Törő Emese, Károlyi Géza

Az üzleti élet gazdasági szereplői


3.2. A kft. alapítása

Személyi kör
A korlátolt felelősségű társaság tagja bármely jogalany lehet, tehát természetes személyek és jogi személyek egyaránt alapíthatják egyedül (egyszemélyes kft.) vagy másokkal közösen (társas kft.). A kft. alapítása csak zártkörű lehet, ugyanis tilos a tagokat nyilvános felhívás útján toborozni. A létesítő okirata társasági szerződés, egyszemélyes kft. esetén alapító okirat, illetve lehetőség van a szerződésmintával történő alapításra is (Sárközy 2001).
 
Vagyoni feltételek: a törzstőke és a törzsbetét szolgáltatása
A kft. törzstőkéjének minimális összege 3 millió forint, amely a megegyezik a tagok törzsbetéteinek összegével. A törzsbetét a tag vagyoni hozzájárulását jelenti, amely állhat pénzbeli vagy nem pénzbeli hozzájárulásból (apport) egyaránt. Az apport értékét a tagok maguk állapítják meg, nem szükséges könyvvizsgáló vagy más szakértő igénybe vétele. A tagok törzsbetétei különböző mértékűek lehetnek, de egyetlen tag törzsbetétje sem lehet kevesebb százezer forintnál. 2022-től megszűnt az a korlátozás, hogy minden tagnak csak egy törzsbetétje lehet. Jelenleg egy tag több törzsbetéttel is rendelkezhet (ebben az esetben is mindegyik törzsbetétnek legalább százezer forint értékűnek kell lennie), de ez a személy egy tagnak számít a kft-vel szemben a tagsági jogok gyakorlása tekintetében (például a tag a tulajdonában lévő több törzsbetétje alapján a szavazati jogát csak azonos módon gyakorolhatja). Továbbra is lehetőség van arra, hogy egy törzsbetét közös tulajdonban álljon, és így annak több tulajdonosa legyen, akik nevében egy általuk választott közös képviselő gyakorolja a tagsági jogokat.
Német mintára lehetőség van a kft. feltőkésítéssel történő alapítására is, amely azt jelenti, hogy a pénzbeli törzsbetétet a tagok alapításkor nem kötelesek a saját vagyonukból részben vagy egészben befizetni, hanem az a társaság nyereségéből is megfizethető.
A tagok korlátozott helytállási kötelezettségére tekintettel a törzstőke teljes befizetése határidőhöz kötött, mégpedig legkésőbb a második teljes üzleti évről készült beszámoló elfogadásától számított 3 hónapon belül fel kell tőkésíteni, ennek hiányában a tagoknak kell befizetni a törzsbetétüket. A törzstőke be nem fizetése annyiban korlátozza a kft működését a hitelezővédelemre tekintettel, hogy tilos a tagoknak osztalék kifizetése mindaddig, amíg a tagok a kft-vel szemben maradéktalanul nem teljesítik a vagyoni hozzájárulás szolgáltatását.
További lényeges következmény, hogy a tagok helytállási kötelezettsége megállapítható a kft. tartozásaiért a nem teljesített pénzbeli hozzájárulás mértékében.
 
Feladat
Jogszerű­e a kft. alapítása az alábbi három személy által?
1. tag: Nagy Ramóna, 20 éves, törzsbetét értéke 500 000 Ft, szavazatszám 5 db
2. tag: Ködös idő Betéti Társaság, törzsbetét értéke 2 millió Ft, szavazatszám 20 db,
3. tag: Kedves Róza, 13 éves, törzsbetét értéke 20 000 Ft, szavazati joga nincs, mivel kiskorú.

Az üzleti élet gazdasági szereplői

Tartalomjegyzék


Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 615 230 7

Az egyetemi jegyzet elsősorban a gazdasági képzésen tanulmányokat folytató hallgatók részére nyújt átfogó képet a Magyarországon tipikusan előforduló vállalkozási formák alapítási és működési szabályairól. Bemutatásra kerülnek az egyéni és a társas vállalkozások személyi és vagyoni feltételei, szervezeti felépítésük jellemzői, a tagok és a vezető tisztségviselők felelősségi szabályai, valamint a vállalkozási formák megszüntetési eljárásai. Az elméleti tudásanyag mellett nagy hangsúlyt kapnak a gyakorlati példák, amelyek segítséget nyújtanak a leendő gazdasági szakemberek számára az optimális vállalkozási forma kiválasztására és működési specifikumaik elsajátítására.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toro-karolyi-az-uzleti-elet-gazdasagi-szereploi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave