Solnick–Hemenway (1998) empirikus vizsgálatával annak feltárását tűzte ki célul, hogy az egyének a másokhoz képest kedvezőbb relatív pozíciót vagy az abszolút mértékben előnyösebb, de másokhoz viszonyítva kedvezőtlenebb alternatívát választják-e különböző helyzetekben. A válaszadók tizenkét döntési helyzetben (pl. jövedelem, tanulás, szabadidő, IQ) választhattak a „pozicionálási állam” és az „abszolút állam” közül. Előbbi esetében az egyén másokhoz képest előnyösebb relatív pozíciót élvezhet. Az „abszolút államban” az egyén relatív pozíciója alacsonyabb másokéhoz képest, abszolút mértékben viszont kedvezőbb ezen alternatíva a „pozicionálási állambeli” lehetőséghez viszonyítva. Ez azt jelenti, hogy például az egyén két alternatíva közül válaszhat: 1) 50 ezer dollár összegű éves jövedelem, míg mások 25 ezer dollárt keresnek – ez a „pozicionálási állam”, vagy 2) 100 ezer dollár összegű éves jövedelem, míg mások 200 ezer dollárt keresnek – ez az „abszolút állam”. Solnick–Hemenway (1998) felmérésének eredményei szerint a relatív pozíció és az abszolút jólét is fontos az egyének számára. Azonban döntési helyzetenként változó a „pozicionálási államot”, vagyis a kedvezőbb relatív pozíciót preferálók aránya. Vannak olyan esetek, amikor a válaszadók közel 80%-a választja a relatíve jobb alternatívát, de olyanok is, amikor ez az arány 20% alatt marad. Lényeges továbbá, hogy azon döntési helyzetek vonatkozásában, amelyeknél az egyének számára pozitív attitűd érvényesül, fontosabb a pozicionálás, mint ahol negatív.

Grolleau–Saïd (2008) Franciaországban végzett felmérése során nagyon hasonló eredményekre jutott, mint Solnick–Hemenway (1998) az Egyesült Államokban. Megállapítják azt is, hogy az egyéneket az alapvető szükségleteik kielégítését követően fokozottan foglalkoztatja a pozicionálás. Továbbá, hogy a mások számára jobban látható javaknak a relatív fogyasztás szempontjából nagyobb a jelentőségük, mint a kevésbé megfigyelhetőknek. Ez összhangban áll Frank (1985b) azon korábbi megállapításával, amely szerint a könnyebben megfigyelhető javaknak nagyobb szerepük van a társas összehasonlításban. Több kutatás (Grolleau–Saïd, 2008; Birdal–Ongan, 2016) igazolja azonban, hogy a kultúra is befolyással van arra, hogy egy jószágnak a pozicionálás során milyen mértékű jelentősége van.

Alpizar–Carlsson–Johansson-Stenman (2005) empirikus eredményei hasonlóképpen igazolják, hogy az emberek többségének számít a relatív fogyasztás. Azonban korábbi megállapításoktól eltérően úgy találják, hogy egyes nem pozicionálási javak, mint a biztosítás és a szabadság (vagy vakációzás), is relevánsak a relatív fogyasztás szempontjából. A pozicionálásban nagy szerepet játszó ház, lakás, valamint autó esetében pedig az abszolút fogyasztásnak is jelentősége van. A korábbi megállapításoknak ellentmondva Hillesheim–Mechtel (2013) kérdőíves felmérés eredménye alapján úgy találja, hogy egy jószág megfigyelhetőségének nincs szignifikáns hatása annak pozicionálási mértékére.

Empirikus kutatásom eredményei is megerősítik, hogy az egyének jószágonként eltérő arányban preferálják a kedvezőbb relatív pozíciót, illetve a magasabb abszolút fogyasztási szintet. A vizsgált kilenc termékcsoport közül a háztartási eszközök esetében választották legnagyobb arányban a másokhoz képest magasabb relatív fogyasztási szintet az abszolút mértékkel szemben; ez azért meglepő, mert ezen javak fogyasztása mások számára viszonylag kevésbé megfigyelhető (habár a közösségi média hatására jobban, mint a korábbi évtizedekben). Ezenkívül leginkább a telekommunikációs eszközök esetében preferált az abszolút fogyasztási szint. Ez utalhat arra, hogy annak ellenére, hogy napjainkban ezen javak sokszor a megjelenésünk részét képezik, fontosabb az egyének számára azok funkcionális teljesítménye, hasznossága. Érdekes még, hogy a ruhák és divatkiegészítők, valamint az oktatásra, kultúrára és önfejlesztésre történő ráfordítás vonatkozásában azonos a kedvezőbb relatív pozíciót preferálók aránya (Kovács, 2020a).

Shao–Li (2021) arra mutat rá, hogy a javak jellege számottevően befolyásolja azt, hogy a fogyasztó az abszolút vagy a relatíve legjobb alternatívát választja. A hedonikus, vagyis élvezetet vagy élményt nyújtó, valamint a hasznossági, vagyis funkcionális célokat szolgáló javakat megkülönböztetve vizsgálják a döntéseket. Figyelembe veszik azt, hogy a hedonikus javakhoz érzelmi involváltság kötődik, és az egyének a pozitív érzéseiket akarják maximalizálni, illetve azt, hogy a hasznossági javak esetében pedig kognitív érintettség van jelen. A hasznossági javak többnyire olyan jellemzőkkel rendelkeznek, amelyek alapján sorbarendezés valósulhat meg (lásd pl. a mosógép energiahatékonyságát), és így a különböző javak viszonylag könnyen összehasonlíthatók egymással. Továbbá általában nem nyújt egyedi élményt használatuk, birtoklásuk, ebből eredően összességében az egyének inkább a relatíve legjobb választásra törekednek a hasznossági javak vonatkozásában. Mivel a hedonikus javak esetében az egyének nagy fokú élvezet vagy élmény realizálására vágynak, ezért az abszolút legjobb alternatívát preferálják, és kevésbé fontos számukra a másokkal való összevetés kimenetele. Shao–Li (2021) empirikus vizsgálatuk eredményei alapján is arra a következtetésre jutnak, hogy hedonikus termékek esetén a fogyasztók az abszolút legjobb választást preferálják, a relatíve legjobb alternatívát pedig a hasznossági javak vonatkozásában. Megállapítják továbbá, hogy hedonikus javak esetén az egyének hajlandók szignifikánsan magasabb összeget fizetni az abszolút legjobb alternatíváért, a relatíve legjobb választáshoz képest. A hasznossági javak fogyasztói pedig a relatíve legjobb alternatíváért készek többletráfordításra, de a különbség nem szignifikáns az abszolúthoz képest.

Weaver és munkatársai (2015) nézete szerint a relatíve legjobb kimenetel vagy alternatíva választása pszichológiai előnyt nyújt az egyénnek másokkal szemben, például magas önbecsülés valósulhat meg. Az azonban egyénenként, valamint az idő előrehaladtával az egyén életében változó, hogy mennyire fontos számára a relatív fogyasztás. Andersson (2008) megállapítja: az, hogy egy bizonyos egyént mennyire foglalkoztat a relatív fogyasztás, attól függ, hogy ő mennyit fogyaszt másokhoz viszonyítva. Úgy találja, hogy az átlag feletti fogyasztási szinttel rendelkező egyének általában kevésbé törődnek a relatív fogyasztással, azokhoz képest, akik átlag alatti fogyasztással rendelkeznek. Andersson (2008) arra következtet még, hogy a relatív fogyasztás jelentősége az egyén számára független attól, hogy melyik életszakaszban van. Birdal–Ongan (2016) kérdőíves felmérésének eredményei is megerősítik, hogy a pozicionálási törekvéseknek meghatározó szerepe van az egyének döntéseiben. Továbbá arra a következtetésre jutnak, hogy az életkor előrehaladtával a pozicionálási törekvések csökkennek, a magasabb iskolai végzettséggel és jövedelemmel pedig fokozódnak. Grolleau–Mzoughi–Saïd (2012) ezzel szemben úgy találják, hogy a demográfiai tényezők általában véve nem vetítik előre a pozicionálási törekvéseket. A foglalkoztatási státusz is befolyásoló tényezőként hat: például az alkalmazottak számára fontosabb a szabadidő relatív hosszúsága, mint az önálló vállalkozóknak (Birdal–Ongan, 2016).

Duesenberry (1949) korábban már említett nézete szerint az egyéneket jobban érdekli a felfelé, mint a lefelé történő összehasonlítás. Ennek ellenére Gorga–Leites–Vigorito (2024) latin-amerikai országokban végzett felméréseinek eredményei szerint az egyének sokkal inkább arra törekszenek, hogy a szegényebb csoportoktól megkülönböztessék magukat, semmint arra, hogy a gazdagabbakat utánozzák. Ez közvetve kapcsolódik Grolleau–Saïd (2008) azon érveléséhez, hogy a szegények fokozottabb érdeklődést tanúsíthatnak a pozicionálási javak fogyasztása tekintetében, mivel minden ilyen jellegű fogyasztásba fektetett pénzegységnek magasabb a marginális hasznossága a státusz javításához kapcsolódóan, mint a gazdagabbak esetében. Ezzel szemben Fafchamps–Shilpi (2008) úgy véli, hogy a szegények számára kevésbé releváns a relatív fogyasztás, mivel nekik a mindennapi betevő megteremtése a fontos.

Érdekes aspektusokból is vizsgálják a fogyasztás másokéval történő összehasonlítását. Fafchamps–Shilpi (2008) arra a következtetésre jutott – Nepál példáján keresztül –, hogy a területileg vagy regionálisan viszonylag izoláltan élő háztartások számára is releváns, pontosabban még inkább releváns a relatív fogyasztás. Ennek oka az, hogy az elszigetelt közösségekben élők pontosabban meg tudják becsülni a referenciacsoportjukba tartozó egyének jellemzőit, mivel – a mobilabb városiakhoz képest – kevesebben vannak, és „közelebb” állnak egymáshoz. Továbbá a digitális műveltség hatását vizsgálva Yu (2025) megállapítja, hogy az mérsékeli a hivalkodó fogyasztást a vidéki háztartások körében. Ez a hatás azonban csökken a magasabb relatív jövedelmi és fogyasztási pozícióval, valamint a fejlettebb információkeresési képességekkel.