D) A „hívatlan bíró” (Gyulai és a pozitivista életrajz kontúrjai)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Zilahy életrajzi munkájának meglehetősen vegyes fogadatása volt. A szerző közeli barátja, a szintén zilahi kötődésű Mezey Albert nem fukarkodott a dicséretekben a Kalauzban megjelent bírálatában. Méltatta a szerző nagy műveltségről árulkodó esztétikai értékítéleteit, s az életrajz teljességét, adatgazdagságát és „kerekded” kompozícióját. Részletesebben értekezett Zilahy elfogulatlanságáról és plasztikus ábrázolótehetségéről: vagyis az utóbbi pontokon az életrajz azon vonásait méltatta, melyek korábban fölmerültek az életrajzi anekdotizmus kapcsán.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] sem fényoldalait idétlen magasztalásokkal nem halmozza, sem rosz oldalát menteni vagy elismerni nem akarja. Ugy tökéletesen [!] a rajz, ha árnyék is van benne. Koborgó diák vagy szinész korában is olyan elfogulatlanul festi, mint mikor a nemzet első költőjévé lett. Előnkbe adja Petőfit – az igazi Petőfit – s aztán tessék akárkinek rokon- vagy ellenszenvvel lenni iránta. […] A ki olvasta, megláthatja Petőfit – jellemének minden feltünő sajátságait éles körvonalokkal rajzolva, ugyannyira, hogy már jobban ismerni és helyesebben felfogni alig lehet. Folytonosan előttünk mozog, él, beszél és cselekszik, előlünk ragadja el a vihar.1
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kun Pál recenziója az elhunyt Zilahyt búcsúztatta és röviden ismertette az életrajz tartalmát, visszafogott kritikaként esztétikai értékelésének vázlatosságát róva föl. Pásztor Ferenc Szegedi Híradóban megjelent harcias írása az életrajz Petőfi szülőhelyével foglalkozó állításaival kezdeményezett (újabb) vitát, a költő félegyházi származása mellett törve lándzsát.2 A munka koncepciózus és átfogó bírálatát azonban – nem meglepő módon – Gyulai Pál fogalmazta meg a már idézett 1866-os bírálatában. Noha a sajtóban megjelenő részleteket olvasva már a könyv megjelenése előtt, 1864-ben tollat ragadott, hogy kifejezze a vállalkozással kapcsolatos előzetes skrupulusait:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Zilahyban méltányolnunk kell a fáradhatlan kutatást, de egyszersmind hibáztatnunk az ittott nagyon kritikátlan eljárást, valamint azon módot is, hogy apróságokra, esetlegességekre, sőt pletykákra kelleténél több sulyt helyez, s ez által a jellem lényegét akaratlanul is elferdíti. Egyébiránt nem az egészről itélünk, melyet nem ismerünk, hanem csak a megjelent részekről; ohajtjuk, hogy a nemsokára megjelenő füzet megczáfolja itéletünket.3
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az elkészült kötet megerősítette Gyulai korábbi elmarasztaló ítéletét. A Zilahy-életművet összegyűjtő, kétkötetes kiadásról írott, Budapesti Szemlében megjelent kritikájának csaknem egyharmada foglalkozott a népszerűvé vált Petőfi-életrajzzal. Az írás érvelésmenete kissé csapongó, a főbb állításai mégis jól elkülöníthetők egymástól.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Kiemelendő, hogy Gyulai – mint a fenti részletben olvasható – összeségében elismerte Zilahy adatgyűjtésben és szintetizálásban tett erőfeszítéseit, ugyanakkor temérdek tárgyi kérdésben pontosította állításait, illetőleg számos elnagyolt szövegrészre és hézagosan bemutatott életszakaszra – például a házasság történetére – rámutatott. Az apró korrekcióknál azonban fontosabbnak tartotta, hogy az életrajz alapvető koncepciójának adja bírálatát: „annyival inkább mert hibája nem egyes részletekben rejlik, még kevésbbé az adatok pontatlanságában, mint az egészen elömlő szellemen”.4

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Mindenekelőtt az életművet érintő esztétikai ítéletek terén oktatta ki fiatal kollégáját: míg Zilahy a legnagyobb lírikusként méltatta Petőfit, addig Gyulai kizárólag dalköltőként tartotta igazán kiemelkedőnek, s amíg Zilahy értékesnek fogadta el Petőfi regény- és drámakísérleteit is, Gyulai határozottan elutasította azokat. Ennél fontosabbak azonban az életmű életrajziságának értelmezésében fölfedezhető ellentétek. Közös volt bennük, hogy Gyulai és Zilahy par excellence biografikus poétaként tekintettek Petőfire. Csakhogy Zilahy egy életrajztól különálló, igen rövid, áttekintő mélységű bevezetőben értékelte a költői munkásságot Petőfi álláspontja című fejezetében; ezzel szemben Gyulai szerint életrajzot és életművet nem lett volna szabad különválasztva tárgyalni, hiszen azok kizárólag együtt, egymás tükrében értelmezhetők. Úgy vélte, Zilahy koncepciója „egészen elhibázott”, hiszen az életrajz önmagában, az életmű nélkül csak adatok halmozása, mely „se tanulságot, se gyönyört” (utile et dulce) nem kínál az olvasójának:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ugyan mit tanulhatni oly életrajzból, mely mindarról hallgat, ami az irót irodalomtörténeti személylyé emeli s érdemessé teszi arra, hogy megirják terjedelmes életrajzát? (…) Zilahy sok mindent elmond Petőfiről, még azt is hányszor volt ittas, azt is, hogy 1849 ben kinek a lovain ment a Székely-Keresztúrról Bem főhadi szállására, de költői alakját egy pillanatra sem tünteti föl.5
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Még érdekesebb, hogy Gyulai szerint, ha Zilahy ki is tért itt-ott a költő irodalmi pályafutására, nem sikerült a lényeges dolgokról, azaz magukról a művekről értekeznie: „[h]űségesen följegyzi, hogy ez meg amaz munkáját mikor irta vagy adta ki, magáról a munkáról csak egy pár sort ir, ezt is csak néha, a legtöbbször hibásan”.6 Különös, hogy Zilahy életrajza csakugyan gyakran említette az életmű egyes darabjait, azonban sokszor csak anekdotaszerű információmorzsákat hintett el róluk: „a Hóhér kötele czímű regényét a kocsi párkányán és a korcsma falán irta s több ilyes”.7 A Zilahy és Gyulai közötti koncepcionális ellentét abban mutatkozik meg igazán, hogy előbbi egyfajta explicit párhuzamot feltételezett az életmű alakjai és cselekménye, valamint a szerző élettörténete között; olyannyira, hogy a János vitéz (1844), a Szilaj Pista (1846) és a Salgó (1846) hőseiben is a költő egyéniségének vonásait vélte megtalálni. Ezzel szemben Gyulait nem az élettörténet versbeli tükröződése érdekelte, hanem a műveket körülvevő élethelyzetek hatását kutatta volna, azaz egyfajta életrajzi kontextust kívánt rajzolni az életmű köré.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Zilahy híven leirja, hogy Petőfi szülői honnan származtak, hány hold földjök volt, de hogy mily jellemüek voltak s mily befolyást gyakoroltak fiókra arról hallgat (…) Hogy a hely, hol született, a családi körülmények, melyek közt felnőtt, a hányt-vetett élet, melybe korán belé sodródott, mennyiben hatottak költészetére, szintén mellőzi Zilahy.8
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Árulkodók a költő népiességével kapcsolatos értelmezésbeli ellentétek is. Zilahy megközelítése a mai intertextualitás-elméletek tükrében látszólag korszerűbbnek (szövegközpontúbbnak) tekinthető, hiszen a költő kedvelt olvasmányélményeivel, azaz Csokonai és Gvadányi József hatásával magyarázta a költői népies nyelvezetét, észjárását és „zamatát”. Gyulai viszont az irodalom-, társadalom- és politikatörténeti viszonyok jelentőségére hívta föl a figyelmet. A kritikus érvelése nemcsak azért tanulságos, mert újabb megerősítést nyert benne a Byron–Petőfi-párhuzam, hanem mert az életmű alakulását 1) a költő származásával, 2) a történelmi és természeti körülmények hatásával, valamint 3) a pillanatnyi idő, a korszellem összefüggésrendszerében kívánta magyarázni.9 E koherens és következetes szempontok pedig erősen rokoníthatók a Gyulainál két évvel fiatalabb Hippolyte Taine irodalmi determinizmust képviselő, ugyanezen kritériumokra építő miliő-elméletével:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Nem Csokonai, ki csak kivitelkép ereszkedett le a néphez, nem Gvadányi, kinek nem volt izlése, keltették föl Petőfi népies irányát, hanem az irodalmi és politikai viszonyok összes hatása és saját egyéni körülményei. Az alföldön született; Kis-Kunságon töltötte gyermekségét, a nép közt nőtt fel, sokat hányódott, megfordult Magyarország majd minden vidékén, sokat érintkezett a néppel. Gyermeksége és ifjúsága benyomásai, emlékei, kalandjai, hajlamai, szenvedései mintegy a magyar népszellem képviselőjévé avatták föl. Ha grófnak születik, ha a fensőbb körökben nő fel, bizonyára inkább válik belőle magyar Byron, mint magyar Burns.10
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E rokonítás nem teljesen előzmény nélküli. Fried István szerint Gyulai irodalomtörténeti gondolkodása igen távol állt a korabeli nemzetközi tendenciáktól: „Toldy Ferenc és Gyulai Pál igen kevéssé reagálnak korszakuk irodalomelméletére és filozófiájára, kiváltképpen kevés figyelmet fordítanak arra, hogy a francia pozitivizmus rendszeralkotó törekvéseit alkalmazzák irodalomtörténeti áttekintéseikben.”11 Korábban azonban már Nabrádi Mihály is utalt a Gyulai és Taine közötti lehetséges párhuzamokra idézett doktori disszertációjában.12 Tolnai Vilmos pedig az 1922-ben megjelent irodalomtudományi tankönyvében mutatott rá, hogy Gyulai a gyakorlatban már többek között az író származása, körülményei és korviszonyai tükrében készítette jelentősebb munkáit, ám a (taine-i miliő-elméletet korrigáló) elméletalkotás érdemét mindenekelőtt Beöthy Zsoltnak tulajdonította.13

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Gyulai kritikájából – s más későbbi írásaiból – tehát egy korai pozitivista műbölcseleti eszmény körvonalazható. Nem csoda, hogy a kritikus a Zilahy-féle életrajz legnagyobb hibájaként a Petőfi-karakter anekdotikus megformáltságát jelölte meg. „Kedveli, halmozza a felötlő, bizarr, adomaszerű vonásokat, de nem tudja kapcsolatba hozni a jellem belső mivoltával, s el-eltorzítja a költő nemes alakját.”14 Az anekdotikus jellemzés alapvető elhibázottságát bizonyítandó valóságos katalógusát állította föl a Zilahy által alkalmazott, szélsőséges zseniképet létrehozó módszertani eszközöknek.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Megjegyzendő, hogy Gyulai vélhetően nem volt teljesen elfogulatlan a munkával; valószínűleg kegyeletsértő gesztust látott a Zilahy által előadott szeszélyes történetekben: „[e]gy párnak cáfolatát ide jegyezzük, leginkább Petőfi emléke iránti kegyeletből. […] Nem valóságos torzvonások-e ezek? Lehet e jobban rágalmazni Petőfit, mint ahogy ott dicsőítője Zilahy teszi?”15 Úgy tűnik, a kritikus nem érzékelte a fentebb bemutatott távoli (vadzsenit bemutató) és közeli (családias magánembert ábrázoló) perspektívák közötti oszcillációt. Fölfigyelt azonban az életrajz elején és végén található, formális, magasztaló tónusú frázisok és az anekdotikus ábrázolásmód közötti feszültségre: „mit ér a lelkesülés, ha a dicsőitett költő hóbortos alakként tünik föl, kit se mint embert, se mint költőt nem érthetünk?”16 Emellett láthatóan idegesítette a szerző anekdotikus életrajzokra jellemző fraternizáló hangneme is: „Zilahy mindemellett con amore beszéli el az ifjoncz, Petőfi vásott csinyeit”.17

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az életrajz gazdag adatoltságát és tárgyilagosságát is erősen kritizálta. E ponton azon vonást emelte ki, mely az anekdotikus életrajzok lényegi sajátossága: az adatok és dokumentumok előzetes értelmezői közvetítettség nélküli, strukturálatlan, mellérendelő viszonyban való tálalását, mely – mint korábban kifejtettük – többek között az olvasó közvetlen jelenlétének illúzióját szolgálja.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Néha lapokon át nem is találunk benne egyebet adatnál, csoportositás és minden behatóbb lélektani fejtegetés nélkül, roszúl elbeszélve. S mennyi aprólékosság van itt minden lapon. Zilahy fontosnak tartja följegyezni, hogy 1841-ben Kápli Lajos Sopronban a Maurer vendéglőben 1 frt 6 krajczárig rugó vacsorát fizetett Petőfinek, hogy egész 1847-ig kitől és mennyit kért kölcsön, egész addig, hogy Pozsonyban mikép öltöztette ki Lisznyai, ócska ruháját hogy szerezte meg Wilim szabó az Apáczasoron, ki azt ma is mint szent ereklyét őrzi.18
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szemléltetésképpen – Kazinczyéktól eredeztethető – portréesztétikai nézetekkel állította párhuzamba Zilahy eljárását.19 Eszerint a jó portréfestőnek a túlzott eszményítéstől és a túlzott valóságtükrözéstől egyaránt tartózkodnia szükségeltetik. Gyulai szerint azonban a Petőfi-életrajz az idealizáló és fiziognómiai ábrázolásmód végletei közül az utóbbi hibájába esett:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az ily aprólékosságokkal teljes életrajz hasonlit az oly arczképhez, melyen a képiró minden pórust, pattanásocskát megjelöl. Vásznan vagy könyvben semmi sem árt annyira, mint a lényegtelen dolgok halmozása.20
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Szorosan ide kapcsolódik a kritikus azon megfigyelése, hogy Zilahy mintha a szélsőséges személyiségjegyeket és élethelyzeteket helyezte volna előtérbe a költő jellemvonásainak megrajzolásakor: „mindazt, ami felötlő, bizarr, kiszinezve irja le”.21 A Zilahy-féle portét ellensúlyozandó igyekezett rávilágítani a költő magasztos, nemzeti panteonba illő tulajdonságaira, melyet hiányolt az életrajzból:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] hogy szerzett pénzt az utra a catholikus papoktól, hogy szedte reá atyját, mily kóbor életet élt Pesten. Mindezt Zilahy helyesnek, derék dolognak látszik találni, kiszinezve adja elő, de azt csak érinti, hogy mily lelki és erkölcsi erővel emelkedik ki Petőfi ifjusága és csavargó élete tévedéseiből, megtalálva pályáját, mily szorgalmat és munkásságot fejt ki, mint kiséri folyvást anyja képe s mily szeretettel fordul szülőihez, hogy végnapjaikban gyámoluk legyen. Nemcsak itt, hanem másutt is hibája az életrajznak, hogy az ilyesmiket csak mint száraz adatokat adja elő […].22
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Másrészt konkrét cáfolatát adta egy-egy történetnek, esetleg árnyaltabb módon, kontextusba helyezve mutatta be azokat. Cáfolta például azt a Vahot Imrétől származó állítást, miszerint a költő a gyerekekkel és a nőkkel gorombán viselkedett volna, majd a költő iskolai életéről, öltözetéről és könnyelmű jelleméről szóló ferdítéseket is helyreigazította. Különösen érdekes a Prielle Kornéliával történt eset magyarázata, melyben a kritikus azt kifogásolta, hogy az ehhez hasonló történetek – lélektani kontextus hiányában – a költői jellemrajz és az életút általános vonásává emelkednek Zilahynál:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

De vajjon nem volt-e ez eset kivételes, sőt egyetlen egész életében, valamely gonosz óra kisértése, melynek nem tudott ellentállani? Vajjon igaz e, hogy gyakran tett ilyesmit s ez volt fő jellemvonása barátságban, szerelemben, mint Zilahy állítja? Vajjon nincs-e ez eseménynek lélektani kulcsa, mely megfejti nekünk e hallatlan könnyelmü, sőt érthetlen tettet?23
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A költő barátságai kapcsán is rávilágított az életrajzi anekdotizmus hátulütőire: arra, hogy az életút egészének összefüggéseiből kiemelt képek gyakran nem állnak logikai összefüggésben egymással, emiatt nemhogy lélektani, de értelmi ellentmondásokat eredményeznek a jellemrajzban.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Zilahy Petőfit a barátságra méltatlannak rajzolja s mégis egy helyt így kiált fel: „Igazi ragaszkodó, ily nagy szellemhez méltó vele élő-haló barátja nem is volt senki”. De ennek ellenére ugyanazon lapon mégis idézi Petőfinek egyik levelét, melyben ez Emődyt leghívebb, legönzéstelenebb és legtisztább lelkű barátai egyikének nevezi. Ki érti meg ebből, hogy mily barát volt Petőfi s milyenek voltak barátai?24
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Elmondható tehát, hogy Zilahy életrajza – mint azt igyekeztük bemutatni – elsősorban fokalizációs műveletekkel hozta létre a zseni alakját: egymással laza, mellérendelő viszonyban álló külső és belső, közeli és távoli képek megvillantásával mutatta be a költőt. Ennek oka abban keresendő, hogy az életrajzi elbeszélés alapjai nála a magyar irodalom anekdotikus hagyományára épültek, legalábbis az általa alkalmazott módszer erősen emlékeztet Hajdu Péternek az anekdota (mint műfaj) perspektivikusságával kapcsolatos megfigyeléseire, mely Zilahy anekdotikus életrajzára is érvényes.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

De hogyan értelmez az anekdota? […] kimetsz valamit a történelem, illetve a lét folyamatából, és egyszeri, önálló eseménnyé kerekíti. […] egyrészt leírja a szituációt azáltal, hogy bizonyos elemeit kiemeli (ami természetesen már része a szituáció értelmezésének is), másrészt megad vagy inkább létrehoz egy nézőpontot, ahonnan a szituációt néznünk kéne.25
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hász-Fehér Katalin kérdésként megfogalmazott megfigyelése szintén az anekdota perspektivikusságát emeli ki:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Megkockáztatható-e a feltevés, hogy az anekdota, struktúráját tekintve nem más, mint jelentésképzés szintjén a mellérendelés, értelmezés szintjén pedig az áthajlás, a nézőpont-dinamizálás univerzális retorikai alakzata?26
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezzel szemben Gyulai életrajzi eszménye kontextualizációs eljárásokon alapul(t volna): a zseni jellemének alakulását és pályája ívét irodalomtörténeti, társadalomtörténeti és lélektani körülmények között akarta láttatni, ezáltal egy koherens és kontinuus személyiségképet hozva létre. Az általa kifejtett, életrajzírástól elvárt módszertani követelmények – a dekontextualizáló anekdotizmussal szemben – a szintetizáló pozitivista biográfia előzményeiként értékelhetők:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[Az életrajzíró] Főfeladata, hogy az embert és írót együtt rajzolja, magán- és közélete kölcsönös egymásra hatásával, hogy kisérje tehetsége és jelleme fejlődését a társadalmi, politikai és irodalmi viszonyok kedvező vagy kedvezőtlen befolyásai közt, s kimutassa szelleme hatását és munkái becsét.27
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Zilahy zseniképe a határsértő individuumot mutatta be, hiszen az életrajzi személyiség különös tetteit a környezete láttatása nélkül, kizárólag a géniusz sorsa tükrében ábrázolta. Ezzel szemben Gyulai a hagyományközösségi paradigma keretein belül a zseni közösségi-kulturális alapjait hangsúlyozta.28 Úgy vélte, a történelmi kontextusban értelmezett géniusz egy kollektívum lenyomata, a nemzeti szellem képviselője.29 Szigorúan eszerint képzelte el a költő életútjának értelemzési kereteit, és ennek a jegyében mérlegelt és szelektált (volna) az adatokból.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az 1864-es életrajz tudományos értéke az adatok és források gondos (mint Zilahy fogalmazott Kelemen Mórhoz írt leveleiben: krónika típusú) összegyűjtésében rejlett,30 míg a közönségigényeknek azáltal tett eleget, hogy szórakoztató életképeken keresztül, testközeli perspektívából láttatta a zseni alakját. Gyulai azonban másban jelölte ki egy korszerű életrajz feladatát, kiemelve a műfajt az anekdotizmus („ellen-történelmet” képviselő) regiszteréből. Szerinte az írói biográfia célja egybeesik a történetíráséval, azaz hogy – az anekdotizmuson túllépve – történelmi és bölcseleti kontextusban értelmezze a zseni életét és művészetét. A közönségigényeknek való megfelelés pedig a munka nyelvi megformáltságán múlik, vagyis az életrajzírónak esztétikai igényességű szöveget kell létrehoznia:31 „Az életrajz is történetirás, nem krónika, s épen úgy megkivánja a történelmi kritika, a philosophiai vizsgálódás és művészi alakitás vegyületét, mint akármely más történelmi mű.”32
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

***
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az első teljes Petőfi-életrajz tükrében úgy látszik, amennyiben az 1860-as évek korszerű, nemzetközi tendenciákkal egyidejű („modern”) irodalomtudományos fejleményeit keressük, érdemesebb lehet Gyulai Pál munkásságára fordítani a figyelmünket, mintsem a Nyugat elődjének titulált Zilahy Károly kísérleteire. Az 1864-ben megjelent biográfiának ugyan számos vonása emlékeztethet a szintetizáló értelmezés igényéről lemondó, az intertextualitást és az anekdotizmust újrafölfedező posztmodern elméletek megfontolásaira, az életrajz – a maga korában vizsgálva – inkább anakronisztikus vállalkozásnak tekinthető; hiszen mint láthattuk, valójában a reformkori (Petrichevich Horváth Lázár-féle) zseniábrázolások szemléleti, koncepcionális és elbeszéléstechnikai nyomvonalán haladt. Zilahy életrajza mégis igen fontos állomás a Petőfi-életrajzok történetében, hiszen komoly előrelépést jelentett a Petőfivel kapcsolatos adatok összegyűjtése és csoportosítása tekintetében. Az elmúlt 160 évben természetesen pontosításra szorult jó néhány megállapítása, ám – lássuk be – egy középiskolás diák akár ma is jelesre felelne a költő életrajzából Zilahy biográfiája alapján. Ráadásul a könyv történetéhez szorosan hozzátartozik Gyulai Pál recenziója is, melyből már egy olyan módszertani eszmény bontakozott ki, melynek megvalósulására Ferenczi Zoltán század végén megjelenő Petőfi-biográfiájáig várni kellett. Zilahy adatgyűjtő munkája és Gyulai metodikai kritikája együtt igen jelentős mérföldkőnek tekinthető a Petőfi-szakirodalom történetében.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Zilahy a Petőfiről szóló korábbi elbeszéléseket kompilálta, ezáltal kívánta fölfejteni az evidens értékként kezelt (s épp ezért kevéssé vizsgált) életmű mögötti életutat, ám az életrajzi konstrukció megalkotásakor, az adatok láncolatba rendezése során nem munkált benne előzetes elvárásrendszer. Az anekdotikus eszközök mindenekelőtt a költő familiarizációját szolgálták a munkában, amelyben a költő alakjára ráíródó, a társadalmat családként tételező „a nép fia” (esetleg „mi fiunk”) toposz, illetőleg a zsenit egyszerűséggel és ártatlansággal fölruházó schilleri naivitáseszmény kettős jelenléte figyelhető meg. (Jelen gondolatmenetben méltatlanul kevés figyelmet kapott Erdélyi János korabeli Petőfi-képe, ugyanakkor fontos legalább jelezni, hogy igen nagy hatású, Gyulaiétól sok vonatkozásban eltérő értelmezést kínált a költő alakjáról. Épp a „mi fiunk” toposz kapcsán különösen fontos, hogy Erdélyi Petőfi-értelmezésének központi mozzanata volt a fiatalság, a szabályszegés és a zsenialitás összekapcsolása, mely – talán nem függetlenül az 1830-as évek német írónemzedékét jelölő Junges Deutschland mintájától – az „ifjúság Petőfije” vagy „Petőfi ifjúsága” gondolatalakzatot kanonizálta a Petőfi-emlékezetben: „egyedül a költő fiatalsága az, melyre mind erényeit, mind hibáit hárítom; de az én magyarázatom és pedig lélektani tapintatom szerint, mondván, hogy az ifjúságnak, a lelkesedésnek teljes, valódibb képviselőjét nem ismerem. […] Az ifjúnak szabad eltagadni mindent, ami nem ő: emberi véleményt, intézeteket. A létezőnek megsemmisítése, a dolgok rendének újból szerkesztése, ifjú embernél, ha van benne lélek, nem példátlan igyekezet. […]”)33

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Zilahyhoz hasonlóan Gyulai Pál is elsődleges fontosságúnak tartotta az irodalmi munkásságot: abból kiindulva rendelt az életút mögé szerves és egységes (nemzeti fókuszú) értelmezési keretet, melynek kialakítása – ahogy egy korábbi fejezetben idézett, Szász Károlyhoz írt leveléből láthattuk – komoly kihívást jelentett számára Petőfi ellentmondásos életrajza és személyisége miatt. Gyulai nem írt végül teljes és részletes Petőfi-életrajzot, emiatt csak feltételezhetjük, hogy csak igen markáns narratívakonstruáló gesztusokkal lett volna képes megfelelni saját – nemzeti értékalakító, az individuális zsenit társadalmiasító – elvárásrendszerének. (Azaz bizonyos szempontból Zilahy adatösszegző munkája – az esetlegességek ellenére – mégiscsak az igazolhatóságot és tárgyszerűséget képviselte Gyulaival szemben.) E ponton érdemes volna az 1866-ban megjelent Vörösmarty-életrajzát beemelni a gondolatmenetbe: kérdéses ugyanis, hogy a szigorú kritikusnak miként sikerült megvalósítania a maga által megfogalmazott életrajzírói kritériumokat a nagy hatású biográfiájában. Mindez azonban jócskán meghaladná e hosszúra nyúlt fejezet kereteit. Árulkodó azonban, hogy később Gyulai nem az írói biográfia műfajában bontakozott ki igazán, hanem az emlékbeszéd műfaját igyekezett megújítani: épp azt a formát, melytől a 18. században az anekdotikus életrajzok megkülönböztették magukat a magánéletiség igényének jegyében, s amely emlékbeszédeket Takáts József nem annyira „irodalomtörténeti”, inkább „erkölcsi jellemű” munkáknak titulált.34

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az anekdotizmus természetesen később is tovább élt (implicit vagy explicit módon) a Petőfi-életrajzokban: például Gyulai tanári gyakorlatában is. Valódi revitalizációját mégis az esztétikai igényű ábrázolásoknak köszönhette. Ahogy korábban a Tarka élet esetében látható volt: a legtöbbet talán Jókai Mórnak.35 A továbbiakban e művészeti alkotások Petőfi-ábrázolásait vesszük közelebbről szemügyre, melyeknek a társadalmi emlékezethez való viszonya legálabb oly bonyolult és ellentmondásos volt, mint az imént bemutatott, szabadságharc után elkülönülésre törekvő történetírásé.
 
5 Uo. 477.
6 Uo. 478.
7 Uo. 481.
8 Uo. 479.
15 Uo. 482.
16 Uo. 476.
17 Uo. 480.
18 Uo. 481.
19 Bódi 2020, 67–78.
21 Uo.
22 Uo. 480.
23 Uo. 485.
24 Uo. 484.
26 Hász-Fehér 2005, 69. Kiemelés O. O.
27 Uo. 477.
28 A zseni értelmezésének Kölcseyhez köthető előzményeiről, zseniesztétikai és hagyományközösségi megközelítéséről: S. Varga 2005. Különösen: 399–410. Továbbá: 498–512.
29 Vö. Szilágyi Márton Sabina Loriga tanulmányán alapuló megkülönböztetésével: „a történelem mint egységes, kollektív folyamat és a biográfia mint az egyéniség, egyediség megragadására alkalmas narratív szerkezet […]”. Szilágyi 2014b, 22.
30 Zilahy Károly levele Kelemen Mórhoz, 1864. jan. 11. OSZK Kézirattár, idézi: Miklóssy 1971, 342–343. Zilahy Károly levele Kelemen Mórhoz, 1864. ápr. 24. OSZK Kézirattár, idézi: Miklóssy 1971, 342–343.
31 Megjegyzendő, hogy a történetírásban megfigyelhető irodalmiság igénye T. Szabó Levente szerint a történeti hitelesség kritériumaként is értelmezhető: T. Szabó 2001.
32 Gyulai 1866, 481. Kiemelés O. O.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave