Többféle meghatározás is létezik az irodalomban, ezekkel együttesen körbejárható a fogalom. Egyrészt bármely betegségnek azon időszaka nevezhető így, amikor az ismert és alkalmazott kezelések ellenére a beteg állapota hanyatlik, a betegség megállíthatatlanul halad előre, és hosszabb vagy rövidebb idő alatt a beteg életét követeli, másrészt ebben a szakaszban az alkalmazott terápiát már nem a gyógyulás, hanem a fájdalom és a kínzó tünetek enyhítésére alkalmazzák, harmadrészt ebben az időszakban az élettartam már behatárolt, vagyis kevesebb, mint egy év. A terminális állapotban lévő betegen a betegség gyógyítására irányuló terápiát már nem végeznek, ilyenkor az ún. palliatív terápia célja a beteg fájdalmainak és egyéb tüneteinek enyhítése és a megfelelő életminőség biztosítása. Az életminőség meghatározása nehéz feladat, ezért ennek milyenségére különböző paraméterek együttes felmérését követően lehet következtetni, a paramétereket a 3. táblázat foglalja össze.

 

 

A terminális állapotban lévő beteg ellátásának két szintje van. A szomatikus panaszok és tünetek csökkentésén kívül legalább olyan fontos a pszichés vezetés is. A végstádiumban jelentkező leggyakoribb tüneteket a 4. táblázat foglalja össze.

 

 

A felsoroltak közül a fájdalom szerepel az első helyen. A legnagyobb életminőség-romlást ugyanis az állandó fájdalom okozhatja, mely akár a tudatot is módosíthatja. Valószínűleg mindenki átélt már erős fájdalmat, melynek során elvesztette érdeklődését a környezet iránt, amíg a fájdalom tartott nem tudott másra figyelni.

 

 

Az első reakció a sokk és az elutasítás: „ez velem nem történhet meg”, „biztos elcserélték a leleteimet”. Fontos, hogy ezen a stádiumon viszonylag gyorsan túljusson a beteg, mert az érdemi kezelést csak akkor lehet megkezdeni, ha valaki már tudomásul vette, hogy beteg. A második stádium a harag és a düh időszaka, mely irányulhat saját magára és a környezetre is. Ilyenkor próbálnak a betegek magyarázatot keresni arra, hogy miért alakulhatott ki náluk a betegség, rendszerint valamilyen lelki történéssel (pl. munkahely elvesztése, válás) hozzák összefüggésbe a betegséget. A harmadik lépcső az alkudozás fázisa, amikor valamilyen rövidtávon elérhető célt tűznek ki maguk elé, ami még elérhetőnek látszik (ez lehet pl. a szüret, unoka ballagása, külföldi rokon érkezése). A negyedik stádium a depresszió fázisa szokott lenni. A depresszió fakadhat az életmód, életvitel kényszerű megváltozásából, és a veszteségek megéléséből, ilyenkor jó, ha valamilyen beteg által végezhető tevékenységgel elterelődik a figyelem. A terminális fázisban a depresszió oka lehet az elmúlás, a hálál közelségének élménye, ilyenkor a beteg csak csendes odafordulást igényel a környezettől. Az utolsó fázis a végső belenyugvás, mely lehetővé teszi az igazi szembenézést, és egyrészt az aktív terápiában való részvétel alapja, másrészt terminális állapotban a méltósággal fogadott elmúlás feltétele. A stádiumok nem mindig követik egymást a leírt módon, van úgy, hogy valamelyik kimarad, a beteg megreked egyik-másikban, vagy visszatér valamelyikhez. Rendszerint a hozzátartozók is végigélik a leírtakat, de nem biztos, hogy a beteggel mindig egyszerre, ez feszültségekhez vezethet.