Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

A jelképes trepanáció

Az eljárásról feltételezik, hogy a koponyaboltozatból a külső csontlemezre, esetleg a diploera korlátozódó részeket távolítottak el, ami később csontheggel gyógyult. Nemeskéri és mtsai (1960) kilenc és félezer koponya közül 97-ben látták és jelképes trepanációnak nevezték. Az utóbbi negyven évben kb. 60 újabb leletet ismertettek. Feltételezik, hogy a jelképes trepanációt éles késsel, vagy vésővel végezhették, esetleg égették a koponyacsontot. A műtétek háromnegyedét férfiakon, egynegyedét nőkön végezték, 72%-ban egyszer, 28%-ban többszörösen. Az eljárás a honfoglalókkal jelent meg, és a 12. században megszűnt. A közelmúltban nemcsak a Kárpát-medencében, hanem az ősmagyarok egykori szállásain (Bolsije Trakhani, Volgavidék, Tatár Köztársaság területe) és Bulgáriában is bukkantak hasonlókra (Éry 1987/88, Jordanov és mtsai 1988). A jelképes trepanáció céljára vonatkozó elfogadható magyarázatot nem tudnak adni, feltételezik, hogy gyógyító (trauma, fejfájás, epilepszia), vagy rituális okból készítették. Döntő többségükben semmiféle kóros elváltozás nem mutatható ki a koponyán, bár alapos radiológiai és hisztológiai elemzésük még várat magára. A német és angloamerikai szakirodalom tudomást sem vesz a jelképes trepanációkról.

A fossula bregmaticanak nevezett eltérést is jelképes trepanáció maradványának vélik, noha ismert, hogy a fejbőr szaru- vagy faggyúcystái igen hasonló, körülirt csontatrophiát okoznak. A recens bonctermi anyagban 250–300 személy közül egyben lehet besüppedt, atrophiás területet látni a boltozati csontokon.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero