A viselkedési közgazdaságtan, amelynek angol nyelvű elnevezését, behavio(u)ral economics, 1958-ban használták (Johnson, 1958; Boulding, 1958/1961) elsőként, a neoklasszikus közgazdaságtanból fejlődött ki. Mégis csak kevesen (Katona, 1968, Knetsch, 2004) tekintik a közgazdaságtan egy ágának. Ennek oka, hogy a viselkedési közgazdaságtan nem egy pontosan körülhatárolható tudományterület. Sokkal inkább egy megközelítésmódot és gondolkodásmódot jelent (Tomer, 2007; Kőszegi, 2014), ami által az egyének döntésének és viselkedésének vizsgálata pszichológiai elméletek, ismeretek és kutatási eredmények alkalmazásával valósul meg. A szakirodalomban nagyon kevés forrásban lelhető csak fel a definíciója, illetve a meghatározására tett kísérlet. Mullainathan–Thaler (2015 p.437) megfogalmazása alapján „A viselkedési közgazdaságtan a pszichológia és a közgazdaságtan egyesítése, amely azt vizsgálja, hogy mi történik azokon a piacokon, ahol egyes szereplők egyéni korlátokat és bonyolultságot mutatnak.” Ennél lényegesen árnyaltabban fogalmaz Gibb (2012 p.97), aki szerint „A viselkedési közgazdaságtan sokféle kutatás, amelyek célja a közgazdaságtan újrapozicionálása a preferenciákról, az egyéni racionalitásról, a döntéshozatalról és a vélekedésekről valósághűbb és elfogadhatóbb feltételek fejlesztésével.” Nagatsu (2015 p.443) definíciója hasonló megközelítésmódú: „A viselkedési közgazdaságtan egy növekvő hatású kutatási program a közgazdaságtanban, amely a gazdaságelmélet és -politika fejlesztésére törekszik, és a valódi emberek – nem pedig a velük ellentétes idealisztikus-racionális szereplők – gondolkodásának és viselkedésének leírását tartja szem előtt, főként pszichológiai vagy magatartási szemléletmóddal.”