Józsa László

Paleopathologia

Elődeink betegségei

Hydrocephalus

Vízfejűséget bármilyen eredetű liquor-keringési és felszívódási zavar okozhat. Az agyvíz keringés anomáliája bármely életkorban bekövetkezhet, de hydrocephalus csak a koponyacsontok növekedési szakában, nyitott varratok (esetleg kutacsok) idején alakul ki. Csecsemőkori vízfejűségben az agykoponya gombakalap-szerűen helyezkedik el az arckoponya fölött, kerülete elérheti a 70–75 cm, a suturák szétnyílnak, a csontokon fokozott koponyaűri nyomás jelei észlelhetők. Későbbi életkorban (3–6 év között) fellépő esetben a térfogat-növekedés mérsékeltebb, a vénás sinusok tágak, kilépési nyílásaik szélesek, a csontok belfelületén a tekervények lenyomatai rajzolódnak ki. Az őskórtani irodalomban kb. 50 hydrocephalusos esetet publikáltak (bár valószínűleg jóval gyakoribb, hiszen egyedül hazánkban 6 esetet ismertettek). A szakirodalomban fellelhetők között vannak a Kr. e. tizedik évezredből valók és az 1600-as években elhaltak (Kuzawa és mtsa 1996, Richards és Anton 1991). Az elsőt Pfeiffer 1900-ban írta le, 5. századi koponyán. Később Egyiptom (Derry 1913), Németország, Patagónia, a román-kori Nagy-Britannia, az USA területéről kerültek elő újabbak (Richards és Anton 1991). Az alak és térfogatváltozás megállapítása csak a határesetekben okoz nehézséget, hydrocephalusban a koponya kerülete több mint 3–4 cm-rel meghaladja a korátlagot. Amikor a kerület nem állapítható meg, a vízfejűség mellett szólnak a fokozott intracranialis nyomás jelei, hiányuk valószínűtlenné teszi a vízfejűséget. Anyagunkban egy 3–4 éves gyermek közepes fokú hydrocephalusát észleltük, de okát kideríteni nem sikerült. A betegek ritkán érik meg a 10. évüket, testi fejlettségük és testtömegük elmarad kortársaikétól (Tóth 1996). Richards és Anton (1991) szerint gyakran társul bénulás (paraplegia), főként az alsó végtagokon (Yakovlev 1947).

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 721 1

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Józsa László (1935) a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végzett, majd Kecskeméten dolgozott 1968-ig. 1968–1999-ig az Országos Traumatológiai Intézet patológus főorvosa. Közben másfél évtizeden át a Tamperei Egyetem professzora. 1972-ben az Orvostudomány kandidátusa, 1980-ban akadémiai doktori minősítést szerzett. Őskórtani munkáit hosszú évtizedeken át folytatta.

A millecentenáriumra megjelent könyvében a honfoglaló és Árpád-kori népesség egészségi állapotát és betegségeit foglalta össze. Sokezer csontváz és jó néhány múmia makroszkópos és szövettani-hisztokémiai vizsgálata közben a rencens patológia legmodernebb eljárásait alkalmazta. Így sikerült enzimeket, köztiállomány alkotórészeket kimutatni egyiptomi múmia bőrében, XIX. századi múmia vesegyulladásában az immunglobulin-kicsapódást. „Amikor az egyetemen, vagy munkánk közben betegségekről tanulunk, rendszerint megismerjük annak első leíróját, megtudjuk a felfedezések időpontját, ki és mikor dolgozott ki valamiféle műtéti eljárást, vizsgálómódszert. Időnként elrévedünk: vajon mit tudhattak szakmai őseink, hogyan figyelhettek fel azokra a betegségekre, elváltozásokra, amelyek az emberiség életét már a történelem ködébe vesző évezredekben is keserítették. Ezekre, és hasonló kérdéseinkre kapunk választ Józsa László egyetemi tanár könyvében, aki évtizedeken át vizsgálta a föld mélyéből napvilágra kerülő emberi maradványokat, kórboncnokként összehasonlította a napjaink emberén kialakuló elváltozásokkal. Közben szorgalmasan gyűjtötte a kérdéssel foglalkozó világirodalmi adatokat.”

Dr. Cseplák György

A majd kétszáz fotóval gazdagon illusztrált könyv a történelem előtti vagy a későbbi korokból származó, emberi maradványokon található kóros elváltozásokkal foglalkozik. A téma éppúgy érdekli az orvost, állatorvost, őslénykutatót, régészt, antroplógust, humánbiológust vagy a történészt, történeti demográfust, múzeológust.

Hivatkozás: https://mersz.hu/jozsa-paleopathologia//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero