Kovács Kármen

Viselkedési közgazdaságtan


5.1. Bevezetés

Amikor az egyének személyes pénzügyeiket (is) érintő döntéseket hoznak, akkor – vagyonuk mértékétől és jövedelmi szintjüktől függetlenül – többnyire arra törekszenek, hogy pénzügyi helyzetüket ne gyengítsék, minthogy az alapvetően meghatározza jólétüket, valamint azt, hogy milyen életszínvonalon tudnak élni. A 2008-as válság óta az egyének pénzügyi műveltségének fejlesztésére különböző szervezetek, intézmények a korábbiaknál lényegesen jelentősebb erőfeszítéseket tettek, hogy „okosabb” döntések szülessenek. A pénzügyi edukáció hatása azonban nem ellensúlyozza az egyének döntési hibáihoz, valamint a társas hatásokkal összefüggő választásokhoz köthető pénzügyi viselkedést, amelynek folyományaként az egyének, háztartások továbbra is jelentős és nem csökkenő tendenciájú hiteltartozással, adóssággal rendelkeznek a fejlett gazdaságok jelentős részében. Mindez arra is utal, hogy még mindig nem születnek a személyes pénzügyeket érintően megfelelően tudatos döntések.
A könyv gondolatmenetét folytatva e fejezet az egyének pénzügyi döntéseit és viselkedését tekinti át abból az aspektusból, hogy ha az egyének döntési hibákat vétenek, valamint, ha társas hatások befolyásolják döntéseiket, akkor ezeknek a személyes pénzügyeiket tekintve milyen következményei vannak. Így most az egyének kiadási döntései kerülnek a fókuszba, minthogy ezek jelentik a kiindulópontot a személyes pénzügyek magyarázatához, azonban ezek maguk után vonják az egyének hitelfelvétellel és megtakarítással kapcsolatos döntéseit is. (A befektetési döntések itt nem kerülnek tárgyalásra, mivel azok a viselkedési pénzügy egy külön, jól behatárolható, nagy területét képezik.) A mentális számvitel perspektívája segít megérteni azt is, hogy az egyének valójában miként észlelik, kezelik a bevételeiket és a kiadásaikat, milyen összefüggések idézhetik elő a túlköltekezést, valamint miért lehet preferált a készpénzben történő fizetés helyett a hitellel történő finanszírozás és a készpénz-helyettesítő fizetési eszközök használata.
E fejezetben elsőként az időtényezőhöz kötődő döntési hibák pénzügyi viselkedéshez és helyzethez kapcsolódó vonatkozásai kerülnek áttekintésre; kiemelve, hogy a jelen felé torzított preferenciák érvényesülése során az egyének hajlamosak (előrehozott) vásárlásaikat hitelből finanszírozni, aminek negatív következménye lehet a hiteltartozások felhalmozódása, valamint azok késedelmes törlesztése. Hangsúlyt kap továbbá, hogy a relatív fogyasztás miként befolyásolja a kiadási szintet, és milyen összefüggések állhatnak a túlköltekezés mögött. Végül a mentális számvitel perspektívája alapján kerül bemutatásra, hogy hogyan kezelik az egyének a pénzügyeiket: miként kategorizálják a kiadásaikat, a jövedelmeiket és a vagyonukat, milyen mentális számlákkal rendelkeznek, helyettesíthetőnek tartják-e a pénzt a különböző számlák között, valamint mi jellemzi a mentális költségvetést és a fizetés fájdalmát különböző helyzetekben.

Viselkedési közgazdaságtan

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 664 155 9

A viselkedési közgazdaságtan napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő közgazdasági szakterülete, amely elsősorban a gazdasági aktorok nem racionális döntéseit és viselkedését vizsgálja.

A viselkedési közgazdaságtani ismeretek, kutatási eredmények azonban nemcsak e terület kutatói számára lehetnek érdekesek és hasznosak: alkalmazásuk a vállalatok, a pénzintézetek és a gazdaságpolitikai döntéshozók számára is előnyös lehet.

Ez a könyv egyrészt a viselkedési közgazdaságtan szemléletmódját, kutatási fókuszait és irányait közvetíti, másrészt néhány specifikus, de releváns és aktuális tématerületen keresztül mutatja be az egyének döntési anomáliáit és viselkedésformáit, azok lehetséges okaival, formáival és hatásával együtt. Túl azon, hogy felvázolja a viselkedési közgazdaságtan fejlődéstörténetét és a neoklasszikus közgazdaságtanhoz való viszonyát, általános képet ad arról is, hogy miért térnek el az egyének a neoklasszikus közgazdaságtan által feltételezett racionális döntéshozataltól, és mi okból merülhetnek fel döntési anomáliák. Ezenkívül e kötet néhány specifikus tématerület is érint, például a relatív fogyasztást, az intertemporális döntések komplexitását, a személyes pénzügyek viselkedési közgazdaságtani aspektusait, valamint a diszkontált hasznossági modell anomáliáit és olyan viselkedési vonásokat, mint például a jelen felé torzítás.

Hivatkozás: https://mersz.hu/kovacs-viselkedesi-kozgazdasagtan//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave