Egyes szervek számottevő, gyorsan mobilizálható vénás vérraktárral rendelkeznek. Ezzel magyarázható, hogy akár a teljes vérkészlet 20–25%-ának akut elvesztését is képes a szervezet kompenzálni, s ez által biztosítani a megfelelő artériás vérnyomást a kielégítő szöveti perfúzióhoz.

A legjelentősebb vénás vérrezervoárok, s hozzávetőleges raktárkészletük emberben a következők: lép (150 ml), máj (200–300 ml), abdominális nagyvénák (300 ml), bőr alatti vénás plexus (néhány száz ml), szív és tüdő (50–100, illetve 100–200 ml). Fizikai munkavégzés kapcsán különösen a splanchnicus vértérfogat csökken jelentősen. E jelenség fontos része a szívperctérfogat alkalmazkodásának (redistributio).

A lép, mint vörösvérsejt-tároló játszik különleges szerepet a szervezetben, ugyanis a vér tárolására két külön kompartmenttel rendelkezik, mégpedig a vénás sinusokkal, valamint a pulpával. A vér közvetlenül áramlik a vénás sinusokba az azokat ellátó számos mikroéren keresztül. E sinusok felduzzadva, ugyanúgy, mint a vénás rendszer más rezervoárjai, jelentős mennyiségű teljes vért képesek tárolni. A lép pulpájában viszont a kapillárisok permeabilitása oly nagymérvű, hogy a teljesvér képes átszivárogni a kapilláris falon a pulpa retikuláris hálózatába („vörös pulpa”). A vörösvérsejteket a trabekulák felületükön felfogják, „csapdába ejtik”, míg a plazma tovább folyik a vénás sinusokba, innen pedig a szisztémás keringésbe. Mindezek következtében tehát a lép vörös pulpája egy olyan speciális rezervoár, amely nagy mennyiségben tartalmaz tartalék vörösvérsejteket. Sympathicus idegi aktiváció kapcsán, ha maga a lép és az erei is összehúzódnak, a vörösvérsejtek visszakerülnek a szisztémás vérkeringésbe. Maximum mintegy 50 ml koncentrált vörösvérsejt-„massza” juthat így a vérkeringésbe, ennek következtében a hematokrit értéke 1-2%-nyit is emelkedhet.

A vénákat, a fent ismertetett hemodinamikai szerepük okán, kapacitás- vagy volumenereknek is nevezik (9. ábra).