A deformálás a koponya alaki és méretváltoztatása mellett számos kóros következménnyel jár, amelyek a beteg életkilátásait, egészségi állapotát messzemenően befolyásolják. A szemüreg térfogata kisebb, a szem átmérője megrövidül, ezért gyermekkortól rövidlátók. A kidülledő szemtekéken könnyen keletkezhet szaruhártya-bántalom. A csontos hallójárat beszűkül, gyakoriak a csontkinövések, a középfül deformálódása hallászavart, otitis mediara való fokozott hajlamot okoz (McGibbon 1912, Virchow 1876). Pap Ildikóval közösen 18 torzított koponyát elemeztünk, közülük mindössze két bal és egy jobb fülön nem, az öszszes többin krónikus otitis media és a mastoideum elcsontosodása látszott.

 

A hallócsontok méreteikben különböztek (néha fele akkorák voltak, mint az épek), az idült gyulladás okozta deformitás jeleivel. A melléküregek csökevényesek (Józsa és Pap 1992), emiatt a levegő felmelegítés és párásítás nélkül kerül a mélyebb légutakba, ami télen légúthurutra és tüdőgyulladásra predisponál (Hajnis és Pozdenova 1972). A sinusok rezonátor szerepet töltenek be a hangképzésben, hiányukban a beszéd orrhangúvá vagy dünnyögővé válhat (Józsa és Pap 1992). Az állkapocs és fog-rendellenességek táplálkozási nehézséget, rágási fájdalmat eredményeznek. A temporomandibularis ízület arthroticus, a felső fogsor ívének hossza csökken, gyakori az alsó fogsor befelé dőlése (Jójárt 1988) az esetek felében pedig prognathia alakul ki (Józsa és Pap 1992). A neurocranium változása mindig súlyosabb, mint az arckoponyáé, az idegkilépési helyek szűkülete neuralgiát, a fokozott koponyaűri nyomás állandó fejfájást idéz elő. A nagyagy, elsősorban a homloki és a halántéki lebeny károsodása intelligenciazavart és epilepsziát vált ki (Henschen 1966). A csontok tömörek (Nichter és mtsai 1986), a varratok csontosodási zavara, a természetes nyílásoknak (az erek és idegek ki- és belépési helyei) beszűkülése gyakori lelet (Konigsberg és mtsai 1993). A clivus ellaposodik, vagy éppen ellenkezőleg, meredekké válik, az inclinatio szögének változása miatt az agytörzs nyomás alá kerül, hirtelen halált okozhat (Moss 1958, Kohn és mtsai 1993, Józsa és Pap 1992). Módosul a bázis részeinek aránya, a koponyagödrök volumene (Józsa és Pap 1992, Kohn és mtsai 1993), az elülső scala térfogata 1–-25%-kal csökken, a középsőé nem változik, a hátsóé pedig jelentősen növekedhet, de a teljes űrtartalom 9–12%-kal alacsonyabb. A deformált koponya aszimmetriás, többségükben a bal fél 4–10%-kal kisebb. Gyakori a hyperostosis, a homlokcsont (felnőtt eseteinkben) 9–20 mm, a nyakszirtcsont 8–24 mm, szemben az átlagos 4–6 mm-es vastagsággal. A diploe tömörebbé, a lamina externa és interna vaskosabbá válik. Minden craniumon fokozott koponyaűri nyomás röntgen-tünetei (105. ábra) figyelhetők meg (Józsa és Pap 1992). Dean (1995) 15 nem deformált, és 6 torzított koponya belvilágáról latex-ntvényt készített és kimutatta, hogy a vénás sinusok alakja, tágassága, a visszeres elvezetés arányai változnak, az artéria meningea media kalibere és ágrendszerének eloszlása módosul.