b) Konszoláció (Üstökös)

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Már a jeltelen sír helyén csiripelő madarak toposza jelezte, hogy a halottat sirató lamentációhoz szorosan kapcsolódik a hátramaradottakat vigasztaló beszédnem is. Az elhunyt hiánya miatt érzett fájdalom – a korszak műfaji, világnézeti és poétikai elvárásainak megfelelően – nem maradhatott kiengesztelődés nélkül.1 Így a versekben a panasz és a vigasz rendszerint egyetlen (ellentétes) szerkezetben kapcsolódik össze. A halál okozta szenvedés bemutatását egy kiengesztelő-vigasztaló fordulat követi, amely – mint később látni fogjuk – gyakran a halált „legyőző” költő víziójában ér tetőpontra.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A Petőfi-emlékversek kétségkívül leggyakoribb metaforája egy tünékeny égbolti jelenség, az üstökös, melyet Vajda János költészetéből és az irodalomtörténet toposzkészletéből is ismerhetünk.2 Azért szolgálhat a konszoláció alaptrópusaként, mert több (archaikus) vigasztaló gondolatalakzatot képes megszólaltatni. A költő életének tragikus rövidsége egy természeti analógiában, az üstökös pályájában racionalizálható. Egyfelől, az üstökös mint hirtelen föltűnő és tovaillanó, rövid égbolti jelenség a röpke földi lét természetes és törvényszerű ideiglenességét hangsúlyozza, így pedig a mulandóság metaforája. Másfelől, az üstökös a romantikus zseni, a páratlan és megismételhetetlen egyéniség, a byroni eredetiség szimbóluma. A különleges égi pályát bejáró, a fensőbb körökből közénk ereszkedő, ám csak hosszú időközönként jelentkező égitest a romantikus géniusz (szükségszerű) útját jeleníti meg: a zseni sorsának metaforája. Lásd Bozzai Pál Petőfihez című, ambróziánus jambusokba szedett költeményének második strófáját, melyben a kataklizmát jelző üstökös pályája a koszorúval járó költői életúttal azonosítódik:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Minden nap látni csillagot,
Ha felleg nélkül jő az est;
De ritka év csudája hoz
Csillagsugáros üstököst.
 
S ha jő a vándor üstökös,
Lesz döghalál, vagy háború…
A költőnek pályája szent
S dija borostyán koszorú.3
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

A lángelme élete – éppen kitűnősége miatt – üstökösszerű. Magányos, illékony, de intenzív és nagy hatású, a földi létezők sorsát meghaladó, izolált jelenlét. Ez figyelhető meg Csalomjai Pajor István Petőfi (1859) című négysoros epigrammájában is. Elég az üstököshöz kapcsolt, cselekvéseket kifejező szavakra fókuszálni: bolyongás, robogás, szárnyalás – végül az elmúlás. A külvilág mindössze passzív (kíváncsi) figyelő a dinamikus üstököshöz képest:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Valál miképen egy bolyongó üstökös,
Robogva szárnyalván be a magas léget’.
Kíváncsian nézett rád a magyar világ,
Mig elmúlál s maradt reá csak emléked.4
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Előfordul, hogy e repetitív és konvencionális metaforát módosított formában használják. Hory Farkas Petőfihez (1858) című ódájának hasonlata tagadja/korrigálja az üstökös–Petőfi megfeleltethetőséget. A költő halhatatlanságát hirdeti, a laudáció szólamához közelítve a toposzt:
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Több ő mint üstökös, több mint költökirály
Ezeknek pályájuk elébb-utóbb lejár;
Ő nem fog elhúnyni Árpád nemzetével,
Örök ifjú marad ezredek tüntével.5
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ez olvasható Szász Károly Petőfi ujabb költeményei (1858) című versében is: „De te örökké égsz – olthatlanúl, / Mint arra [az üstökösre], éj rád soha nem borul.”6
 
1 Dávidházi 1994, 221–275.
2 A metafora például Kármán József-recepciójában is nyomot hagyott. Bővebben: Szilágyi 1998, 86–87.
3 Bozzai 1886, 68–69.
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next

A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:

    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave