelítésekben mindenesetre közös, hogy a tanulásra való képesség és az iskolai követelményekhez való alkalmazkodás képessége fontos kritériumai az iskolaérettségnek (Erdei, 2021; Grimmer, 2018; Stan, 2014). A gyermeknek azonban nem csak az iskolai követelményekhez kell igazodnia; ezenfelül át kell látnia egy számára teljesen új rendszert, amelyben meg kell találnia a helyét tanulóként, osztálytársként, tehát új szerepekben kell helyt állnia. Alkalmazkodnia kell mind az intézményben, mind az osztályban kialakult szokásokhoz, szabályokhoz, a diákok, tanítók, tanárok sokaságához, hiszen a folyosón, az ebédlőben, az udvaron nem csak a saját osztálytársaival, pedagógusaival találkozik. A tanítók által támasztott elvárások igénybe veszik a figyelmüket, koncentrációs képességüket, türelmüket. Bármennyire igyekeznek a tanítók játékossá tenni az órákat, bármennyi segítséget is nyújtanak kezdetben, mindez nagyon megterhelő a gyermekek számára.

 

 

Az alkalmazkodás folyamatát számos háttértényező befolyásolja. A gyermek iskolai alkalmassága mellett fontos, hogy az iskola is megteremtse a feltételeket a különféle készségekkel, személyiséggel, családi háttérrel bíró gyermekek számára. Mindemellett a családnak is iskolaalkalmassá kell válnia, hogy hatékony támogatást tudjon nyújtani. A három dimenzió (7.1. ábra), azaz a gyermek, az iskola és a család kölcsönhatásban vannak egymással, ezért amikor a gyermek iskolaalkalmasságáról beszélünk, nem hagyhatók el az iskola és a család alkalmasságának tényezői sem. A három dimenzió mindegyike további két aldimenzióra bontható: a személyiség és a felkészültség aldimenzióira.