Hippokratész két és félezer évvel ezelőtt írta:

„Túl a Maeotis tengeren él egy nép, a „nagyfejűek”, akik mihelyt megszületik gyermekük, és fejük még alakítható, formálni kezdik azt, kényszerítik, hogy hosszában nőjön, kötelékekkel veszik körül és mesterséges eszközöket alkalmaznak, hogy a fej alakját megváltoztassák”. Mezopotámiában, Indiában, a görögök és rómaiak körében ismeretlen, Egyiptomban a közép- és újbirodalom korában, a fáraócsalád mindkét nemű gyermeke torzított fejű volt. A 19. század hatvanas éveiben előbb a Krím-félszigeten, majd a Kaukázusban, Belgiumban, Franciaországban, Svájcban hoztak felszínre deformált koponyákat. Hazánkban 1867-ben, egy partomlás során véletlenül bukkant napvilágra egy ilyen koponya, amely kalandos úton előbb a csongrádi polgármesterhez, onnan a székesfehérvári cisztercita gimnáziumba, végül két évvel később szakember, Lenhossék József anatómus professzor kezébe jutott, aki azonnal felismerte a lelet jelentőségét és elkezdett foglalkozni a koponya mesterséges alakításának szokásával. Néhány évvel később Segesváron, kevéssel ezután a Szeged-öthalmi ásatásokon újabb, a korábbiaktól eltérő alakra módosítottakat leltek, napjainkig több mint kétszáz deformált cranium került felszínre hazánkban. A legősibb (kb. 5000 éves) a tököli bronzkori temetőből való, többségük a 4–7. századból, etnikailag a gepidák, longobárdok, hunok, alánok, szarmaták köréből származik. Európában négy nagyobb területen a Don-Volga, ill. a Fekete és Kaspi-tenger közén, Magyarország, a Német síkság és Franciaország középső vidékén halmozódnak, szórványleletek Skandináviától Szicíliáig mindenfelé akadnak. Előfordul a Polinéziai szigetvilágban, Dél-Afrikában, de klasszikus „hazája” mégis az amerikai kontinensek, amelyeknek egész területén feltűnően sok a koponyatorzítás, sőt egyes közép-amerikai területeken korunkig fennmaradt. Az egyiptomiaknál, inkáknál az uralkodói család privilégiuma, máshol az előkelők gyakorlata (gepidák, longobárdok), sok régióban társadalmi rangtól független szokás, néhol csak leányokon, máshol mindkét nemű gyermeken. Gyakoriságára nincs pontos adat, hazánk területét (mint az egyik európai centrumot) alapul véve álljon itt két szélsőséges érték. A 4–7. századi vázleletek kb. 4–5%-a, viszont a Keszthely-fenékpusztai 5. századi gótalán temetőben a koponyák több mint egyharmada deformált (Pap 1983, 1984, 1985).