c) Történeti zsáner („Petit genre”)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az alkotás (irodalom)történeti zsánerként jelenthette a legnagyobb különlegességet a korabeli olvasóközönségnek, hiszen a Bach-korszakban Orlai képén kívül nem született vizuális ábrázolás a költő életéről.1 Nem sokkal később, az 1860-as évek elején Székely Bertalan készített életrajzi illusztrációsorozatot Pákh Albert tervezett, befejezetlen Petőfi-biográfiájához,2 továbbá 1866-ban Munkácsy Mihály is festett egy korai életképet Petőfi búcsúja a szülői háztól címmel. Lotz Károly a Petőfi-versek illusztrálása mellett kiemelt szerepet vállalt a költő életútjának megfestésében is, hiszen elsőként ábrázolta vizuálisan Petőfi halálát 1863-ban.3 A történeti zsáner fő jellemzője, hogy hősét hétköznapi közemberként, populárisabb megközelítésben mutatja be, így a befogadója számára egy könnyebben értelmezhető és átélhető „privát történelem vízióját” nyújtja, átmeneti műfajt képezve a zsánerkép4 és a történelmi festmény között.5 Mint láttuk, Eötvös József maga javasolta a festőnek, hogy történelmi képeit a közelmúlt eseményeiből, „a legújabb történetekből” válassza6 A Hölgyfutár hirdetése is hangsúlyozta a mű történeti becsét, ahogy a történeti jellegéből eredő elvárásokból fakadtak az első kritikák is.7 A Petőfi Debrecenben azonban távol áll a történelmi festészet monumentalitásától, mozgalmasságától, emelkedettségétől: a költő szegénységének romantikus-biedermeier eszményítésében vagy a nélkülözéseit illusztráló tárgyi környezetre is érzékeny enteriőr beállításban inkább a zsánerképek ábrázolásmódja érvényesül.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Petőfi-epigonként (s a székelykáposzta névadójaként) ismert Székely József tanúja volt Petőfi cívisvárosban töltött napjainak, így kommentárja kifejezetten a műlap referenciális vonatkozásait hangsúlyozta, s számos mikrohistóriai adalékkal gazdagította a kép történeti megközelítésű értelmezését. Például ő is szót ejtett Petőfi kissé szépítve megfestett, Pákh Albert tulajdonában lévő kabátjáról.8 A történeti igényesség jegyében írt a költő debreceni lakhatási körülményeiről és az akkori olvasmányélményeinek aprólékos részleteiről is:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

De ezt meg égbekiáltó anachronismus nélkül nem tehetjük, mivel hiteles tudomásunk van róla, hogy Petőfinek Debrecenben, a váradutcai újsoron Gulyásné asszonyomnál laktában Hugo Viktoron és Vörösmartyn kivül egyéb párnája nem volt, melyet feje alá rakott volna.9
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Székely megfigyelése szerint Petőfi szobájának kilátása sem felel meg a történeti hitelesség kívánalmainak, holott Orlainak voltak adatai róla.10 A képmagyarázat mintha tapintatosan korrigálni kívánta volna a műlapon ábrázolt utcai látképet is:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A szoba ablakáról nem tudom elhatározni: az utcára nyilik-e (mert a váradutcai ujsoron, az utra kifele eső ablakból nem látunk ám többé házat, csak homokbuckát, kutat, szölőskertet, meg odább az akasztófát) vagy pedig az udvaron levő tyúk és disznóól végére?11
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E történeti megközelítés tükrében igazán szembetűnő, hogy a Petőfi Debrecenben nem egy valóban megtörtént pillanatot, hanem egy Petőfi-vers alapján elképzelt, s művészi szempontok szerint megalkotott jelenetet (történetet?) ábrázol.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

E ponton érdemes röviden áttekinteni Orlai képzőművészeti narrativitásról kifejtett nézeteit. A festészet és költészet rokonsága (1864) című esszéje szerint míg az irodalom az időbeliségének köszönhetően egy egész történetet elmesélhet, addig a képzőművészet a térbelisége miatt csak egyetlen pillanatot ábrázolhat.12 Szerinte a festészet a szimbolizálás csapdájába esett, amióta időben történő eseményeket kísérel meg ábrázolni egyetlen jól megválasztott mozzanat helyett. A festő ezzel tulajdonképpen azt a jelképeket használó eljárást is kifogásolta, melyet – müncheni mestere, Wilhelm von Kaulbach javaslatára – maga is alkalmazott a II. Lajos holttestének megtalálását ábrázoló, 1851-es képén. S amit, mint láthattuk, Toldyék erősen elmarasztaltak.13 Orlai korábbi tanára, Kaulbach három kompozícióból álló Macbeth-sorozatán keresztül illusztrálta egykori hibáját. A tragédia elejét bemutató, első illusztrációt elhibázottnak tartotta, mert abban egy szimbolikus korona fejezi ki a főhős jövőbeli sorslehetőségét. A történet végét megjelenítő, harmadik kompozíciót pedig azért kritizálta, mert abban szellemek szimbolizálják a király bűnös múltját. A középső képpel ellenben elégedett volt, hiszen az Shakespeare tragédiájának egy olyan jól megválasztott pillanatát illusztrálja, mely szimbolizálás nélkül is képes bemutatni időben zajló eseményeket: Lady Macbeth lelkiismeretfurdalását, annak okait és a történet sejthető tragikus kifutását.14 A festő gondolatmenetének alapját Lessing Laokoón (1766) című tanulmánya adta, mely szerint a festészet a térhez kötöttsége ellenére – egy bizonyos mértékig – képbe tudja foglalni az általa ábrázolt pillanat előzményeit és következményeit: „amit a festmény actu (megvalósítva) nem tartalmazott, az azért virtute (lehetőség szerint) benne volt”.15

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Orlai művészetelméleti nézeteinek tükrében a Petőfi Debrecenben sem pusztán Petőfi Boldogtalan voltam című költeményének születését mutatja be, hanem „virtute” egy átfogóbb történetet mutat be. Közvetetten magában foglalja, megtestesíti, tetőpontként összesűríti a pályakezdő költő 1844 előtti, nélkülözésekkel terhes életszakaszát.16 Ahogy azt korábban bemutattuk, a Bach-korszak Petőfiről szóló prózai alkotásainak, irodalomtörténeti értékű forrásainak, visszaemlékezéseinek jelentős része éppen Petőfi színészéveinek nyomorúságos napjait tematizálta: például az előbb elemzett, Szokoly Viktor-féle Regényes rajzok Petőfi Sándor ifjukori éveiből.17 A tragikus életrajzi mélyponthoz hozzágondolhatjuk az életrajz folytatását is: a költői beérkezéssel járó művészi elismerést, anyagi biztonságot, országos hírnevet. Hiszen a debreceni szegénység jelenti a költő sorsfordulóját: a halál szélén álló,18 lét peremén tengődő Petőfi innen gyalogolt Pestre, ahol Vörösmarty közbenjárására megjelent a sikert hozó, első kötete.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A korabeli recepció is alátámasztja ezt a narratív jellegű olvasatot. Vas Gereben képmagyarázata szintén a költő irodalmi beérkezése utáni egzisztenciális helyzete tükrében értékelte a műlapot, emiatt nem is tartotta tragikusnak vagy botrányosnak a költő nyomorát:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ne ijedjetek meg e képtől, e szegénység nem lesz szemrehányás, a kezdőnek nincs mit követelni. […] mert nem tudom hány millió magyar birná el azt a nagy szégyent, – ha Petőfi is véginségben hal meg.19
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A képkommentár középpontjában a művészi szegénység állt: visszatérő gondolata, hogy a társadalom a költőit csak haláluk után ismeri el és értékeli kellő mértékben.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Hej, ha betévednél a fővárosba, aranynyal váltanának meg, üveg alatt tartanának; igy tisztelik meg a nagy költő eszközeit, maguk [a költők] pedig bizvást megfagyhattak; s benned is az ám a sokat érő kincs, hogy a költő majdnem melletted fagyott meg.20
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Úgy tűnik azonban, hogy a műlap nem szimbolizálta kellő mértékben a költői nélkülözést Vas Gereben számára; hiszen valahányszor arról értekezett, rendre eltávolodott Petőfi alakjától, s helyette a szűkölködve elhunyt Vörösmartyt idézte föl.21
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Láttam én már egy nagy költőnek temetését, – elláthatlan csoport húzódott a gyászravatal után, s egy tapasztalatlan ifjú mellettem azt mondja: „Ez az, – mondja a tisztelgő tömegen végig nézve, – mit a gazdag drága pénzért sem tudna megvenni!” – Igaza van önnek, mondám neki, – csakhogy ismét ez az, mit a megholt a gazdagoknak legolcsóbbért adna!22
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Székely József képmagyarázatának zárlata is a siker perspektívájából értelmezte a kompozíciót; mintha az ábrázolt napoknak nem a szegénység volna a legjellemzőbb vonása, hanem az egzisztenciális szélsőségek megtapasztalása s a költői pálya meseszerű fordulata:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

[…] ugyan mi mástól lelkesednék e meghatóan szép költői arc, hanemha azon vigasztaló gondolattól, melyet épen leirni készül: hogy e boldogtalanságot meg nem érdemelte. Jól érzi, hogy ő valami mást érdemel: hirt, szerelmet, költői halált. És öt év alatt kivívta mind a hármat hirt, szerelmet, költői halált!23
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Megjegyzendő, hogy hermeneutikai képtelenség a műalkotást függetleníteni bizonyos evidens életrajzi információktól, melyek – ha már fölismertük Petőfit a képen – megelőzik a kompozíció értelmezését. Mindenképpen meghatározza a befogadást az a tény, hogy Petőfi országos költői hírnévre tett szert, hiszen e tudás birtoka híján már a személye fölismerése sem sikerülhetne, hiszen a befogadó is az ismertsége miatt képes azonosítani őt a képen. Vagyis a nyomorúságos viszonyok és az országos siker közötti feszültség pontos életrajzi ismeretek nélkül is befolyásolja a képolvasatot. (Sőt, a festmény versillusztrációként való értelmezése sem szakítható el a debreceni időszak utáni költői sikertől, hiszen ebben az olvasatban a kompozíció múltat megszépítő ábrázolásmódja az Egy telem Debrecenben lírai énjének retrospektív szemléletét tükrözi. Ugyanígy a kép portréjellege is azért volt releváns a korabeli nyilvánosság számára, mert a híres költőt ábrázolta.) Nem véletlen, hogy már az első életrajz, Gyulai Pál Petőfi Sándor és lyrai költészetünk című munkája is az irodalmi beérkezés tükrében mutatta be a költő debreceni nyomorát.24 Az Orlai-kompozíciónak tehát szerepe volt egy Petőfi életéről szóló irodalomtörténeti narratívát konstruáló folyamatban is.25

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ha így nézzük, akár Orlai egy másik Petőfi-enteriőrje is bevonható az értelmezésbe: a hasonló felépítésű címmel ellátott, 1861 körül készült Petőfi Pesten 1848-ban című polgári tárgyi környezetet – szivart, festményt, íróasztalt, Béranger-asztaliszobrot – fölvonultató olajfestmény akár a szegényes miliőt ábrázoló Petőfi Debrecenben 1844-ben szimmetrikus párdarabjaként is értelmezhető.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

***
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A fenti gondolatmenet akkor nyeri el igazán a jelentőségét, ha belátjuk, hogy a Petőfi Debrecenben korabeli értelmezésekben is megjelenő, sorsfordulatot sugalló narratívája illeszkedik egy társadalmi-politikai érdekeltségű elbeszélési sémába is. Noha a címben található évszám (1844-ben) igyekszik eloszlatni az esetleges politikai áthallásokat, melyre szükség is lehetett a Bach-korszak rendkívül bizonytalan sajtópolitikai közegében.26 A történeti zsáner műfajának általános jellemzője, hogy a nemzeti történelmet pars pro toto testesíti meg, s popularizálja azt hétköznapi, egyszerű, mikrotörténeti epizódokon keresztül. Elhamarkodott volna egy egyéni karriertörténetben testet öltő nemzeti allegóriaként értelmezni a kompozíciót. Ugyanakkor a sorsfordulaton alapuló narratív séma mindenképpen párhuzamot mutat a korszak bizonyos történelmi festményeinek nemzeti nagyelbeszéléseivel; melyek a szabadságharc bukását szimbolizálva kollektív katasztrófákat, történelmi tragédiákat ábrázoltak, áthallásos formában sugallva a kudarc utáni dicsőség, a (nemzet)halál utáni föltámadás, a szabadság visszaszerzésének reményét. Ennek első, úttörő jelentőségű példája éppen Orlai II. Lajos király holttestét ábrázoló akadémikus történelmi festménye volt, amely vallásos jellegű ikonográfiai mintákkal a nemzethalál utáni újjáéledés ígéretét sugalmazta.27

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A kompozíció tehát portréként a költő alakját és személyiségét, versillusztrációként irodalmi örökségét, történeti zsánerként pedig az – akár politikai allegóriaként is fölfogható – életrajzát mozgósította a kollektív emlékezetben. Politika, művészet és emlékezet összefüggése azonban már a következő fejezetnek lesz fontos témája, hiszen a továbbiakban egy már többször említett regényről, Jókai Mór Politikai divatok című, 1863-ban megjelent művéről lesz szó, amely amiatt is kiemelkedik a korabeli Petőfi-ábrázolások közül, hogy allegorizálás nélkül merte ábrázolni az 1848/49-es eseményeket. Hogy egy Jókaira jellemző cliffhangerrel zárjunk: meg is gyűlt a baja a Schmerling-provizórium pest-budai rendőrigazgatóságával…
 
1 Esetleg lejegyezhetjük Orlai Petrich Petőfi az egri kispapok között című, bizonytalanul datálható, befejezetlen rajzát, amely meglehet, hogy inkább az 1840-es években keletkezett, ahogy a Petőfi szüleinél vagy a Petőfi Etelke sírjánál című alkotások. Keserü Katalin a Petőfi szüleinél datálását illetően sem tud dönteni, míg Adrovitz Anna 1844-re helyezi a keletkezését. Vö. Keserü 1984, 60–64. Keserü 1987. Adrovitz 2012, 29–31.
4 A korszakban elterjedt cigányságábrázolások, alföldi pusztát bemutató tájképek, pásztor-, betyár- és csárdaidillek természetesen már Petőfi költészete előtt is megjelentek a képzőművészetben, a népi témájú műveket gyakran mégis a Petőfi-líra népies paradigmáján keresztül értelmezte a sajtó. Vö. a hazai sajtó Lotz Károly, Markó Ferenc vagy a korszak cigányábrázolásairól szóló írásaival: Pesti Napló 1855. jún. 13. Bulyovszky 1856. [R–s], Vályogvető czigányok, Vasárnapi Ujság 1869. ápr. 25., 228–229. A népi és polgári életképekről bővebben: Király, Papp 2018, 352–370. Sinkó 1989, 121–154. Veszprémi 2002, 265–286.
5 Az idézet helye: Király, Papp 2018, 330. A műfajról lásd még: Uo. 330–334.
7 „a helyzethez képest nem rontotta volna a művészi illusiót, ha ruházata még szegényesebb, s ez a történeti hűséggel sem ellenkezett volna.” Bulyovszky 1857.
8 A ruhadarabot az ötvenes években ereklyeként őrizte a Pákh család, később azonban nyoma veszett. Pákh Károly 1889, 366. Székely 1857.
9 Uo.
12 Orlai 1864, 71–72. E hagyományos fölfogás posztmodern kritikájáról lásd például: Mitchell 2008, 99–119.
13 Megjegyzendő, hogy a szakirodalomban terjed egy vélekedés, miszerint Orlai – egyébként már a szabadságharc előtt is tervezett – Mohács-festményét Petőfi-allegóriaként értelmezték a Bach-korszakban. Ez az állítás Tehel Péter 1851-ben, illetve Szíj Béla 1970-ben írt tanulmányában fogalmazódott meg először, azonban az 1850-es évekbeli recepcióban nincs nyoma ilyen olvasatnak. Szíj Toldy Ferenc elmarasztaló levelét idézte hipotézise alátámasztására, azonban az általa citált szövegrész nem utal Petőfi-allegóriára: Toldy szavaiból legföljebb arra lehet következtetni, hogy a kritikus a nemzeti föltámadás allegóriájaként értelmezte a képet. Keserü Katalin Orlai-monográfiája is elfogadta és átvette Szíj nem bizonyított, kissé a korabeli Petőfi-ünnepek hatása alatt alkotott narratíváját, emiatt a kortárs szakirodalom szinte tényként kezeli a hipotézist. Vö. Tehel 1952. Szíj 1974, 191–192. A Petőfi-allegória mint lehetséges olvasatról legutóbb: E. Csorba 2021, 181–184.
14 Orlai 1864, 71–72.
15 Lessing 1999, 80. Kiemelés az eredetiben.
16 Orlai képeinek sajátosan narratív jellegére már Prém József is fölfigyelt az 1880-ban írt nekrológjában. Prém 1880, 323.
17 Elsőként a Napkelet 1858-as évfolyamában jelent meg. Az első könyvformátumú kiadás: Szokoly 1859, 3.
18 A halál közelségének motívuma Petőfi 1843-as, Debrecenben írott, Élő halott című versében is megjelent, s később Jókai is hangsúlyozta, hogy olykor éhhalál fenyegette a költőt. Jókai 1858, 18.
20 Uo.
21 Petőfi emlékezete tehát jelen volt a költők társadalmi státuszáról, irodalmi-szakmai szolidaritásról szóló diskurzusban, az Írói Segélyegylet megalakulásának (előzmény)történetében is. A segélyegylet történetéről bővebben: T. Szabó 2008, 350–356.
23 Székely 1857, 128. Kiemelés az eredetiben.
25 Vö. Szilágyi 2010b, 270–277.
26 Keserü 1987, 63. (17. végjegyzet)
27 Király, Papp 2018, 312–315. Bódi 2018, 94–95.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave