Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

Az arckoponya sérülései

Az arckoponya csontjainak fracturája ritkább mint az agykoponyáé. Pahl (1984) a Kairói és a Tübingeni Anthropologiai Intézet Kr. e. 1500–300-ból származó múmiagyűjteményében egyetlen arckoponyatörést sem talált. Campillo (1984) 3000, közép- és dél-amerikai koponyán ugyancsak nem észlelt maxillofacialis sérülést. Pales (1930) kilenc koponyatörés esete közül mindössze egy arccsont fracturát figyelt meg. Moodie (1927) két, súlyos deformitással gyógyult darabos-orrcsonttörést ismertet. Pap (1984) hét hazai, 10–12. századi temető 416 felnőtt koponyáján két orrcsonttörést, Puskás (1993) a Vörs-Papkerti temető 166 felnőttjén hat orrcsont- és egy járomcsont fracturát látott. A Karos-Eperjesszögi honfoglalás kori anyagban 33 felnőtt vázon két orrcsont- és egy járomcsonttörés fordult elő. Összességében a felnőtt koponyák 3,4%-án állapítottunk meg fracturát, s ezek egynyolcada maxillofacialis sérülés volt. A legsűrűbben előforduló orrcsonttörések kétharmada jó helyzetben, vagy minimális dislocatióval konszolidálódott, aligha okozhatott deformitást, egyharmaduk darabos-szilánkos, ezek az arc és az orr torzulásával gyógyultak. Az orrcsonttörések túlsúlya és izoláltsága arra utal, hogy verekedés (ökölcsapás) következményei lehettek (Pap és Józsa 1991). Csökkenő számban a maxilla, járomcsont, végül az alsó állkapocs fracturája következett, ám sohasem jártak gennyes szövődménnyel. Feltűnő a fogmedernyúlványok törésének hiánya. Ritkaság az arc (nyíl) lövési sérülése (Sciulli és mtsai 1988).

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero