Az orvostudomány bármely klinikai szakágában elért fejlődés több mint 60%-a az alapkutatásból származik, olyan eredményekből, melyekről felfedezésük pillanatában még nem is tudták, hogy ott (is) fogják alkalmazni. A fertőző betegségek, a vérnyomás szabályozása, az immunológia, a genetika, a hormonális szabályozás területén elért áttörés az orvostudomány mérföldköveinek számít, melyek segítségével lehull a lepel sok bonyolult, összetett betegségről. Ugyanakkor számos betegség, így pl. rosszindulatú daganatok, az Alzheimer-kór, autoimmun és pszichiátriai kórkép folyamatát ma még nem értjük.

A tudományos ismeretszerzés a beteg emberrel kezdődik, majd az egyes molekulákra és alapvető biológiai folyamatokra terelődik, ha úgy tetszik, redukálódik. A tudományosan megalapozott diagnosztikus és terápiás vívmányok végül visszakerülnek a betegágyhoz. A kíméletlen pontosság, a tudományos bizonyítékok, a megcáfolhatatlan adatokon alapuló meggyőződés kialakulása – ezek az orvostudomány nélkülözhetetlen elemei, melyeket a mindennapi diagnosztikus és gyógyító munka során alkalmazunk.

A tudományos eredmények gyarapodásával párhuzamosan ezek klinikai jelentősége is megnőtt. A diagnosztikus és terápiás módszerek jótékony hatását addig mérő anekdotaszerű közlések helyébe a randomizált kontrol tanulmányok léptek, melyekben néha sok intézmény több ezer betege vesz részt. A klinikai vizsgálatok célja is megváltozott: kezdetben a biológiai hatás kimutatása volt, majd az adagolási sémák és a toxicitás meghatározása, végül a valódi klinikai nyereség meghatározása lett. Ezzel párhuzamosan a kimenetel mérésének módszere is fejlődött: az orvos vagy a betegek szubjektív benyomásától a morbiditás, az életminőség, a funkcionális státusz megbízható és valódi méréséig. A klinikai kutatás tudományos módszertanának jelentős javulása rendkívüli változásokat hozott a klinikai gyakorlatba (pl. szívinfarktus reperfúziós kezelése). Ahogyan a XXI. század orvosának meg kell értenie a biológia haladásának legújabb eredményeit, értenie kell a klinikai vizsgá latok tervezésének alapjait is, hiszen ezek a diagnosztikus és terápiás beavatkozásokra vonatkoznak.

Az orvostudomány eredményeinek megfelelő alkalmazásához az orvosnak el kell sajátítania a tudományos gondolkodás fortélyait, ismernie kell a tudományos vizsgálatok tervezésének és az adatok megszerzésének alapjait. El kell sajátítania az adatok validitásának és általánosíthatóságának megítélését. Meg kell tanulnia jól kérdezni a tudomány nyelvén, és megadott pontossági keretek között igaz válaszokat adni. A biomedicina tudománya eszközzé válik annak az orvosnak a kezében, akinek foglalkozása, – értelemszerűen, – elemzéseket foglal magában. E megszerzett tudás legnagyobb része a betegágy mellett is alkalmazható: hogyan szerezzünk megfelelő ismereteket a betegről, hogyan rendszerezzük, hogyan interpretáljuk azokat, teljes kórtörténetet felállításához, és hogyan tervezzük meg és hajtsuk végre a megfelelő kezelést. „Lehet az én döntésem rossz?” ez a kérdés minden tudomány fő álláspontja, melyet folyamatosan fel kell tennünk magunknak is. A tudományos megközelítés szigorúsága a tanulás képességével ruházza fel az orvost, és egy olyan elemzési folyamattal is, mely nélkülözhetetlen a beteg egyénnel való foglalkozáshoz, egyben lehetőséget biztosít az orvostudomány és a betegellátás fejlesztésében való részvételben. Az új ismeretek elsajátításában és a régiek tökéletesítésében minden orvosnak örömét kell lelnie.

Az orvostudomány vívmányainak legnagyobb része az eljárások, beavatkozások, oltóanyagok és új gyógyszerek széleskörű kipróbálásától függ. Sok ilyen tanulmányt csak multicentrikus megközelítéssel lehet kivitelezni, és ez minden orvos számára lehetőséget biztosít arra, hogy élete során valamikor valamilyen mértékben részt vegyen klinikai vizsgálatokban. Ez nemcsak az orvostudomány előrehaladásában, hanem művelői szakmai fejlődésében is lényeges.

Nem szabad elhanyagolnunk ugyanakkor az emberi pszichológia, antropológia és szociológia számos oldalát, mert ezek is befolyásolják a világot, melyben élünk, és fontos szerepet játszanak a morbiditás és végső soron a mortalitás alakulásában. Az Amerikai Egyesült Államokból származó statisztikai adatok szerint a káros magatartásformák okozzák az egészségügy költségeinek több mint a felét. Ide tartozik az alkohol, a kábítószer-használat, az erőszak, az öngyilkosság, a dohányzás és az agresszió. Csak az elején vagyunk e káros magatartásformák az egyes országokra gyakorolt és világméretű hatásainak felmérésében. A molekuláris orvostudomány és a randomizált tanulmányok eredményei felett érzett örömünk – és valljuk be: néha arrogáns büszkeségünk – mellett őszintén be kell látnunk, hogy az egyén vagy a társadalom magatartását vizsgáló és javítani kívánó tudományok, akárcsak a társadalom tagozódásának ismerete nélkülözhetetlen a jövő orvostudománya számára, és be kell épülnie szakmánk alapelveibe.