A) Gyulai Petőfije (A ténykonstrukciók körvonalai)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Gyulai Pál két részletben jelentette meg Petőfi Sándor és lyrai költészetünk című, diskurzusteremtő esszéjét a Toldy Ferenc által szerkesztett Új Magyar Múzeum 1854-es számaiban. A szerző igen nehezen talált olyan sajtóorgánumot, amely elvállalta volna a publikálását, hiszen nemcsak a megtorlások időszakában, de a Bach-korszak sajtó- és kultúrpolitikája alatt is komoly kockázattal járt a költő forradalmi tevékenységéről nyilvánosan beszélni. Márpedig Gyulai írása nem csupán esztétikai érdeklődésű volt, de az életrajzot is rekonstruálni kívánta,1 noha csak 1847 februárjáig, az Arany Jánossal való barátságkötésig merte bemutatni az életutat. A Pesti Napló elutasította a téma érdektelenségére és a munka terjedelmére hivatkozva; Jókai Mór pedig bevallottan a sajtórendőrség miatt nem merte kiadni, hiszen az általa szerkesztett Délibáb előző számait éppen egy Petőfire (és Kerényi Frigyesre) utaló Tompa Mihály-költemény miatt kobozták el.2 A kiadás körüli nehézségekről maga Gyulai panaszkodott Arany Jánosnak:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Petőfi életét 1847 végeig per longum et latum megírtam. Négy nyomtatott iv, egy hónapi törődés műve. A „Pesti Napló” biztosított, hogy megveszi. Tegnap azt izente, hogy igen hosszu, hogy Petőfi nem is olly nevezetes egyeniség, sat. Jókaihoz’ vittem. Ő meg nem meri közleni a cenzura miatt. Egy hónapig ingyen dolgozni, se pénz, se posztó – nem tréfa, hanem azért nem ölöm meg magam, habár rettentő czudar állapottal vagyok.3
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ami a munka forrásait illeti, tudható, hogy Gyulai az 1847-es Összes költemények mellett Petőfi kiadatlan és össze nem gyűjtött verseit is olvasta.4 Úgy tartotta, hogy Petőfi életrajza és költészete szerves egységet alkotnak, tehát egyik a másikat értelmezte számára: „[k]ölteményeiből csaknem megírhatni életrajzát”. (45) Gyulai mindössze néhány alkalommal látta személyesen a költőt, de lehetett számos vele kapcsolatos benyomása a sajtóból, és valószínűleg eljutott hozzá rengeteg hallomás és legenda is, melyet forráskritikailag megrostált.5 Egy későbbi nyilatkozata szerint fölhasználta Petőfi néhány levelét és a korabeli sajtóközléseit is.6 Mindenekelőtt azonban egy meglehetősen gazdag, egykori barátoktól származó emlékanyag állt a rendelkezésére. Egy Szász Károlyhoz írt leveléből kiderül, hogy hosszú órákat, éjszakákat töltött Pákh Alberttel, aki sokat mesélt neki az eltűnt költőről; nagy valószínűséggel ezek az élmények adták az első inspirációt az életrajz megírásához. Sőt, Gyulai kifejezetten az ő fölkérésére írta meg a munkát, amely a tervek szerint jóval rövidebb lett volna, s a Pákh által szerkesztett Ujabb kori ismeretek tárában kívánták megjelentetni. Roppant érdekes, a továbbiak tekintetében is igen fontos dokumentum a Szász Károlyhoz írt levél, ugyanis kiderül belőle, hogy Gyulai milyen kihívásokat látott a Petőfi-portré elkészítésében. S ahogy látni fogjuk, a kritikust a későbbi polémiái során szintén ez a feladat foglalkoztatta: egy koherens és kontinuus („megfogható”, „kerek egész”) Petőfi-jellem megalkotása.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Én Pákh-val igen jól vagyok, sok jó órát töltök nála, s kivált, ha Petőfiről beszél, kinek ő legjobb s legrégibb barátja volt, s ki Végszóhoz című költeményét hozzá írta, akár reggelig elhallgatom. A legkülönösebb s legérdekesebb jellem, de annyi ellentmondásokkal teljes, s oly majdnem megfoghatatlan, hogy az egyes vonásokat egy hűn kerek egésszé nem tudja olvasztani a legfogékonyabb lélek sem.7
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A biográfia bizonyos pontjain meghatározó forrás lehetett Arany János, akinél a kritikus már az első, 1851-es látogatása alkalmával Petőfiről érdeklődött.8 Szeberényi Lajos és Orlai Petrich Soma egész füzetnyi emlékanyaggal támogatta munkáját. Emellett forrást szolgáltatott Jókai Mór, Csengery Antal, Pálffy Albert, Lévay József, Bulyovszky Gyula, Bérczy Károly, Emődy Dániel is. Érdekes, hogy sem Gyulai, sem a forrásokat vizsgáló Somogyi Sándor nem említi, hogy Szendrey Júlia vagy a Szendrey család bármely tagja segített volna a (később, 1858-ban) családba házasuló kritikusnak – igaz, a hitvesről és a frigy után történtekről alig esik szó az életrajzban. A tanulmány módszertanának pontos föltárásához a források és a publikált életrajz összehasonlító vizsgálatára volna szükség. Annyi talán feltételezhető, hogy Gyulai valamiképpen − a mai oral history vagy a narratív interjú módszeréhez hasonlatosan − a Petőfit közelről ismerő személyektől származó szóbeli és írásbeli eszközökkel összegyűjtött emlékanyagokat próbálhatta ellentmondásoktól mentesen összefésülni. Somogyi szerint a kritikus igencsak elmélyült kutatásokat folytatott, és az életút legapróbb mozzanatait is földerítette.9 Meltzl Hugó nem véletlenül nevezte Gyulai Pált a „Petőfi-irodalom megalapítójának” 1876-ban (egyúttal kritikáját adva Petőfi kizárólag népköltőként való megközelítésének).10

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Gyulai a bevezető soraiban rögtön leszögezte írása tudományos célkitűzéseit: irodalomtörténetet kívánt írni, „[…] mely voltaképpen még nincs megírva”. (19) A biográfus mintha azt sugallta volna bizonyos megjegyzéseivel, hogy kifejezetten a kollektív emlékezet aktuális dinamikájával szembemenve közli adatait: „[…] a történetíró néhány oly adat birtokába jut, melyek könnyen feledékenységbe mehetnek”. (20) Hangsúlyozva módszertana tudományos jellegét, 1854-ben már lezártnak tekintette Petőfi életrajzát és életművét: „[Petőfi] nincs többé a magyar irók sorában. Minden adatot összevetve, biztosan állíthatni, hogy ő már az irodalomtörténet személye […].” (19) A korra jellemző tudományosság szellemében elfogadta, hogy vitathatók lehetnek az utolsó fejezetben kifejtett, petőfieskedőket érintő esztétikai megállapításai, ám kikötötte, hogy életrajzi adatai megbízható, hiteles forrásokra vezethetők vissza.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

De legyenek bár ítéleteim, széptani nézeteim hibásak, adataimnak értéke van, mert azokat gondos utánjárással szedtem össze, ítélettel válogattam meg, s mindegyiket hiteles forrásig tudom visszavinni. (20)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ugyanakkor jól láthatóan maga is érzékelte az (irodalom)történészi kihívásokat, nem csupán a hiányos adatok, hanem a „történészi objektivitás” és az olvasóközönségnek való megfelelés tekintetében is. Itt említendő, hogy a föl-fölmerülő műfajelméleti problémák ellenére11 bizonyos műfajok (például: biográfia, monográfia) a 19. századtól napjainkig a tudomány reprezentatív funkcióját látják el. Azaz egyszerre kell megfelelniük szigorú szakmai kritériumoknak és a popularizálás igényeinek. (Ide kívánkozik Hász-Fehér Katalin megállapítása, mely szerint a nemzeti nagymonográfia műfaja már születése pillanatától, Toldy Ferenc 1851-es irodalomtörténete óta az irodalomról szóló populáris beszédmódot érvényesítette.)12 Valamelyest erre a problematikára reflektál Gyulai alábbi megjegyzése:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Sokan talán mondani fogják, hogy eszményi személyt alakítottam belőle; mások, hogy igazságtalan szigorral ítéltem róla. Vádak, melyeket csak a legszárazabb biográfus kerülhet el, s melyek ellen tudni fogom magamat védeni. Legyen szabad még annyit bevallanom, hogy semminemű rokon- vagy ellenszenv nem vezetett, s igyekeztem elfogulatlan szempontra emelkedni, amennyiben lehet, sőt kell, oly kort illetőleg, melyben még úgyszólva benne élünk. (20)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Első pillantásra is föltűnő az egész életrajzra jellemző mesélőkedv, a mai szemmel olykor didaktikusnak tűnő stílus, s hogy Gyulai kvázi omnipotens elbeszélőként a hőse minden gondolatáról, lelkének legapróbb rezdüléseiről számot tudott adni. „Egy szép alkonyban a Dunaparton őgyelgett, merengve, bámulva a czifra népet, s gondolkozva, hogy holnap mit eszik.” (28) Arisztotelész fölfogásából kiindulva, mely szerint „az egyik [a történelem] megtörtént eseményeket mond el, a másik [a költészet] pedig olyanokat, amelyek megtörténhetnének”,13 ez az eljárás talán problematikusnak tűnhet. Dávidházi Péter azonban arra figyelmeztet, hogy „[…] a történészi művek kettős, tudományos és költői természetének elvét (és értékelésük kettős normakészletét) a XIX. század klasszikusokon nevelkedett magyar literátorai úgyszólván közmegegyezésként alkalmazták, és a történetírás ugyanilyen kettős eszményét hirdették”.14 A korszak történettudományi szemléletét – melyre Bacon és Macaulay volt jelentős hatással – jelen vizsgálatban nincs mód részletesebben bemutatni,15 az átfogó ismeretelméleti, tudományfilozófiai és módszertani kérdések helyett inkább arra érdemes figyelni, hogy Gyulai a fent illusztrált lélektani megközelítésű16 elbeszéléstechnikai megoldásaival valójában hiánypótlóan tett eleget a kor tudományos kritériumainak. Ezt igazolja Erdélyi János is, aki ugyan valamelyest kritizálva érezhette magát Gyulai soraiban,17 azonban a (talán éppen a tanulmányra válaszul írt) értekezésében maga is úgy vélte, hogy az eddig csak saját műveiből (és felesége kiadott naplóiból), illetve a róla szóló ellentmondásos anekdotikus elbeszélésekből megismert, szinte népmesei hősként láttatott Petőfit csak egy, a kalandos életeseményeket hitelesítő és szintetizáló pszichológiai megközelítésben lehet kielégítően bemutatni: „Petőfi, az annyira szeretett költő és sokképpen ítélt egyéniség, összehozhatlan ellenmondásban fog vesztegelni előttünk mindaddig, míg lélektani fáklya nem világít körülötte.”18 S talán ezzel hozható összefüggésbe, hogy – mint látni fogjuk – rendre számonkérte a későbbi Petőfi-életrajzok esetleges lélektani hiányosságait, melyek a költő kárhoztatott legendákba illő zsáneralakszerű portréihoz vezettek. Gyulainak tehát egy, ha nem is igazolható, de lélektanilag konzisztens személyiségképpel sikerült fölruháznia Petőfi mitizálódó alakját.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A munka egy bevezetőre és további hat fejezetre tagolódik: az első öt fejezet Petőfi életútját és irodalmi pályáját ismertette, míg az utolsó rész a költészetéről és a Petőfi-utánzóknak bélyegzett19 szerzőkről szólt. Gyulai úgy látta, a tárgyalt költők nemcsak poétikai értelemben követték elődjüket, hanem a személyiségükbe is beépítették a Petőfi életéhez kapcsolódó hamis közhelyeket:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

De Petőfinek nemcsak költészete lel követökre. A maga idejében Byron öltözetét, modorát sem utánozták többen. (76)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mert Petőfi szegénységét panaszolta, ma már minden költő nyomorban él; […] Mindenik ugyanazon szenvedélyeken és kalandokon megy át, s mindenik ugyanegy egyéniséget tár fel előttünk. (74)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Emiatt a biográfiában újra és újra megjelennek a költő alakjához, életéhez és költészetéhez köthető tévhitek, illetőleg azok cáfolatai. Az első fejezet 1844 februárjáig, a költői „beérkezés” előtti pillanatig tárgyalta az életutat − tehát azon szimbolikus mozzanatig, amikor Petőfi fölkeresi Vörösmarty Mihályt, akinek ajánlására a Nemzeti Kör vállalja a versei kiadását. Gyulai művében egy ambiciózus és öntudatos fiatalember képe rajzolódik ki, aki, bízva képességeiben, szorgalmával igyekszik kitörni viszontagságos élethelyzetéből. Sokszor az lehet az olvasó benyomása, mintha a pálya e szakasza valamiféle fölkészülés volna a későbbi gigantikus sikerre. „Barátja sokszor mosolygott nagyszerű tervein, noha azok valósulását kitelhetőleg segíté.” (30) Gyulai a jókedvű pályatársakat, a karrierút első fázisában segítséget nyújtó barátokat, a zsenge tehetséget semmibe vevő, közönyös külvilágot teleologikusan, az országos hírnév perspektívájából mutatta be, Petőfi útirajzai és költeményei alapján sorsfordulóként láttatva a kudarcos színészi próbálkozásokat (ideiglenesen) lezáró, nyomorúságos debreceni napokat:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

S minő ellentéte a sorsnak! Petőfi 1843-44 telén a debreczeni színházban, kit a jegyszedő csak kegyelemből bocsát be, s minden ember koldusként néz le vagy észre sem vesz; s Petőfi 1847 őszén ugyanott, kit az egész közönség éljennel fogad, mint Magyarország ünnepelt lírikusát. (29)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Petőfi korai színészi próbálkozásai (valamint katonáskodása és későbbi politikai karrierje) tévelygésként értelmeződött: „Osztozott sok jeles ember szeszélyében, kik más pályához mutatnak kedvet, mint aminőt tehetségeik kijelöltek.” (28)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A második fejezet már a befutott és elismert költőt mutatta be. Petőfi társas érintkezéseire és szerelmi életére került a legnagyobb hangsúly, így Gyulai e ponton már korrekciókkal is élt: elsősorban a hőse korhelységéről és kalandorságáról kialakult képzetekkel kapcsolatban. Beszámolt a költő egykori diákos életviteléről, különc öltözetéről és elhíresült kicsapongásairól: „Kalandor élete közszájon forgott. Mindenki tudott róla egy mulatságos adomát. Eszménye volt a szilaj magyar ifjúságnak, mely tettszomjtól pezsgett, s hazáját nagy és hatalmasnak álmodta.” (32) Erősen vitatta azonban a bordalok miatt széles körben kialakult bohém Petőfi-képet:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kik nem ismerték, s némely verseiből ítélték meg, azt hivék, hogy korhely, részeges és pazar, kit szüntelen hitelezői kergetnek. Pedig csak jó czimbora volt, kit a bor inkább csak lelkesít, mint részeggé tesz. Volt ugyan néha idő, midőn kitörő kedve és bizarr szeszélyei nem ismertek korlátokat, s végletekre ragadták, de ezek csak kivételes percek voltak. […] Később visszavonultabb életet élt, s mindig inkább csak a társaságért kereste a mulatságot. (34)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az elfogadható mértékű mulatozások mellett inkább a költő mértékletes életvitelét, rigorózus anyagi kultúráját és szigorú munkaetikáját emelte ki:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pénzével tudott gazdálkodni, s a kölcsön visszafizetésében a pedánsságig pontos volt. […] Gyermekies tréfái mellett alapjában igen komoly ember volt, […] Délelőttjeit rendesen szobájába zárkózva tölté s dolgozott. Akár volt kedve, akár nem, írt: élni kellett költeményeiből. (34)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindezt az ötödik fejezetben a Szendrey Júliával kötött házasság kapcsán is nyomatékosította. (67) Petőfi szerelmi életét sem a széles közönséget talán jobban érdeklő kalandok tükrében mutatta be, hanem a költő családcentrikus oldalát domborította ki, megjegyezve, hogy Petőfinek nem volt sikere az udvarlásban, mert ügyetlen volt hozzá:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Benne éppen annyi regényes- és kalandorvágy volt, mint csendes, családias érzés. Amint komolyodott, kedélye mindinkább mélyült. […] Különben általán véve nemigen udvarolt a nőknek. Nem eléggé ügyes, s egy kissé vadóc volt. Kevés ismeretséget, még kevesebb hódítást tőn. Nem volt sem csinos, sem beszédes fiatalember, kivel jól elmulatnak a nők. (37)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A harmadik és negyedik fejezet leginkább a költő baráti kapcsolatai és konfliktusai szempontjából közelítette meg az irodalmi pályafutást. E témakör elsősorban a „természet vadvirága”-féle zseni-sztereotípiákat indukálta, melyekkel Gyulainak szintén komoly vitája volt. Az értekezés egy korábbi pontján említést tett arról, hogy Petőfi komolyabb időbefektetés nélkül hozta létre a költeményeit: ebben a fejezetben azonban e rendkívüli munkatempót jelentős erőfeszítésekhez kötötte. „S azon könnyű versek neméppen olyan fáradság nélkül pattantak ki fejéből, mint a nyomán induló lángészcsapat hiszi.” (35) Úgy vélte, Petőfi a nyilvánosság előtt csakugyan elzárkózott a kritikáktól, viszont a hiedelemmel ellentétben titokban mégis megfogadta az építő jellegű, „igazságos” bírálatokat. „Ép esze s élénk érzéke hamar felfogott mindent s többet hallgatott az okos szóra, mint általában gondolják.” (45) Gyulai kiemelte, hogy Petőfi baráti körétől távol állt a kritikátlan pajtáskodás, s a társak szigorú kritikai légkört jelentettek a költő számára, akiktől őszinte és elfogulatlan visszajelzéseket kapott.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Pálffy Albert, kire hallgatott, s ki elsőbb éveiben nagy befolyással volt reá, sokszor szigorral mondá szemébe véleményét. A baráti kör, melyben néha felolvasta költeményeit, éppen annyira bámulta, mint gúnyt űzött túlságaiból. A Világ és én című verseért, melyben az embereket utálja s megveti, és szolgafogukat kirúgni ígéri, sokat bosszantották. (43)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A költőt nem ábrázolta tévedhetetlennek vagy hibátlannak: számos konfliktusára az öntörvényű, uralkodó hajlamú, hektikus természetében találta meg a magyarázatot. Ugyanakkor a szeszélyes magatartásával kapcsolatban a nyilvánosság előtti szerepjátszás lehetőségét sugallta: „S különösen míg más költőnek a közelben tűnnek fel hiúságai, a Petőfiéi a távolban látszottak óriásoknak. Otthon, házi körében sok szerénytelen szerény megszégyenülhetett volna előtte.” (51)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ötödik fejezet a nemzeti költészet kialakulásának történetét vázolta föl Csokonaitól és Kisfaludy Sándortól a Tízek Társasága megjelenéséig. Gyulai egyáltalán nem tartotta jelentősnek a rövid életű társulást, s annak Életképek-beli folytatását. Leginkább a népi irodalom térhódításának kiforratlan, intellektuálisan szegényes előzményeként tekintett rá: „szövetkezésök nem magáért érdekes irodalomtörténeti mozzanat, hanem mert azon [nemzeti] szellem egyik előjelensége volt, mely később szépirodalmunkban mindinkább uralkodó lőn […]”. (65) Úgy vélte, hogy tehetség, ízlés és irodalmi víziók tekintetében rendkívül széttartó csoportosulás volt. „Nem volt köztök senki, ki összetartsa, fegyelmezze s zászlójokra írja a jelszót. Inkább a történet és körülmények hozták őket össze […]”. (64)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A tanulmány életrajzi része Arany János megjelenésével záródott: azaz Petőfi legjelentősebb irodalmi kapcsolatát a Toldi írójával kötött barátságában jelölte ki – miután korábban utalt a költő összeveszéssel végződő kapcsolataira, ismertetve például Jókai és Vörösmarty incidensét.20 Ezáltal Petőfit az Arany (azaz inkább Gyulai) által képviselt irodalmi irányzathoz kapcsolta, megindítva a két szerző kettős kanonizációját.21
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Petőfi alig sejté ezt, s mégis a versenytársául kikiáltott költőnek lett legjobb barátja. Tartós barátság fűzte őket együvé, melyet semmi sem zavart meg. Mily érdekes lehetett e két férfiú együtt. Ugyanazon költői korszak, de más irányban képviselve, különböző természet s ugyanazon hű baráti indulat, ugyanazon koszorús pálya s a féltékenységnek alig valami színe. (70)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az utolsó, hatodik fejezet döntően esztétikai kérdésekkel foglalkozott. Sokat tárgyalt széptani vélekedéseit és kánonfölfogását e ponton nincs mód részletesen elemezni.22 Petőfi népköltő oldalát tartotta kiemelkedőnek és a nemzeti kánonba illeszthetőnek, megvédte költészetét a póriasság vádjával szemben, még ha jelezte is, hogy a követőire jellemző durvaságok elfogadható mértékben őt is jellemezték. Vitába szállt a nyílt kánon (Petőfi életében megfogalmazott) kritikáival, például a póriasság miatti ledorongoló ítéletekkel (melyeknek alapvető, nemzeti paradigmáját maga sem kérdőjelezi meg);23 azonban mivel célja az volt, hogy Petőfi nyílt kánonban való pozícióját definiálja, nagyobbat sújtott az egyre tekintélyesebb teret hódító lappangó kánonhoz tartozó utódok irányába.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az nem az ő [Petőfi] hibája, ha követői tájszavakkal árasztják el költészetünket, ha az irodalmi nyelvet tájszólássá akarják lealacsonyítani, s ahelyett, hogy fordulatok-, könnyűséges változatosságban gazdagítanák, a korlátlanságot, szeszélyt és ízléstelenséget emelik elvvé. (88)
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Érdekesebb lehet az, hogy Gyulai olykor szükségesnek érezte, hogy – egy-egy esztétikai megállapítás összefüggésében – Petőfi költői karakterével kapcsolatban is eloszlassa a szerinte téves képzeteket, melyek általában szintén a zseni-sztereotípiákhoz kapcsolódtak. A legkevésbé sem tulajdonított Petőfinek például komolyabb bölcsészeti ismereteket: „[…] ez Petőfinek legkevésbé erős oldala. Bölcsészeti kísérletei még kifejletlen világszemléletre mutatnak.” (77) Azonban a költőről kialakuló „vad kalandor ficzkóképet (75) mégis igyekezett átrajzolni. E helyütt igazán látványosan mutatkozik meg a költő életének és jellemének Gyulai által vélelmezett normaképző ereje: „Petőfi életéből [az epigonok] még azt is ki nem betűznék: a költőnek nincs szüksége tanulmányra […] Bizonyos szánalommal nézik le, ki tanulmányt emleget, s ha valamely fiatal költő ily hírbe jő, már többé nem lángelme, nem tehetség, nem költő.” (76) Annak ellenére, hogy Gyulai a legtöbbször szarkasztikus értelemben használta a ’zsenialitás’ kifejezést és szinonimáit, egyáltalán nem tagadta azt el Petőfitől. Nem véletlen, hogy számos utalást tett Petőfi alkotásának „öntudatlan” mozzanataira:24 „öntudatosan vagy öntudatlanul – egyre megy”. (85) Sőt, Gyulai még azt is elképzelhetőnek találta, hogy a költő olykor álmában alkotta meg költeményeit: „Igaz, nem faragta verseit, sohasem javított rajtok, de küzdött, vívott benne az eszme, s nem egyszer feküdt le szülési kínok közt, s álmodta meg reggelre költeményét.” (35) Inkább a zsenialitás végletekig leegyszerűsödött fölfogását bírálta, amely valamiféle kritizálhatatlan, „természet vadvirága”-féle „művésztípust” ír le. Gyulai elképzelései ezzel egészen ellentétesek voltak, s erősen rokoníthatók Schleiermacher tételével és hermeneutikájával, mely szerint a tudattalan írót/zsenit (produkciót) a tudatos kritikusnak (reprodukciónak) „jobban kell érteni, mint ahogy az saját magát értette”.25 Metsző iróniával mutatott rá a populáris individualista zsenikoncepció anomáliáira, amelyek éppen az eredetiség hiányában érhetők tetten: „[…] mintha Petőfi csak azért született volna, hogy a genialitást divatba hozza. Minden különczség, minden hóbort annak kereszteltetik. Bővében vagyunk a lángelméknek, s e lángelmék egymáshoz a csalódásig hasonlók.” (74)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Gyulai biográfiájának módszertana − a kor akadémiai normáihoz mérten − megkérdőjelezhetetlenül tudományos igényű volt, s mint látható, törekvései alapvetően kanonizációs jellegűek. E ponton − Takáts József Gyulai, emlékbeszéd, kanonizáció című tanulmányából kiindulva26 − érdemes lehet összefoglalni, hogy Gyulai mi mindent igyekezett normává alakítani, illetve normaként megerősíteni ezen írásában. 1) Mindenekelőtt affirmálta az irodalomtörténet-írás nemzeti szempontrendszerű narratíváját, mely szemléletének és érvelésének fundamentális alapjait jelentette. 2) Szemléltette (s ezáltal előirányozta) az elhunytnak tekintett Petőfiről szóló adekvát beszédmód normáit is, melyek az ismertetett tudományos igényű módszertani alapokban ragadhatók meg. 3) A nyílt kánonba Petőfi (nép)költészetét javasolta, fölállítva a hozzá köthető szövegkánont és (életrajzi szempontú) értelmezési kánont, azaz meghatározta a magyar irodalom követendő fejlődési irányát. 4) Végül, elfogadva a költő alakjának normaképző erejét, Petőfi személyét mint nemzeti géniuszt is az irodalomtörténet-írás részévé tette, illetőleg a hozzá kötődő sztereotípiák cáfolásán keresztül meghatározta a korabeli poétaszerep morális, szakmaetikai és életmódbeli kereteit.27

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Gyulai volt – mint az Meltzl Hugó és Ferenczi nyomán elterjedt – a tudományos Petőfi-irodalom megalapítója. Munkája nemcsak a Toldy Ferenc és a későbbi szakirodalom által méltatott (vagy bírált), epigonokkal hadakozó kritikai potenciálja okán tekinthető korszakos jelentőségűnek, hanem mert „minden előzmény nélkül, elsőként”28 alkotott irodalomtörténeti igényű képet Petőfi Sándor alakjáról. Ahogy Somogyi Sándor fogalmaz: „a tények, összefüggések és adatok légiójával kell megküzdenie, s tegyük hozzá mi: minden előzmény nélkül, elsőként.”29 Imre László szerint e munka tekinthető az első magyar nyelvű irodalmi esszének, melyet később is váltig „Gyulai Petőfi-életrajzaként” emlegettek.30 Arany levelezéséből kiderül, hogy Lévay József épp az életrajzi szál miatt fogadta igen lelkesen az írást:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Engem az első rész kapott inkább meg, hol az embert festi; költészetéről tán hiányosabban szól, – a mit pedig lyránkról atalában [!] mond, nagyon összerántott. De azért irodalmunkban ez az első rajz, mely Petőfit legméltóbban ismertette.31
 
1 Gyulai 1854. A továbbiakban a tanulmány főszövegben megadott oldalszámai – a könnyebb idézhetőség és követhetőség végett – egy 1908-ban megjelent gyűjteményes kötetből származnak.
2 Erről lásd Arany János levelezését: Gyulai Pál Arany Jánosnak, Pest, 1853, nov. 15. = AJÖM XVI. 1982, 327–328. A Délibábot ért sajtórendészeti eljárásról: Tompa Mihály Arany Jánosnak, Hanva, 1853. nov. 25. = AJÖM XVI. 341.
3 Gyulai Pál Arany Jánosnak, Pest, 1853, nov. 15. = AJÖM XVI. 327–328.
7 Idézi: Somogyi 1961, 389.
8 Papp 1916, 75–78.
9 Somogyi 1961, 388–389.
11 Pontosabban: azokhoz folytonosan igazodva. Lásd példaként Szilágyi Márton Arany János bicentenáriumára írt monografikus igényű (a szerző meghatározása szerint) „nem igazi monográfiáját”. Szilágyi 2017, 9. A monografikus koncepció problémáját érintő két recenzió: Radnai 2018. Csörsz 2019, 857–860.
13 Arisztotelész 1992, 18. „Valószerű” és „igaz” kapcsolatáról bővebben: Gyáni 2004, 78–92.
14 Dávidházi 2004, 359. Persze napjaink történelemfilozófiája sem találja tarthatónak azt az elképzelést, mely szerint res fictea és res factea teljes mértékben szétválasztható volna. Lásd példaképpen: Koselleck 2003.
15 Gyulai Petőfi-életrajzáról, illetve Tacitus, Bacon, Macaulay és Ranke hatásáról: Sőtér 1963, 130–131, 607–628. A korszak irodalomtörténetének eposzi funkciójáról, idővel sztoikus értelemzést is megengedő tacitusi mintáiról, vagy a filológiához való viszonyulásáról lásd: Dávidházi 2004, 357–388, 503–518, 578–619.
16 Erre már Somogyi is fölfigyelt, szerinte Gyulai „szétszórt, hajszálfinom lélektani fejtegetései alapos pszihológiai [!] tanulmányaira és megfigyeléseire vezethetők vissza”. Somogyi 1961, 390.
17 Ferenczi 1908, 13–14. Az Erdélyi és Gyulai közötti nézetkülönbségről bővebben: Somogyi 1961.
19 A Petőfi-utánzással vádolt szerzőket illetően esztétikai újraértékelésre nincs okunk, azonban életművük nem írható le egyszerűen az epigonizmus fogalmával, inkább egyfajta reflektált irodalmiság kiélése jellemző rájuk. Tarjányi 2004. Szajbély 1988, 58–79. Szilágyi 2001, 84.
20 Érdekes, hogy ezzel szemben a költő eltűnése után még haragos Tompa Mihállyal kapcsolatban azt írta, hogy Petőfi „Tompával csekély összezördülések közben mindvégig fenntartá barátságát”. (22)
21 Gyulai 1854-es írása eddig elkerülte a figyelmét a Petőfi–Arany kettős kanonizációról szóló szakirodalomnak. Vö. Milbacher 2009, 145–165. Margócsy István 2011c.
22 Gyulai esztétikai nézeteiről, nemzeti szempontú kanonizációs stratégiájáról bővebben: Szajbély 2005, 102–108.
23 Uo.
24 Somogyi úgy véli, hogy Gyulai „Petőfi ellentmondásos egyéniségének néhol ún. »tudat alatti« rétegeit vette célul s általánosította egy-egy lélektani csomópont”. Somogyi 1961, 390.
25 Idézi: Gadamer 1984, 225. Lásd még: Uo. 218–230.
27 Hasonlót fogalmaz meg Takáts József is Gyulai emlékbeszédei kapcsán: „Papp Ferenc szerint Gyulai emlékbeszédei irodalomtörténeti jelleműek – én azt állítom, hogy erkölcsi jelleműek”. Uo. 123.
29 Uo.
31 Lévay József levele Arany Jánosnak, Miskolc, 1854. márc. 30. = AJÖM XVI. 411.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave