c) „Eldobtad a tiszteletes gyászt” (Szendrey Júlia újraházasodása és a „hivatalos” halálhír)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nem tudható, hogy Szendrey Júlia miként vélekedett a költő eltűnéséről. Annyi elmondható, hogy augusztus elsején, Tordán hallott róla először, s vélhetően egymásnak ellentmondó információkról értesülhetett. Hosszú hónapokon keresztül kutatott férje után Erdélyben: a kolozsvári városparancsnokon keresztül a hadifoglyokon át egy Lengyel Sámuel1 nevű gyógyszerésszel és magával Heydtével is beszélt. Az egyre zavartabb lelkiállapotú özvegy később valószínűleg Törökországba készült férje földerítése érdekében, utazási kérelmét azonban elutasították.2 Egy 1850. április 17-én kelt levélből kiderül, hogy a fehéregyházi sírok exhumálását is kérelmezte az osztrák hatóságoktól – szintén sikertelenül.3 A több hónapos keresés során számos elbeszélésváltozatot megismert Petőfi haláláról, azonban nem nyugodhatott bele az ellentmondásos hírekbe: valószínűleg az új házassága után sem.4

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A sokat vitatott újbóli házasodás pontos okai és körülményei ismeretlenek. Mindössze arra következtethetünk, hogy nem tudható, mi okból, de meglehetősen sürgős lehetett a házasságkötés. Dernői Kocsis László és Mikes Lajos (nem bizonyítható) vélekedése szerint Friedrich von Liechtenstein herceg megzsarolta a kiszolgáltatott nőt, hogy amennyiben nem megy vele Bécsbe a szeretőjeként, kiutasíttatja Pestről a májusban lejárt útlevele miatt. Mások az özvegy anyagi helyzetével, szociális elszigeteltségével, feltételezett legyengült mentális állapotával érvelnek. Egy harmadik vélemény szerint az özvegy fővárosi, értelmiségi, polgári identitású nőként nem akart visszatérni édesapjához, az anyagilag biztonságos, de más tekintetben sivár és meglehetősen nyomasztó környezetbe.5 A fővárosi boldogulás és a polgári életmód megőrzése érdekében viszont – már csak a tartózkodási engedélyét biztosító útlevele lejárta miatt is – muszáj volt férjhez mennie.6

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ha Szendrey Júlia véleményét nem is ismerjük, annyi kijelenthető, hogy az özvegy szembesítette a társadalmat elsőként Petőfi halálának realitásával, amikor házasságot kötött Horvát Árpáddal 1850. július 21-én a pestlipótvárosi plébánia kápolnájában. Szántófy Antal plébános a hivatalos ceremónia jogi érvényessége érdekében egy Petőfi halálát igazoló nyilatkozatot kért a menyasszonytól. E nyilatkozatban Szendrey Júlia a csata napjára helyezte elveszett férje halálának időpontját, Heydte és Lengyel Sámuel beszámolóira hivatkozva. Ez helyettesítette az új házasságkötéshez szükséges halotti bizonyítványt: bizonytalan, hogy a benne található adatok mennyiben tükrözik az özvegy (akárcsak pillanatnyi) meggyőződését, és mennyiben íródtak inkább az új házasság egyházjogi feltételei miatt; az viszont közismert, hogy a házasságkötés szembement a korabeli konvenciókkal, hiszen a gyászév lejárta előtt tíz nappal történt meg.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Úgy tűnik, ekkoriban a második házasság és a Petőfi-kérdés szorosan összekapcsolódott: a házasság a különböző eltűnés-narratívák tükrében volt megítélhető, míg a költő eltűnése az új frigy megítélésén keresztül vált értelmezhetővé. 1850. augusztus 5-én jelent meg az első, (még) mérsékeltebb, ironikus hangnemű híradás a Hölgyfutárban: „Petőfi S. hitvese e napokban másodszor férjhez ment, Horváth Árpádhoz, s e szerint már most bizonyosnak tarthatjuk, hogy letűnt gyászosnapjaink folytán jobblétre költözött derék költőnk.”7 A sajtóforrásból látható, hogy a nyilvánosság előtt az özvegy új élete lett a férj sorsának reprezentánsa, így a jól megfogható botrányon keresztül lehetett beszélni a rendkívül bizonytalan Petőfi-kérdésről is. Ebből következően Petőfi magánélete került előtérbe: privát és bulváros kontextusban láttatták a költőt. Jól látszik ez a Hölgyfutár későbbi, immáron maró hangnemű beszámolójából:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Egy barátunk szép özvegye nemrég második házasságra lépvén egy élő barátunkkal, azon tanakodtunk, hogy a menyasszonyt tartsuk-é boldogabbnak, vagy a vőlegényt. E habozás közt végre azon határozathoz jutánk, hogy alkalmasint legboldogabbnak tarthatjuk barátunkat; ámde nem az élőt, hanem az elhunytat.8
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Pesti Napló felszarvazott, hazatérő honvédként jelenítette meg az eltűnt költőt, párhuzamot vonva Petőfi és egy felesége csalárdságával szembesülő katona között. „A honvéd nemsokára előjött. Látta, mi történt s nagy fájdalmának miatta, csak annyit birt mondani, hogy semmit sem mondott; hanem kárörömmel odább állott s többé meg nem házasodott.”9 Ismeretes, hogy Arany a házasságkötésre reagálva írta meg A honvéd özvegye (1850) című költeményét; a költő életében nem publikálták, azonban – ahogy az azt 1882-ben közlő Pesti Napló megjegyzi – kéziratos formában országszerte terjedhetett az 1850-es években.10 Noha nem tudható, hogy a vers milyen mértékben játszhatott szerepet Szendrey Júlia negatív megítélésében,11 fontos megemlíteni az Árva fiú című, 1855-ös Arany-költeményt, amely a korábbi ballada egy még kritikusabb változataként is olvasható.12

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szendrey Júlia nyílt levélben utasította vissza a sajtótámadásokat: egyértelműen, minden kételyt mellőzve írt férje haláláról, és a nemzet szabadságáért elhunyt katonaköltő emlékének tiszteletére intette a Hölgyfutár szerkesztőségét.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szerkesztő úr, nem azon gyöngédségre és lovagiasságra akarom önt felszólítani, mellyel minden mivelt férfi nők irányában tartozik, – ha csak mentségül ön a szerkesztőket ki nem veszi – hanem azon loyalis méltánylatra emlékeztetni és felkérni, a melly nem engedi meg, hogy nevetséges modorban beszéljünk elhunyt barátunkról, kivált, ha az azért halt el, minek előttünk a legszentebbnek kellene lenni: a hazáért. Nemcsak mint ember, ember iránt, hanem mint író a költő iránt tartozik ön evvel! Ha már – ámbár érdemtelenül – magunkra vontuk önnek figyelmét, tetszése szerint tehet illynemű észrevételeket szép özvegyekről és élő barátairól, ez nekünk csak hízelegni fog olly tollból eredvén mint az öné, de hogy elhunyt barátját minden efféle nevetséges elménckedésből hagyja ki, s annak emlékezetét őhozzá s önhez méltóbb módon szentelje, arra önnek szive is megtaníthatta volna önt, s nem kellett volna kitennie magát annak, hogy az elhunytnak másodszor férjhez ment özvegye figyelmeztesse és kérje önt arra.13
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A levelének azonban csekély hatása volt. A közvélemény továbbra is reménykedett Petőfi visszatérésében, és ízetlen teóriákat gyártott a költő hazaérkeztét követő perpatvarról, előrevetítve a nő megszégyenülését.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A P. M. írja azon örvendetes hirt, hogy Petőfi Sándor nemcsak él, de rövid időn meg is fog jelenni a fővárosban. Kimondhatlan óhajtanók, ha e tudósítás mielőbb megczáfolhatlan valósággá lenne. Úgy hisszük velünk együtt sokan óhajtják, bár némellyek furcsán vannak vele.14
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Localblatt szerint furcsa vígjáték fog kerekedni, ha Petőfi Pestre érkezvén nejét második férjének oldala mellett találandja.15
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az özvegy megítélését és új házassága fogadtatását tehát az befolyásolta a leginkább, hogy az egybekelés időpontjában Petőfi halála még nem volt általánosan elfogadott tény. Szendrey Júlia viszont már akkor halottnak nyilvánította a költőt, amikor még a közvélemény bizakodott a túlélésben. Emiatt az egybekelés sokak szemében erkölcsi véteknek: megcsalásnak, árulásnak minősült. Szemléletes az egykori barátnő és vetélytárs, Vachottné Csapó Mária igen kései, maliciózus, 1887/89-es visszaemlékezése férje, Vachott Sándor korabeli reakciójára: „Az a szomorú a dologban, Mariskám, hogy mit mindenkinek jól esett kétségbe vonni, mit most is még tagadni szeretnénk: Petőfi halálát először a hazában épen felesége hitte el.”16

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E botrány reflektorfénybe állította az özvegyet érő korábbi (nem publikus) vádakat is, melyek a nő (vélelmezett) erkölcstelen özvegyi napjairól szóltak.17 Sőt, az ellenséges hangulatot tovább korbácsolta a nő Petőfi Julia név alatt folytatott irodalmi tevékenysége: főleg egy asszonyi hűtlenségről szóló, A huszár boszuja című novellaközlés.18

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ebben az esetben Szendrey Júlia sokat emlegetett „bűnbakszerepe” abban a (napjainkban jól ismert) kontextusban értendő, hogy a szerzőnő – többek visszatetszését kiváltva – már korábban, Petőfi oldalán is betekintést engedett privát házaséletébe a szélesebb nyilvánosság számára; maga keltve föl a kíváncsiságot magánélete iránt az intimitás és nyilvánosság közötti határokat feszegető naplópublikációival.19 Így a közvélemény az új házasság kapcsán is jogot formált annak (akár kaján hangvételű) megtárgyalására. Azaz a „nemzet gyászát” emlegető szociálpszichológiai megközelítések mellett médiatörténeti szempontokkal is magyarázhatjuk a Szendrey Júlia új házasságát övező fölháborodást.20

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A botrányt követően hamarosan enyhült a Szendrey Júlia körüli ellenséges légkör.21 Csak a második házasság megromlásával és a válással élénkült föl újra, hiszen annak – mára közismert – okai nem voltak nyilvánosak: Horvát Árpád házastársi magaviselete Mikes Lajos és Dernői Kocsis László nagy hatású, 1930-ban kiadott Szendrey Júlia levelesládájának kincsei című kiadványával vált széles körben tudottá.22 A „feleségek feleségét” bíráló vélemények azonban leginkább a Petőfi-kultusz intézményes kibontakozásával – különösen az 1880-as évektől, Vachottné és Vadadi Berta elbeszélései nyomán – eszkalálódtak igazán:23 a nő immáron nemcsak hűtlen özvegyként, hanem hiú feleségként is szerepelt a visszaemlékezésekben. E vélekedés persze már a kortársakban – például Arany Szendrey Júliáról írott magánleveleiben, Jókai Petőfiről szóló memoárjaiban vagy a Gyulai-féle nőíró-vitában – ott lappang(hat)ott.24 A feleség hiúságáról szóló beszámolók, akárcsak a kicsapongó életéről szóló történetek, végül Ferenczi Zoltán nagy hatású, 1896-ban megjelent életrajzában kanonizálódtak. Csakhogy míg a feleség ledér és excentrikus viselkedéséről szóló állításokat a későbbi emlékezet (például Hatvany Lajos) jóval megengedőbben értékelte,25 addig a Petőfit veszélybe sodró becsvágyat nem bocsátotta meg.26 Harminc év elteltével tehát Szendrey Júlia negatív megítélése („bűnbakszerepe”) új érvelemmel bővült: ekkor már nem a szabadságharc utáni magaviseletét tekintették fő bűnének; annál meghatározóbb volt, hogy az 1848/49-es alakját egy veszélybe sodró, manipulatív, Lady Machbeth (esetleg Poppaea) szabású perszónaként képzelték el.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kommunikatív emlékezet (olykor talán lappangó) indulatai később a kulturális emlékezetben értek tetőpontra: ekkor indultak meg a bűnbakképzés jól fölismerhető mechanizmusai. A Pesti Napló egy 1909-es cikke ekképpen foglalja össze a századforduló Szendrey Júlia-képének neuralgikus pontját: „Petőfi jóformán maga kereste a vesztét, habár sokan azzal vádolják Szendrey Júliát, hogy az ő vak szerelme és ebből fakadó hiúsága is hozzájárult Petőfi tragédiájához.”27 Hasonlóképp fogalmaz Ady Endre hírhedt, Petőfi nem alkuszik (1910) című esszéjében: „[Petőfi] Nagyszerű szereplése még nagyszerűbb lett volna a szabadságmozgalmakban, ha nem a Júlia féktelen nagyravágya kontárkodik belé…”28 A bűnbakképzés közvetettebb megnyilvánulásai után Hatvany Lajos Így élt Petőfi (1957) című, korszakos könyvében, a „mezőberényi pörben” fogalmazódott meg expliciten a feleség Petőfi eltűnésében való bűnössége – több mint száz évvel a szabadságharc leverése után. Hatvany Lajos mindenkit felelőssé tett, aki Petőfi Mezőberényben töltött napjai alatt – amikor a költő a Bemhez való visszatérés mellett döntött – nem tiltakozott a végzetesnek bizonyuló erdélyi út ellen. Még a csecsemő Zoltánt is jobbnak látta volna meghalni a költő ellenében.29 Mindenekelőtt azonban Szendrey Júliát (és Egressy Gábort)30 jelölte ki fő felelősként, hiszen ők voltak a legnagyobb befolyással Petőfire a végzetes döntéshozatalkor.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Most, most óh ha most egy nő áll Petőfi mellett, nem is valami kivételes, hanem csak olyan feleségnek való, amilyet tucatszámra kaphat minden filiszter, akkor egy ilyen derék jó, gondos asszony bizonyára nem mondhatott volna mást, mint hogy „Ugyis veszve minden! minek mennél?” Ezt, ennyit, Júliának egy szóval sem kellett volna többet mondania, és Petőfi mentve van. Aminthogy ő valóban, kiérezni a kérdéséből, ellenkezést várt a feleségétől, mire biztatást kapott.31
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

***
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szabadságharc után nem alakult ki széles körű, nyilvános párbeszéd a költőről, azonban a politika által korlátozott nyilvánosságot erősen foglalkoztatta az eltűnés rejtélye. A haláláról és az életben maradásáról egyaránt sok információ terjedt, mint látható, lényegében már ekkor fölmerült a költő halálával kapcsolatos valamennyi ma ismert hipotézis. Az életben maradás különböző teóriáit (hamisan) igazolták Petőfi hátrahagyott költeményeinek megjelenései, a tévesen Petőfinek tulajdonított kéziratos versek, valamint a költő hírnevéből hasznot hajtó ál-Petőfik ténykedései. Ezek az eltérő információk egyszerre mozgósítottak különböző képzeteket és nyelvezeteket a költő életrajzának korai hatástörténetében. A magyar szabadságért vérét hullató mártírra emlékező nemzeti kegyelet, a bujdosó, fogoly vagy emigráns poétáról suttogó legendásítás és a közéleti-irodalmi celebritás magánéletét fürkésző korabeli bulvár egyszerre, szétválaszthatatlanul hatott a költő korai emlékezetében.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az utóbbinak volt áldozata Szendrey Júlia, akinek újbóli házasodását nem tolerálta a Petőfit még visszaváró közvélemény: úgy vélték, túl hamar mondott le eltűnt férjéről. Emellett az özvegysége napjairól is pletykák terjedtek, s az irodalmi publikációi szintén fokozták a körötte kialakult ellenséges hangulatot. A Szendrey Júliát bíráló értelmezések azonban csak a Petőfi-emlékezet 1870-es évekbeli intézményes kibontakozásakor erősödtek föl igazán, amikor a nő hiúsága az életrajzi elbeszélések részévé vált, melyek azt sugalmazták, hogy a feleség dicsvágya okozta a költő halálát. Ezt követően egyre egyértelműbb és közvetlenebb formában fogalmazódtak meg a Petőfi halálában való felelősségét firtató vádak, az özvegy alakját modern női szerepeken keresztül értelmező rehabilitációs kísérletekkel párhuzamosan.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A továbbiakban e kaotikus diskurzus lassú letisztulását és differenciálódását követjük nyomon. Visszatérünk az 1850-es évek első feléhez, és a korai Petőfi-emlékezet két legnagyobb hatású alakítójának vizsgáljuk a korabeli életrajzi írásait.
 
1 Megjegyzendő, hogy Lengyel Sámuelt Dienes András kutatásáig Lengyel Józseffel azonosították, hiszen ő is a felcser történetét mesélte el az özvegynek.
2 Lauka 1879, 146–149.
3 Ratzky 2018, 78–79.
4 Erre utalnak azok a – Dienes András által is hitelesnek tekintett – visszaemlékezések, melyek arról szólnak, hogy az özvegy nem hordott gyászruhát a szabadságharc után, s hogy még az újraházasodást követően is hitelt adott egy-egy Petőfi életben maradásáról szóló pletykának.
5 Szendrey Ignác alakjának, apaszerepének új szempontú értékeléséhez: Gyimesi 2020. Gyimesi Emese idéz egy Szendrey Mária által írt, Gyulai Pálnak küldött levelet, melyben a feleség egy testvérével való – édesapjukkal kapcsolatos – vitáról számol be. E vita tanúsága szerint Szendrey Júlia még 1860-ban is neheztelhetett édesapjára. Gyulai Pálné Szendrey Mária Gyulai Pálhoz, Pest, 1860. jún. 24. = GyulaiLev. I. 420–421.
7 Hölgyfutár 1850. aug. 5., 123.
8 Hölgyfutár 1850. aug. 6., 127.
9 Pesti Napló 1850. aug. 6.
10 Gyimesi 2018, 142–147.
11 Szilágyi 2019, 9–12. Szilágyi 2023, 338–347.
13 Hölgyfutár 1850. aug. 8., 135.
14 Pesti Napló 1850. szept. 18.
15 Hölgyfutár 1850. szept. 21., 211.
17 Gyulai Pál Szász Károlynak, Gyömrő, szept. 14. = GyulaiLev. I. 56. Vachott Sándorné 1888, 169. Lauka 1879, 150. Tompa Mihály Arany Jánosnak, Kelemér, 1850. okt. 27. = AJÖM XV. 297. Lásd még: Gyimesi 2015a, 229–230. Dienes 1962, 309–312.
18 Hölgyfutár 1850. nov. 23., 492. Tompa Mihály Arany Jánosnak, Kelemér, 1850. nov. 30. = AJÖM XV. 305. Gyimesi 2018, 142–147.
19 „[…] helyes volt-e kiadni, de illett-é Petőfihez, hogy közölje? Petőfi dicsekszik, hogy nem üti dobra szerelmét s komisz dolog mások előtt csókolódni, azomba megengedi, hogy neje elmondja egy egész közönség előtt: miképpen csókolta meg keztyüét. Még képét is kiadatja! Nem jobb lett volna-e majd évek vagy éppen halála után beszélni mindezt el a közönségnek?” Gyulai Pál Szász Károlyhoz, Kolozsvár, 1847. dec. 1. = GyulaiLev. I. 33. Szendrey Júlia naplópublikációiról: Gyimesi 2014.
20 Vö. Dienes 1962, 312–313.
21 Arany János Gyulai Pálnak, Nagykőrös, 1858. ápr. 11. = AJÖM XVII. 178–179. Igazat adhatunk Gyimesi Emesének, aki szerint a levélszöveg nem személyes érzelmeket fejezett ki, hanem csupán a nő bizonyos anyai szerepköreit minősítette, illetve a házasodni kívánó Gyulait nyugtatta meg.
22 Arany Juliska Rozvány Erzsébetnek, Pest, 1861. márc. 10. = Sáfrán 1960, 91. Lásd még: Mikes, Dernői 1930.
24 „Petőfiné minden hiusága daczára sem rosz nő” Arany János Gyulai Pálnak, Nagykőrös, 1858. ápr. 11. = AJÖM XVII. 178–179. Kiemelés O. O. Jókai 1858a, 42. Jókai 1871–1872, 239–280, 274–275. Megjegyzendő, hogy Jókai Prielle Kornéliával kapcsolatban egészen hasonló gondolatokat fogalmazott meg 1891-ben: „Nem lett volna-e jobb, ha Petőfi megtartotta volna az új jegygyürűjét?” Jókai 1898.
26 Ferenczi 1896, 289–295.
28 Ady Endre, Petőfi nem alkuszik = AEÖM X. 75–95, 88.
30 Kerényi Ferenc szerint egy ideig Egressy Gábort is fenyegette a bűnbakszerep, azonban a színész megbocsátást és visszafogadást nyert az Egressy Gábornak című Arany-költemény megjelenésekor. A színész önfelmentő törekvéseként értelmezhetők a Törökországi napló Petőfi erdélyi útjáról szóló oldalai, valamint Egressy Ákos Petőfi szellemének megidézéséről szóló visszaemlékezései is, mely során állítólag a költő maga nyilatkozott színész barátja ártatlanságáról: „Oh, te nem, Gábor; lelkedet látom én; az Isten akarata volt; téged vádolnom nem szabad, barátom!” Egressy Ákos 1909, 100.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave