Monos Emil

A vénás rendszer élettana


2.5. A szervezet ortosztatikus toleranciájának támogatása

Az antigravitációs védekező reflexek feltehetőleg a szárazföldi állatvilág filogenetikailag legősibb adaptációs mechanizmusai közé tartoznak. Hozzávetőleg 106-szor nagyobb gravitációs terhelést kell elviselniük a szárazföldi élőlényeknek, mint a tengervízben lebegőknek. Következésképpen, e hatalmas gravitációs stresszhez történő alkalmazkodás a legnagyobb evolúciós kihívást jelenthette a szárazföldi élethez történő adaptáció során, amelyet – a paleontológusok szerint – a devon földtörténeti korban, mintegy 375 millió éve kezdhetett el a Tiktaalik (bojtosúszójú halak és tüdőshalak kihalt neme).
Ember esetében az álló testhelyzet további gravitációs, un. ortosztatikus tolerancia problémákat okoz. A nagy erekben felálláskor képződő magas hidrosztatikai oszlopok olyan jelentős gravitációs terhelésnövekedést eredményeznek, amely nagymértékben emeli a transmuralis vérnyomást (11. ábra), s ezáltal az érfal mechanikai feszültségét a test alsó régióiban, természetesen fokozott mértékben a végtagokban. Különösképpen vonatkozik ez az igen tágulékony, vékonyfalú vénákra. Élettani kompenzációs mechanizmusok működésének hiánya esetén az ember, álló testhelyzetben „elvérezne” saját vénáiba. Ugyanis, ez az ortosztatikus vénás vértorlódás azonnal olyan jelentős artériás vérnyomáscsökkenést eredményezne, amely az agy vérellátásának elégtelensége következtében 5-10 másodpercen belül eszméletvesztéshez, majd halálhoz vezetne. A probléma jelentőségét jelzi, hogy az ortosztatikus intolerancia gyakori jelenség az orvosi gyakorlatban, súlyos tünetekben nyilvánulhat meg (ortosztatikus syncope vagy collapsus, ortosztatikus ödéma, mozgásbetegség). A kompenzációs mechanizmusok elégtelenségének következményeit gyakran lehet tapasztalni, amikor a megoperált beteg először talpra áll, vagy pedig krónikus kényszer-ágynyugalom, vagy hosszantartó űrrepülés után.
 
11. ábra. Az artériás és a vénás középnyomás álló testhelyzetben (Browse NL et al., 1999 után)
Az érfalra nehezedő vérnyomás a keringés bármely pontján, amennyiben a szív atrio ventricularis szintjén elhelyezkedő zéró referencia ponthoz hasonlítjuk, a következő két nyomás összegeként adódik: a szív által fejlesztett dinamikus nyomás, valamint a mérési hely és a zéró referencia pont között elhelyezkedő véroszlop hidrosztatikus nyomása.
 
Az utóbbi évtizedekben jelentős tudás halmozódott fel azokról a gyorsan aktiválódó kompenzációs mechanizmusokról, amelyek felelősek az akut cardiovascularis antigravitációs válaszokért. E mechanizmusok magukba foglalnak carotis sinusból és aorta ívből kiinduló baroreceptor reflexeket, vestibulosympathicus reflexeket, szisztémás hormonalis komponenseket (catecholaminok, angiotensin II, aldosteron, vasopressin stb.), vénás izompumpákat, valamint intrinsic vénás myogen kapacitás-autoregulációt (21. ábra). További részletek a 3.2, 7.0 és 9.0 fejezetekben találhatók.
A legutóbbi időben az ortoszatikus testhelyzethez történő krónikus adaptáció hosszútávú mechanizmusairól is mind több tudományos ismeret került publikálásra, különösképpen a végtagi vénás rendszer vonatkozásában (Gősi G és mtsai, 2013). A szervezet krónikus ortosztatikus terhelése kapcsán a következő hosszútávú antigravitációs védekező mechanizmusok szerepelhetnek az alsó végtag vénáiban, illetve mikroereiben (12. ábra):
  • az intrinsic vénás kapacitásautoreguláció alapmechanizmusát ké-pező akut, nyomásindukálta myogen válasz augmentációja (23. ábra);
  • a simaizomsejtek plazmamembránjában ellenregulációs káliumioncsatornák aktivációja, amely valószínűleg csak emberi alsóvégtagi vénák esetében működik, filogenetikai adaptáció révén alakulhatott ki (24. ábra);
  • az adventitialis sympathicus beidegzés denzitásának növekedése sezzel összhangban funkcionális „remodeling”-je;
  • microvesiculákhoz kötött szekretoros mechanizmusok aktiválásaaz endotheliumban;
  • továbbá a vena saphena hálózati tulajdonságainak (elágazódásiszögek, érátmérő) adaptív változásai;
  • kapillárisdenzitás csökkenése (rarefactio) az oxidatív típusú iz-mokban.
 
12. ábra. A tartós ortosztatikus toleranciát támogató, kísérletesen feltárt élettani mechanizmusok összefoglalása (Monos E és mtsai, 1995, 2003, 2007, 2016, 2017 után)
 
Figyelemre méltó, hogy a vénafal mindhárom rétegében (tunica intima, media, adventitia) kimutathatók olyan adaptív mechanizmusok, amelyek aktiválódnak tartós, ortosztatikus jellegű gravitációs terhelés hatására.

A vénás rendszer élettana

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 720 4

„A vénás rendszer élettana” c. hiánypótló munkájában Monos Emil – több évtizedes tudományos kutatói és oktatói tapasztalataira, valamint az előző négy kiadás tanulságaira támaszkodva – modern rendszerszemlélettel, gazdagon dokumentált és illusztrált naprakész áttekintést ad a vénás rendszer élettani funkcióiról, működésének biofizikai és strukturális alapjairól. Szakmai értékét alátámasztja Allen W. Cowley professzor (MCW, USA) előszava, melyet az angol nyelvű 2. kiadáshoz írt (l. 17.0 fejezet). E tömör, kismonográfia jellegű tankönyvet meggyőződéssel ajánljuk orvostan, gyógyszerész, fogorvostan, egészségtudományi, egészségügyi mérnök, biológus, biomérnök graduális hallgatóknak és PhD-hallgatóknak, valamint szakvizsgára készülő orvosoknak (phlebologus, angiologus, belgyógyász, kardiológus, érsebész), s mindazoknak, akiket e rendkívül érdekes, fontos és közérdekű témakör bármilyen okból érdekel.

Hivatkozás: https://mersz.hu/monos-a-venas-rendszer-elettana//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave