Törő Emese, Károlyi Géza

Az üzleti élet gazdasági szereplői


3.4. A társaság és a tagok közötti jogviszony jellemzői

A kft. tagjainak főkötelezettsége a törzsbetét szolgáltatása, azonban emellett a társasági szerződésben még rendelkezhetnek a tagok mellékszolgáltatás vállalásáról is. Mellékszolgáltatás keretében a tagok ingyenesen vagy díjazás ellenében személyes közreműködést vállalhatnak a társaság tevékenységében. A másik opcionális tagi kötelezettség a pótbefizetés elrendelése lehet, amely a kft. veszteségének egyik rendezési formája. A társasági szerződésben meg kell határozni a pótbefizetés legmagasabb összegét, gyakoriságát, ütemezését, visszafizetésének rendjét, ha már nincs szüksége rá a társaságnak.
Fontos hangsúlyozni, hogy mindkét jogintézmény csak lehetőség a társaság számára. Ha a tagok úgy döntenek, hogy élnek a mellékszolgáltatás és/ vagy pótbefizetés lehetőségével, ennek szabályait a törvényi keretek között a társasági szerződésben kell meghatározniuk.

Az üzleti élet gazdasági szereplői

Tartalomjegyzék


Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó

Online megjelenés éve: 2025

ISBN: 978 963 615 230 7

Az egyetemi jegyzet elsősorban a gazdasági képzésen tanulmányokat folytató hallgatók részére nyújt átfogó képet a Magyarországon tipikusan előforduló vállalkozási formák alapítási és működési szabályairól. Bemutatásra kerülnek az egyéni és a társas vállalkozások személyi és vagyoni feltételei, szervezeti felépítésük jellemzői, a tagok és a vezető tisztségviselők felelősségi szabályai, valamint a vállalkozási formák megszüntetési eljárásai. Az elméleti tudásanyag mellett nagy hangsúlyt kapnak a gyakorlati példák, amelyek segítséget nyújtanak a leendő gazdasági szakemberek számára az optimális vállalkozási forma kiválasztására és működési specifikumaik elsajátítására.

Hivatkozás: https://mersz.hu/toro-karolyi-az-uzleti-elet-gazdasagi-szereploi//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave