A nagyobb őskórtani gyűjteményekben 1–5%-ban észlelhető agykoponya-sérülés és szövődményei. A vonalas törés a koponyaboltozat és alap bármely csontján, vagy egyszerre többön is bekövetkezhet elesés, a fejnek kemény tárgyhoz való csapódása, vagy tompa tárggyal történő sértése miatt. Többnyire nem is maga a törés, hanem annak gyakori velejárói, az epi- vagy subduralis vérömleny, agyroncsolódás, stb. veszélyeztetik a sérült életét. A boltozat hajlításos törésekor a varratok szétnyílhatnak, a következményes vénás vérzés csaknem mindig halálos. A horpasztásos fractura érintheti csak a külső csontlemezt, de létrehozhat a csont mindhárom rétegére kiterjedő impressziót. Ha az impressio csak a koponyacsont külső lemezét éri, akkor gyorsan és szövődménymentesen gyógyul, mindössze pár mm átmérőjű, sekély homorulat látszik a felületen (Pap és Józsa 1991). A benyomatásos fractura jórészt buzogányütés következménye, legtöbbször a dél-amerikai indián koponyákon ismerhető fel (Jorgensen 1988), ám a hazai leleteken sem ritka. Az imprimálódott csontdarab (amennyiben nem okoz agyburok vagy agysérülést), a későbbiekben csonthíddal, olykor a környezet szintjénél mélyebben helyezkedve rögzül (96. ábra). A törés körüli területeken a diploe lezáródik, a szélek elsimulnak, lekerekednek. A koponyalékelések nagy része a benyomatásos törések gyógyítására történhetett, az imprimátumot kiemelték, a csontszéleket lecsiszolták (Jorgensen 1988, Pap és Józsa 1991). Nem ritkák a tangenciális, a csontok diploéjáig terjedő kardvágások, amelyek majdnem mindig szövődménymentesen, olykor terápiás beavatkozás nyomán változó nagyságú csontheg hátrahagyásával gyógyultak (Lunardini és mtsai 2000). A 6–8. századból származó 400 koponya 7%-án ismertek fel 3–16 cm hosszú kardvágást, ami 41%ban fatális kimenetelű volt, a túlélők közül mindössze két alkalommal lépett fel gennyes szövődmény (Weber és mtsa 2000). A magyarországi leleteken jóval ritkább, mindössze 2%-nyi a koponya vágott sérülése, viszont gyakrabban halálos végződésű (Pap 1984, Pap és Józsa 1991). A középkorú férfi jobb homlok és falcsontján karddal ejtett, 95 mm hosszú, 1–3 mm széles, áthatoló csontsérülésének alsó végéből az orrgyökre és szemüreg falára terjedő törésvonal indult ki (97. ábra). Másik leletünk érdekessége, hogy középkorú nő szenvedte el a kettős, vágott, halált okozó sérülést a bal nyakszirttájon (98. ábra). Egy fiatal férfi koponyájába az orrgyök fölött, arra kb. 45 fokos szöget bezáróan, vas nyílhegy fúródott, mind a homlokcsont pikkelyrészén, mind a szemüreg tetején diastasist okozott, túlélésre utaló jelek nem voltak. A rtg-felvétel szerint a kúpalakú lövedék a homloküreg mindkét falát áttörve behatolt az elülső koponyagödörbe (99. ábra). Anyagunkban az agykoponyasérültek háromnegyede férfi, a traumák egyharmada halálos kimenetelű, a többi esetben spontán, vagy műtéti beavatkozást követően gyógyultak (Pap és Józsa 1991). Pálfi és mtsai (1996) egy nagyobb gyermek homlokcsontján találtak nagykiterjedésű, gyógyult sérülést, megemlítik, hogy kiskorúakon a koponyatörés meglehetősen ritka.